A mai nappal nagyot csalódtam az emberekben, ez érthető ezek után?
Történt a mai napon az, hogy a belvárosban sétálgatva nagyon durván rámjött egy "allergiás roham" aminek következtében istentelenül elkezdtem prüszkölni, és emiatt ömlött szinte az orromból a takony. Nem volt nálam papírzsepi, ezért odamentem egy véletlenszerűen kiválasztott emberhez, próba-szerencse alapon, aki egy idős néni volt. Illedelmesen köszöntem és elmondtam, hogy egy darab zsebkendőt szeretnék kérni, ha van nála esetleg.
Erre szó szerint elküldött az édesanyámba, hogy hogyan képzelem azt, hogy ilyen dzsuvás pofával odállok elé, illetve egy bizonyos ősi foglalkozással kötötte össze édesanyámat, majd ment tovább, de még visszakiáltott annyit, hogy: "tudom ám, ez is pénzlehúzásról szól, csak te előbb sunyi módon tálalod."
Ezután én köpni-nyelni nem tudtam, és tudom, nagyon kis dolog, de baromira a szívemre vettem, és rossz érzés, pedig csak egy nagyon apró segítséget kértem, én reagálom túl?
Konkrétan részletkérdés, hogy covid, vagy más. Anyámat olyan három hónapja vitték kórházba, és majdnem meghalt, nem sokon múlt. Az, hogy már nem ez folyik a sajtóból, nem jelenti azt, hogy nincs. Ja, azóta már felépült, de az állóképessége sose lesz olyan jó, mint régen, és a demenciája is súlyosbodott ennek köszönhetően. És mivel látogatnom, ápolnom kell, baromira nem tolerálom a taknyosokat.
Ilyesmi pont az a szint, hogy gondoskodj magadról, főleg, ha tudod, hogy allergiás vagy, és itt a szezon.
Úgy kell hozzájuk állni hogy ne csalódj, akkor talán kellemes meglepetésben lehet részed.
Nagyon sok buta, ostoba, hiszékeny, ítélkező ember van, egy gyufaszálat nem bíznék rájuk!
Azért eléggé összetett helyzet.
Mármint egyrészről az emberek bizalmatlanok, sajnos sokan joggal, egymás felé, mert nem egy hasonló mondattal léptek már elém, ismerősök elé emberek is, majd miután megkapták a figyelmet, kunyerálni próbáltak. Jobb esetben csak ennyivel próbálkoztak.
Valamint én sem biztos, hogy szívesen érintkeznék olyannal, aki úgy közelít, hogy (bocsi, de) taknya-nyála összefolyik. Munkában jártam úgy, hogy bejött egy valaki betegen pár hónapja, aki állítása szerint "megfázott, csak kicsit ráment a fülére", majd 2-3 nappal később, velem együtt, négyen dőltek ki. Ugyanazokkal a tünetekkel. Háziorvoshoz mentem, még jó, hogy maszkban, mert semmi gyógyszer nem használt, és ott derült ki, hogy Covid.
Megértem, hogy ezek a rossz tapasztalatok felzaklattak, de akkor sem az a megoldás, hogy ezeket kivetíted mindenkire.
Ha allergiás vagy, pláne, ha ennyi zsepi fogy el közben, legyen nálad mindig több, mint amennyit indokoltnak érzel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!