Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mi lehet a magyarázata ennek...

Mi lehet a magyarázata ennek a fura dolognak ami történt velem és ma is fenn áll?

Figyelt kérdés
Ez kicsit érdekes sztori lesz. Jelenleg 35 éves vagyok, és férfi. Volt egy osztálytársam, akit most elnevezek Somorjai Balázsnak, a Balázs az stimmel, de a vezetékneve a valóságban más csak azt nem írom le mert félek hogy akkor törölnék a kérdést. Szóval kb 11 éves voltam amikor megtetszett nekem. Ez már eleve fura, mert most felnőttként egyáltalán nem érzek magamban meleg hajlamot, de akkor így volt, nem csak külsőre jött be, de el is képzeltem vele a jövőmet, jártam volna vele. Ezt nyilván nem hoztam a tudtára, mert annyi eszem volt hogy ezen ő is és a többi osztálytárs is kiakadt volna. Volt amelyik megsejtett valamit mert azt mondta úgy látja örvendezek amikor látom, de ennyi, talán nem volt benne biztos. Lényeg az hogy volt egy elég béna osztálytársunk akit a Somorjai elkezdett szekálni. Én hogy elnyerjem a tetszését szintén elkezdtem a gyereket szívatni. Ez aztán durva lett, amúgy én is olyan voltam akit néha mások szekáltak, de ezzel a gyerekkel annyira túlzásba estem, hogy akik korábban velem szórakoztak ők is megriadtak, azt mondták teljesen beteg vagyok. A végén még a Somorjainak és az ő legjobb barátjának is sok volt. De ugyanakkor a közös hobbink összehozott, haveroknak voltunk mondhatók a Somorjaival. Ez ötödik osztályban kezdődött aztán kicsit leülepedett, engem továbbra is csak a bénagyerek szekálása érdekelt, viszont a Somorjaiék más dolgokkal is foglalkoztak. Szép lassan a vonzódásom Somorjai felé megszűnt, és átcsapott egyre nagyobb ellenszenvbe. Ő amúgy a szerepe szerint egy ilyen osztály bohóca volt, és addig haverkodott velem, de aztán igyekezett a menő vonalat felvenni és ezért aztán hanyagolt. Ettől kezdve nem bírtuk egymást, igyekeztem alátenni ahol tudtam. Egy angolóra előtt a menőbb arcoknak mondott valamit amin röhögött, és Turbo rágó volt a szájában aminek olyan kellemetlen émelygős szaga volt és mivel éreztem, azt mondtam neki hogy de büdöset röhögtél, amit nem tudott értelmezni, megkérdezte ezt hogy értem, és amikor elmagyaráztam csak annyit nyögött ki hogy de hülye vagyok, mintha betalált volna a poénom. Egyszer megfenyegettem hogy elszakítom a fitymáját. Amúgy a menő gyerekekkel hülyeségeken röhögött. A mai napig emlékszem hogy volt a Baljós árnyak a tévében egy vasárnap este. Másnap ez volt a témája. Akkoriban volt népszerű Michael Schumaher is. A Baljós árnyakban is volt egy ilyen versenyzős rész amiben az akkor még gyerek Anakin vett részt. A Somorjai valahogy egy hosszabb poénkodás után összevonta, és Michael Skywalkernek nevezte ami szerinte nagy poén volt. Máskor meg szintén a menőbbek körében valami hülye történettel poénkodott amiben elhangzott egy mondat, hogy "ülünk a fülledt metrókocsiban" ezen ő is és a többiek is röhögtek. Egyszer az egyik legmenőbb srác kért a joghurtjából aztán előadta a reklám zenéjét ami már nem tudom hogy hangzott de volt benne egy mondat, hogy "palackból is ihatod, ahol csak akarod". Ezeket csak azért mondom hogy képben legyetek. Amúgy Somorjainak sok Reebok cucca volt, és egyszer a nagymuterja vett neki egy 400ezres laptopot ami akkoriban még igen komoly pénz volt. Visszatérve a lényeghez, ahogy eljött a nyolcadik, a Somorjaival való barátságunk kuka lett, ő benyalta magát ötödiknek a négy menő sportoló srác bandájába. Mivel engem semmibe vett én már utáltam őt, szerettem volna holtan látni. Aztán volt egy balhém ahol hárman rámszálltak, és a végén önvédelemből elővettem egy kinyitható kést amivel kicsit az egyiküket megsebeztem, amúgy nem akartam csak ijesztgettem vele hátha megijed és leszáll rólam, de el akarta venni tőlem és tulajdonképpen ő vágta meg saját magát mert a pengébe nyúlt bele. Mindegy, a Somorjai itt már teljesen semmibe vett és itt is játszotta az eszét mint aki elhatárolódik tőlem. Napjainkban is utálom még a Somorjait, igaz már semmi közöm hozzá mert Londonban él. Amikor a covid járvány volt eltűnt a facebookról és a legjobb általános iskolai barátja akivel a mai napig barátok maradtak sem rakott fel vele közös képet. Elkezdtem abban hinni hogy talán belehalt a covidba, és ennek nagyon örültem hogy megbünhődött azért amit velem tett. Játszadoztam is vele gondolatban, hogy biztosan szenvedett tőle, fájt a tüdeje. Aztán szembesültem vele hogy él. A linkedinen belefutottam. Ott kijelzik a látogatókat, így ő is látott mert szintén megnézte a profilomat, de nem érdeklődött utánam. Jelenleg olyan melót végzek ahol napi 10 órát vagyok, de ebből kb 1 óra ami munkával telik így a szabadidőmben azon veszem észre magam hogy hangosan beszélek hozzá mint ha itt lenne, hogy de jó lenne ha meghalnál Somorjai, meg úgy megölnélek, meg hogy kicsit sem sajnálnám ha halott lennél. Van amikor egyszerűen csak szólongatom őt de természetesen nem jön. Mit gondoltok, miért van ez?

máj. 29. 18:28
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem sürgösen keress meg egy pszichiátert, mert nagyon beteg vagy agyilag
máj. 29. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
81%
Ez hülye...
máj. 29. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
80%
Magányba bolondulsz bele szerintem
máj. 29. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
46%
Ne haragudj, de ezt a litániát nem olvastam végig, ez az oldal nem novellák közzétételére való.
máj. 29. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
69%
Valaki össze tudná foglalni pár sorban?
máj. 29. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
82%
5-ös: elöször rajongott egy srácért, utána hogy implonáljon neki, elkezdett másokat mobbingolni, verni, amikor a srác ezután nem állt vele többé szóba, elkezdte utálni, a covid alatt elképzelte, hogy fullad meg emiatt és most észrevette, hogy mégis él, ezért arról ábrándozik, milyen jó lenne, ha meg tudná ölni a srácot
máj. 29. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
18%
Mivel lepontoztatok, most én is mindenkit lepontozok. Amilyen az adjonisten…
máj. 29. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
#4 Hát, az van, hogy te csinálod jól.
máj. 29. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Az o.társaidnak igaza volt, te beteg vagy. Keress szakembert.
máj. 30. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

Én arra tudnék gondolni, hogy a homoszexualításra utaló jeleket nem tudtad elfogadni és mivel a verekedés meg bántalmazás volt az amivel elfedted, igazából nem ártani akarsz neki csak méyebben érzel iránta és ezért automatikusan bántani akarod.


Viszont, ahogy írták előttem, fontos lenne szaksegítséget kérni, hogy ezt letisztázhasd magadban.

máj. 30. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!