Elégedett vagyok az életemmel. De a társadalom szemében egy nagy 0 az életem, nincs mire büszkének lennem. Akkor most én vagyok alul motivált, és törtetnem kéne? Vagy jó így elégedetten, és kakiljak arra hogy nincs mire fölvágni?

Ha neked megfelő, az a lényeg. Ha azt mondaná valaki, hogy neki tökéletes, hogy nem tud spórolni, nem tud venni magának kb semmit, akár a tényleg szükséges dolgok közül sem, de őt nem zavarja, a munkájával jól elvan, nekem az nagyon furcsa lenne, de lelke rajta, nem tisztem máséba belefolyni, azért van a sajátom, hogy azza foglalkozzak.

Az is másik megközelítés, ha jó anyagi helyzetben vagy a szülők által, és kapcsolatokat tudnak biztosítani, akármennyi lehetőséget a tanulmányokra, kiteljesedésre... úgymond a popó alá pottyan lakás, kocsi, munka anélkül, hogy különösebb erőfeszítést beletennél. Valaki szerint ez is ciki, nincs mire fölvágni. Szerintem hatalmas szerencse, amennyiben őszintén képes értékelni az ember, és emellé nem feltétlen kell törekvőnek lenni.

A saját elégedettségedhez mérd magad ne a társadaloméhoz!

A társadalom nagyrészt beteg!