Hogyan mondjam el a barátomnak (/haver, nem párom), hogy sokszor sértőek a poénjai és a megjegyzései?
Figyelt kérdés
Igazából bírom őt, és szeretek vele dumálni. De sokszor szexista megnyilvánulásai vannak. Pl szerinte szinte minden szőke és festett szőke hajú nő ringyó. Meg úgy általában a nők, hogy nekünk könnyű az élet, mert elég ha csak felcsinálnak vagy ha keresünk egy gazdag pasit stb. És ez például nekem is sértő, mert ugyan az én párom gazdag, de hogy nem azért vagyok együtt vele, és melózok is meg minden. És én még ugye író is (hobbi író) vagyok és sokszor azzal jön, hogy a főszereplő helyében ő lecsapna a gazdag pasira és utána megcsalná, aztán összeállna az antihőssel, és úgy sokkal izgalmasabb lenne a regényem. Meg hogy miért nincs benne egy igazi gonosz csaj, aki mindenkit átb*sz, mert úgy sokkal jobb lenne. Pedig én nem kértem tőle ilyen véleményeket. Mármint én is nyersen fogalmazok, de nem szólogatok be ilyeneket. És unalmában (ez a leggázabb) néha szerkesztget Paintes képeket rólam, amire meg nem is tudom mit mondjak. Szerinte vicces, hogy Orbán mellé bevágja a fejemet, vagy egy terhes nőnek, mikor tudja, hogy én utálom a gyerekeket. Hogy mondjam meg neki, hogy fejezze be, és foglalkozzon magával? Ehelyett inkább sportolhatna, mert van vagy 120 kilós.okt. 31. 18:45
1/2 anonim válasza:
Elöször önmagaddal öszintén beszéld meg mitöl, miért "birod"? Utána gondolkodj el, hogy miért akarod megváltoztatni a viselkedését, felfogását. Ha ezzel kész vagy, tudni fogod miként viselkedj vele, mit türsz el töle, mi az ami nálad már sok. Mindezt egyszerüen (mint a hobbi irok hobbi figurái) közöld vele és tartsd magad az elhatározásodhoz!
2/2 anonim válasza:
Lényegében így, ahogyan kiírtad a kérdésedet. Nem kell az ilyen tisztázó kérdésektől félni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!