Tévedett a pszichológus vele kapcsolatban?
Egy 4 éves kapcsolatom ért véget egy éve, szakított velem, majd pár hét múlva már mással volt. Jártam utána pszichológushoz ő azt mondta hogy ez egyértelműen bántalmazó kapcsolat volt én voltam az áldozat és örüljek hogy vége. És hogy az ilyen emberek mindenkivel ilyenek, minden kapcsolatuk ugyanolyan. Ehhez képest ők azóta is együtt vannak és akaratomon kívül megtudtam már az eljegyzés is megvolt és milyen jól megvannak.
Ez azt jelenti a szakember tévedett? Vagy csak azért mondta hogy jobban érezzem magam?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem az a fura, hogy tudomásom szerint bántalmazó kapcsolatban a bántalmazó a legritkább esetben (sem) akar szakítani. Mivel ő jól érzi magát a bántalmazó szerepében. Eszerint akkor a pszichológusod valószínűleg tévedett, és mégsem volt az bántalmazó kapcsolat.
Lehet esetleg tudni, hogy minek alapján állította ezt? Te utólag bántalmazónak érzed? Ha igen, milyen történések miatt?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#3
A nárciknál van az eldobás na ők szakítanak, mikor már teljesen tönkretették a másikat, főleg mert általában már megvan a következő célpont. És a bántalmazók többsége az nárci is egyben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#6:
Ja, persze, hú de tönkretettek téged. Te csak egy szánalmas kisfiú vagy, aki még mindig nem tudott agyban felnőni, azt hiszed, hogy minden nő "tönkretesz" téged, nem, kishaver, egyszerűen arról van szó, hogy nem TE voltál neki az igazi. És azóta is azt figyelgeted, hogy az új párjával hogyan vannak, ahelyett, hogy keresnél te is valaki mást. NŐJ FEL.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!