Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit tehetnék azért, hogy...

Mit tehetnék azért, hogy tiszteletben tartsa a határaim?

Figyelt kérdés

Annyira el vagyok keseredve. Sem a munkában sem a magánéletben nem tartják tiszteletben a határaimat. :(


Munkatársak irkálnak fél 9kor este H olvassak már el valamit és adják rá véleményt holnapra. megmondtam,hogy max. Keddre lesz meg, tekintve hogy eleve ez irreális elvárás,17 óráig dolgozom,egy másik helyen egy másik városban meg szintén heti 20 órában vagyok,és ezt tudja is az illető. válaszra se méltatott azóta...


Megkértem az egyik barátnőmet, hogy szakmailag csináljunk meg egy projektet, mert egyedül nem tudnám megoldani. Mondta, hogy ő nagyon katonás szervező, kényszeresen, tudja hogy nagyon nem ilyen vagyok, gondoljam át hogy rámegy-e a barátságom vele, mert munkaszervezés tekintetében konfliktusaink lesznek és ezt az elején jobb, ha tudatja velem.


Mondtam, hogy nem gond, nem ezen múlna, nekem ehhez kell a szakmai tudása és az is, amennyivel jobban szervez nálam, mert ebben rossz vagyok, ő főnök lesz egyszer én sosem vállalnék ilyesmit.


Nem vagyok annyira csapnivalóan szétszórt és ignoráns, mint mondjuk pár designer itt,de igenis vannak 2 vagy többemberes projektek.


Sajnos azonban hiába kértem a barátnőmtől időt, hogy ez a projekt nem sürgős, csak ötletelek, és időt kérek a főbb koncepciókhoz, meg el is fáradtam ebben az időszakban kigondolom pár hét alatt...


Hát erre ő fogta magàt és mindenféle korlátom tisztázása után fél 11-kor elkezdett mindenféle random ötletet bedobálni, hogy mi kellene ehhez a projekthez. És nem ezen húztam fel magam, hanem hogy időt, szakmai elismerést sem szánt arra, hogy meghallgassa előbb az én koncepcióm, ami most nem kérek még.


Nem főnöknek kértem fel és nem is azért, hogy helyettem kitalálja az egészet 90%-ban. Eleve az is nagy dolog,hogy saját projektet vihetek már, aminek van olyan aspektusa, amiben igenis meg kell mondjam neki, hogy bocsi, de nekem van több tapasztalatom, így hadd legyen már min. 50%-ban olyan, amilyennek én akarom, mert az elméleti elképzelése a valóságban nem olyan, ahogy gondolja.


Az a baj, hogy ezen nem kéne felhúzzam magam, de tényleg olyan volt, mint aki kérés nélkül okoskodott volna olyasmiben, amiben nem is kompetens annyira. Az még hagyjàn, de olyan nagy dolog lenne 8 év barátság után elvárni, hogy a szakmai tudásom is tisztelje, ha már a területünk is más? Az lenne a cél, hogy egészítsük ki egymást a projektben, de nem az, hogy rámerőszakolja, amit random kigondolt A, B,C, D terv alapján. Az Én ötleteim, az én A terveimen kell majd alakítanunk a többit.


Vagy normális, ha valaki ilyen kéréskor konkrétan önző?


Vagy hogy legyek vele asszertív? Eddig mindig azt tettem, amit elvártak tőlem, mert én voltam az alsó láncszem. Ebben nem akarok alkalmazkodni 100%-ban!



2023. nov. 25. 01:29
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
88%

Ki kell fejezned feléjük az érzéseidet, higgadtan, indulatmentesen: "úgy érzem, hogy ...". "Szeretném, ha innentől ez másképpen lenne". "Mu nkaidő után nem érek rá chat-elni, van más elfoglaltságom is"/"20 órától másnap reggel 7 óráig nem olvasom üzeneteimet" stb...

Meg kell húznod a határokat.

Énközlés, én-üzenetek, ezek is segíthetnek benne.

Barátnődnek pedig visszajelezheted, hogy kissé okoskodásnak érezted a tanácsokat, persze lehet hogy meg fog sértődni: "ő csak kreatív akart lenni és maximálisan jótanácsokat adni".

2023. nov. 25. 04:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
85%
Olvasva ezt a szöveget nem vagy való ilyen projektekre. Napi 8 óra, semmi extra, keress olyat, amit meg tudsz csinálni.
2023. nov. 25. 05:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
85%

Nem tudom, szerintem te vagy furcsa.

