Ha ti szomorúak vagytok, mennyire gyakori, hogy az öngyilkosság is megfordul a fejetekben?

Nekem akkor fordul meg, ha arra gondolok, hogy nem lesz nyugdíjam és életem végéig dolgozni fogok. Ha az előbbi miatt vagyok szomorú, akkor.

Ha más miatt vagyok szomorú, akkor nem.

Sokszor vagyok szomorú (2020 óta szinte ez számít alapállapotnak), viszont ez a gondolat nem sokszor bukkant elő. Két olyan időszakom volt (2021 ősze, és tavaly nyár), amikor rendszeresen gondoltam rá heteken át, de sosem próbálkoztam, vagyis- egyszer majdnem.

Azóta, lekopogva, nem jutott ilyesmi eszembe.

Nem volt eddig túl gyakori, hogy komolyabban elgondolkodtam rajta,elterveztem volna, bár eljátszottam párszor a gondolattal. Azonban most úgy vagyok vele, hogy megfordul a fejemben lehet, hogy lehet, hogy az lenne az egyedüli megoldás... Csak a férjem, (aki még szeret, bár sajnos-teljesen érthetően kezd besokallni tőlem,) néhány közeli családtag és egy-két további ismerős, barát miatt nem teszem. Tudom, hogy nekik ezzel nagy fájdalmat hagynék hátra, pláne férjemnek. És, hogy miért jutottam ide? : múlt héten kirúgtak a biztosnak hitt munkahelyemről, és bár nem csak engem, csoportos leépítés van, de attól még engem is érint. Évek óta ott dolgoztam, szerettem is, de az utóbbi időben tényleg, ahol tudták kihasználták az embert. Mellette levelezőn jogra járok, már rég végeznem kellett volna. Utálom, számtalanszor megbántam, hogy anno oda mentem, de már mondegy, most már csak lenne meg végre az a nyomorult diploma. Le se merem írni mióta járok oda, abszolváltam, már csak konkrétan 3 db tárgyból zv és végeznék. Most lett volna meg minden lehetőséget, ebben a félévben, hogy végre letegyem őket, tanultam is rengeteget, még 1,5 hete is, beleéltem magam, hogy végre hamarosan diplomás ember leszek én is, erre egy kisebb figyelmetlenség, adminisztrációs hiba miatt ugrott az egész erre a félévre. Tehát (ha addig élek) talán majd decemberben végzek. Megjegyzem egyáltalán nem ment jól soha, rengeteget csúsztam is, bár való igaz, hogy javarészt dolgoztam a húzósabb évek alatt, de az ilyen szintű csúszásra nincs kifogás ezt nagyon jól tudom. Azt is tudom, hogy idióta vagyok, hogy nem hagytam a francba az első kudarcnál, annak ellenére sem, hogy az elejétől gyűlöltem az egészet, de nem, mert amilyen barom vagyok, ha valamit elkezdek, ha utálom, ha nem, azt nem adom fel egykönnyen.

Mindenben kudarcot vallok szinte, a jogsit sem voltam képes letenni eddig. Évek óta elkezdtem, aztán addig húztam, halasztottam, míg le nem járt az időm. És mivel ez nagyon bánt, és tudom nem lehetek a mai világban teljes ember nélküle, így a minap újra kezdtem, csak kérdés, miből fogom finanszírozni... Rohadtul szeretném, és férjem szerint, aki 10en éve vezet nem menne rosszul a vezetés, és nem sok hiányozna hozzá.

A helyzetemet jelenleg kilátástalannak érzem. Itt vagyok lassan 29 évesen, gyakorlatilag még egy szál érettségivel, és egy nyelvvizsgával, 1,5 éve vidékre költöztünk, eddig home office-ba toltam a melót,,, tök jól elvoltam'' így, de most minden ellehetetlenült... Egyből jelentkeztem vagy 20 helyre, de mégis hova kellenék így? Több kisebb-közepes város is van max 1 óra utaz@sra, de szerintem már mindenhova ahoa csak lehetett itt, jelentkeztem az elmúlt 3 napban. Őszintén nem várok már csodát, szerintem temethetem magam, a jövőm/jövőnket. Férjemnek van állása (elvileg) stabil, de nem keres annyit, hogy abból ketten megéljünk, és igazából nem is akarnám, bírnám pofával, hogy,, eltartott'' legyek, ha többet is keresne. Szüleink mindkettőnknek tudnak segíteni anyagilag, ha épp baj van, de ezt nem várhatjuk el ennyi idősen, és amúgy sem fiatalok már, ott van a klasszikus,, mi lesz ha már nem lesznek'' kérdés.

Most úgy érzem sem ételt, sem otthont nem érdemlek, amíg nem találok melót. Egy alacsony rezsijünek mondható kertes házban élünk, de már előre félek, hogy így is, hogy fogjuk fenntartani a továbbiakban...

Bocsánat, ha nagyon sajnáltatásnak tűnik, biztos az is, de egyszerűen úgy érzem ki kellett írnom a fájdalmamat, és ha nem változik a helyzet, lehet, hogy jobb lenne távoznom, de eddig még ahhoz is gyáva voltam...

,,Azt is tudom, hogy idióta vagyok, hogy nem hagytam a francba az első kudarcnál, annak ellenére sem, hogy az elejétől gyűlöltem az egészet, de nem, mert amilyen barom vagyok, ha valamit elkezdek, ha utálom, ha nem, azt nem adom fel egykönnyen."

Szerintem nem vagy idióta. Bárcsak én lennék ilyen ,,idióta". Nagyon inspiráló, hogy nem hagytad abba. :)