Sorkatonaságot megélt emberek, szerintetek szükség volt, illetve lenne sorkatonaságra, kell(ene) az a fiúknak?
Csak egy gondolat.
Háborúk mindig abból lesznek, amikor hagyják elszaporodni odafenn az ilyen "majd a katonaság jól gatyába rázza a maifiatalságot" lelkületű, "könyvet se látott még, nemhogy internetet" típusú lényeket. Amelyik nemzedék nem képes az első megnyilvánulás után helyére vágni a fentebbieket, az meg is szokta nézni önmaga földbe darálást.
(Amúgy nem feltétlen lenne ördögtől való, ha a békésebb gondolkodású emberek is megtanulnák megvédeni magukat, meg amit egy katonának tudni való, na de a saját szándékukból, saját szervezésükben, saját tempójukban, sajátjaik között, saját érdekükből, nem pedig azért, mert valami kétbites hőzöngő idióták szeretnék végre kiélvezni ide-oda teszem jogfosztott társadalmakon, fiatalabbakon, gyengébbeken a hatalmi perverziójukat.)
"Háborúk mindig abból lesznek, amikor hagyják elszaporodni odafenn az ilyen "majd a katonaság jól gatyába rázza a maifiatalságot" lelkületű, "könyvet se látott még, nemhogy internetet" típusú lényeket. "
Én pedig pont azt látom, hogy mindig akkor lesznek, amikor már elég rég volt az előző ahhoz, hogy az öregek elmeséljék a szörnyűségeit, és a jelenlegi fiatalok elhiszik, hogy van egy háborúban jó és rossz, és van dicsőség abban, hogy leöldösünk a másik oldalon ugyanolyan szerencsétlen, családjától elrángatott embereket, mint mi magunk vagyunk.
Lásd most is. Nagypám megélte. Apám még tart tőle, én is, miután másik nagyanyám is sokat mesélt.
Az utánunk levő generáció már azt hiszi, hogy jó buli, meg "hábi van".
Mintha valami puhatestű gamer rendezvény lenne.
Na én pont azt látom, hogy ilyenkor jönnek a háborúk, amikor olyan generációk nőnek fel, akik közelében még nem robbant fel egy gránát, nem sütöttek egy súlyosabb fegyvert, és belevihetők, mert azt hiszik, milyen buli.
"Az utánunk levő generáció már azt hiszi, hogy jó buli, meg "hábi van. Mintha valami puhatestű gamer rendezvény lenne."
Maximum a degenerált, beteg emberek hiszik azt, hogy a háború jó buli, én biztos nem..
33 nem akartam ilye sarkosan fogalmazni, de lényegében igen. És nagyon sok degenerált, beteg ember van.
Persze szerintem mindegyik addik akar háborózni, meg menni oroszt/ukránt ölni, amíg mást kell küldeni meg oltogatni.
1987-ben szolgáltam 18 hónapot egy első lépcsős légvédelmi alakulatnál.
Szerintem nem volna butaság egy három-négy hónapnál semmi szín alatt nem hosszabb, hazajárós, kifejezetten csak katonai ismereteket adó szolgálat.
Ideológia, politika szolgálata, úri szeszély, szadizmus, öncélú sanyargatás, megalázás, közhasznú rabszolgasors nélkül! CSAK védelemre, ellentámadásra kihegyezett KATONAI ismeretek!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!