Ez miért menő a tinédzsereknél?
Vendéglátásban dolgozom és azt kell mondjam, hogy sajnos a fiatalabb korosztály jutott.
Egyszerűen érthetetlen számomra amit némelyik tizenéves képvisel. Ők azt tartják mulatságosnak ha valakit kigúnyolhatnak illetve megalázhatnak.
Amikor bejönnek köszönés nuku, aztán ami végképp kiábrándító, hogy megszólalnak: az első szó amit kierőszakolnak magukból az a fa…om szokott lenni.
Mindennek a tetejében az egyik kollégának megfájdult a lába ezért kissé furcsán lépett, erre kiröhögték. Ezen olyan szinten felkaptuk egy páran a vizet…
Egy szó, mint száz. Számomra úgy tűnik se ész, se egy csöpp együttérzés, se tisztelet, se IQ szint nem várható el néhány fiataltól.
És nem értem manapság mivel okostelefon van mindenki kezében ennek az ellenkezője lenne a normális. Legalábbis mivel sok lehetőség van tanulni, olvasni, tájékozódni így azt hinné az ember, hogy ennél több eszük van.
#10:
Én tiniként nem voltam ekkora suttyó, te okostojás.
Minden tiniben benne vagy az ezerszinuség. A tinikor arrol szol hogy mindent kiprobalsz az életben a jot rosszat is a deviánskodást is.
Önmagukat keresik.
Ez olyan mint amikor kiprobalsz 100 munkahelyet gány melot is meg jobbat is és a végén tudod mi kell neked es hol maradsz meg.
A tinik kiprobalják a lila hajat is a jotetteket is a szemtelenseget is, ezermillio egyeniséget is mire felfedezik önmagukat es ezzel azt is hogy nekik milyen emberre van szukseguk párként.
....kedves kérdező, ugyanennek a kereskedelmi változata:
kb 11.- fél 12 - dél körül: Jó reggelt. Mennyibe kerül a kifli,(vagy zsemle)? -- x Ft/db. ---Öööööö (vihogás) 500 (800-1000) forinton mennyit tudok venni? --- x darabot. Annyit adjak? -----Ja. Rosszabbik esetben kiegészítve azzal, hogy ha a fizetés apró pénzzel történik, nem tudja kiszámolni. Maga stílus, kéz-, fejtartás mint a királykisasszonyok, 3 kiló vakolat a fején, 3 cm műköröm, a pillái mint a legyezők, de számolni nem tud, saját magukon kivül mindenkit lenéznek, lekezelően bánnak. Az idős embereknek is odakaffognak, minimális tiszteletet sem adva. Segítségnyújtás, előzékenység, illem 0. Tisztelet a kivételnek, de rengeteg ilyen van. Ha munkahelyre kerülnek azt hiszik az iskolában vannak még: nem tudok menni, beteg ez, meghalt az, hányingere, hasmenése van, nem tud felkelni, elaludt, de olyan is volt aki nem tud bejönni mert az anyja délutános műszakban dolgozik és nem tudja hazakísérni!!, egész nap telefont nyomnak, stb., stb.
Igen, a fiatal generáció más, viszont nem kizárólag önmaguk tehetnek róla, hanem sajnos az őket nevelő szüleik, azaz épp a mi generációnk.... Hozzáteszem: mindenben tisztelet a kivételnek, mielőtt még megköveznének itt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!