Màs is van úgy hogy nincs kedve segíteni az embereknek?

Pont most vagyok ilyen helyzetben.

A családdal nincs is bajom, nagyon szívesen segítek. Vagy bárkinek.

Valahogy a munkahelyemen szálltak rám a kollégáim. Nem tudom, hogy elmagyarázni. Van egy adott dolog amit én szoktam nekik megcsinálni a gazdálkodásukkal kapcsolatban. Ennek semmi köze a munkahelyi feladatokhoz. Ugyanezt a dolgot csinálom magának a munkahelyemnek is. Így jött, hogy akkor nekik is. És ez tavaly elég nagy munka volt. Volt akinek kisebb , volt akinek nagyobb. És most már egy ideje ez fojtogat. Már nem csinálom szívesen. Ez mellé jönnek még apróbb szívességek, töltsd ki ezt a papírt, add fel azt, intézzd el ezt. Valahogy ez már nekem túl sok.

Azt a tavalyi nagyobb munkát, amit idén is folytatok, valahogy nem igazán köszönték meg. Volt aki mondta hogy köszi, de volt aki nem. Amúgy nagyon jóban vagyunk de úgy érzem ez már sok.

Igen. Elegem lett abból, hogy elvárás lett, hogy ugorjak. Később pedig mindent letagadtak.

Rám pedig éppen soha nem értek rá ezek az emberek.

Nem azt mondom, hogy utálok mindenkit és ellenség, de elsősorban magamat nézem, az én programjaimat, nem pedig fordítva, ahogy régen.

15# De nem várhatom el.. :)) Minden embernek megvan a saját gondja-baja.. Ismerek 1-2 havert, akik jók hozzám, meg minden, de a saját életemet nekem kell megoldanom, más nem tudja, sajnos... :/

14-es voltam.

Itt is páran mondják ezt, hogy nem azért segítek, hogy a másik fél is segítsen.

Hát nem tudom. Azért ha éveken át megcsináltam az adóbevallását (és a családjának is), évről évre, és egyetlen egyszer kérném meg arra, hogy hozza el a gyerekemet az oviból, mert lerobbant a kocsim a munkahelyről hazajövet, de ő nem segítene, azért elgondolkoznék...

Tehát én segítek, akár többször is. Viszont ha nekem van segítségre szükségem, és tudna, de nem segít, akkor onnantól vége lenne a segítségnek részemről is.