Màs is van úgy hogy nincs kedve segíteni az embereknek?

Én így vagyok.

Régen sokat segítettem, egyetemen sok ember nekem köszönhette, hogy nem csúszott évet, mert a saját leadandóm megírása/rajzolása után még az ő szarjaikat is megcsináltam.

Fordítva amikor szinte sírás határán voltam, hogy évet csúszok, akkor simán megmondták, hogy "bocs nem érek rá, programom van" aztán ott előttem játszottak a gépen, vagy elmentek bulizni.

Melóban egy időben segítettem másoknak, de rájöttem, hogy egyrészt nem viszonozzák, másrészt helyettem aratják le a babérokat, így ma már simán azt mondom arra is, hogy nem. Ha emiatt rúgják ki, vagy emiatt bukunk egy munkát, hát pont leszarom.

Általában szeretek másoknak segíteni, de mindezt reális kereteken belül. Legtöbbször amúgy iskolai dolgokban szokásom, például bemegyek kicsivel hamarabb, vagy bent maradok órák után, és elmagyarázom a többieknek az anyagot, csinálunk plusz feladatokat. Vagy, ha olyan, segítek a beadandók körül. De az elején meghúzom a határt, megmondom, hogy nem fogom helyettük megcsinálni, hanem megadom nekik a lexikális alapot, meg a gyakorlatit, amennyire lehet, aztán onnantól az ő dolguk, de nagyon szívesen leellenőrzöm, amint végeztek vele.

Valamelyest azokat is meg tudom érteni, akik belefáradtak a mások segítésébe, mert igenis gyakori, hogy a másik fél csak kér és kér, de nem viszonozza a segítséget, ha tudná sem. Csak közben az meg nem fair, szerintem, ha a régi rossz tapasztalatokat mindenki másra kivetítjük és azért nem segítünk, pedig tudnánk, mert elég abból, hogy mi nem kapunk semmit sem. Még rosszabb világban élnénk, ha mindenki/sok ember e szerint élne.

Nem azt mondom, hogy mindenkire, még idegenekre is, rá kell erőszakolni a segítségünk, csupán reális kereteken belül mozogni lenne idális.