Attól, hogy írok este 9- kor még nem kell megnyitnod és válaszolni sem. Nem láttam és kész.

A barátnődet meg te kérted, hogy segítsen szakmailag mert nem tudod egyedül megoldani. De utána meg azt írod neked van több tapasztalatod.

Azt mondod, hogy kérés nélkül okoskodott. Basszus, te kérted. Ott írod 5 sorral feljebb.

Egyszerűen akkor most mit vártál tőle? Mert szerintem te sem tudod.

Segít, erre nem tetszik, hogy ír este 11 kor. Ki lehet ám kapcsolni azt a telefont és akkor reggel látod az üzenetet ha téged ez sért. És ha segít mert kérted, akkor sem muszály az ő ötleteit beletenni 80% ban. Hiszen a te projekted, te döntesz.

Furcsa szerzet vagy te. Olyan sértődékeny, akinek semmi sem jó.

2023. nov. 25. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim válasza:
46%
semmit
2023. nov. 25. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
3as tökéletesen írja! Ugyanazt gondolom én is!
2023. nov. 25. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

3-as megkértem, hogy beszéljük ezt át kb. 2 hét múlva, munkaidőben, addig összedem az ötleteimet. Más nem akar aludni? Másnak miért nehéz elengedni H ne alvásidőben irkáljon szakmai ügyekben?


Fél 11-kor baráti chatben, amiben nemcsak én vagyok, elkezdett felvázolni olyan elemeket, ami az én részem lesz, de nem megvalósítható, az amit akar, más részéhez ért a dolognak, ezt rám kell hagynia, mert nem csinálhatja velem azt is, amiben nem ő a kompetens. Sajnos azért sértődtem meg mert egyetem alatt is volt egy komoly vitánk, akkor a magánéletembe okoskodott bele folyton olyan stílusban hogy nem igaz. Nem jár bulizni,


Itt én kijelöltem a határaim, hogy 2 hét kb. Beszéljük át Mire ez lesz a témám, addig találjon ki valamit meg én is. Én ma reggel sem akarnék erről beszélni vele chatben mert nekem is van hétvégém.


Össze-vissza irogatott komolyan, követni se tudtam, mondtam sajnos aludnom kell.


És direkt azért emeltem ki a kollégát, mert 10 órán belül várta a megoldást...Értem mondtam H holnap a másik cégnél vagyok, de tudod is, hogy mely napokon van bent.


Ma felhívtam egy másik kollégámat, őt is zavarja az ha valaki túlbuzgó és csak a munkájának él este 9 után is, vagy akkor időzítsenek üziket. Barátnőm ilyen, én nem ezért is van 2 munkám, az egyiket imádom, a másikat viszont a fizetésért csinálom inkább.


Ez a projekt a szívem csücske lenne, de már megint azzal indít, hogy őt kell meghallgatni először, pedig mondtam, is hogy ez most nem fér bele az időmbe.


Ennél jobban hogyan szerveztek és húzzak határt?

2023. nov. 25. 08:50
 7/12 A kérdező kommentje:
3: megkértem, mert szervezésben van a barátnőmnek több tapasztalata és érzéke. Szakmailag mintha neked is az jönne le, hogy én kevésbé vagyok kompetens. Nem, de ehhez 2 ember kell mert én nem értek amihez ő, ő meg ehhez nem.
2023. nov. 25. 08:52
 8/12 A kérdező kommentje:
Elnézést az elírásokért egy kölcsöntelefonom van, amin nehéz írni.
2023. nov. 25. 08:53
 9/12 A kérdező kommentje:

Még a válaszom azon részét is törölte, hogy az volt a vitánk tárgya, hogy nem bulizik ugyan, de én egy péntek este elmentem és 10 órán át vissza se írtam, kétségbeesett, hogy mi lett velem, majd miután elmondtam, hogy egy pasi ismerősömnél aludtunk többen is a lakhely távolsága miatt, kaptam egy szentbeszédet arról, hogy nehogy elveszítsem a szüzességemet Isten szeme láttára a házasság előtt. Ez nem vicc.


Szóval okkal kérdezte meg hogy akarom-e próbára tenni a vele való barátságomat.

2023. nov. 25. 09:10
 10/12 A kérdező kommentje:
A másik, hogy ő egy kicsit autista beütésű, sok kényszeres dolga van még introvertált emiatt is nehéz vele szociálisan kijönni.
2023. nov. 25. 09:12
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!