INFJ nőként hogyan tudnék barátkozni?

27/N vagyok, INFJ. (Mielőtt jönne, nem, nem hiszem azt, hogy ez a 4 betű határoz meg, viszont sokmindent megmagyaráz, hogy miért működöm úgy ahogy).

A lényeg, hogy világéletemben alig fogadtak be az emberek. Kicsiként is próbálkoztam, de mindig kívülálló voltam. Kiközösítettek, beszólogattak, vagy csak hozzám nem jöttek oda. Most is így van, mai napig.

Nagyon nehezen találtam barátokat, nem sokat, de ők igaz barátok, viszont egyetem után mindenki szétszéledt, így most Budapesten egyedül maradtam.

Van, hogy eljárok helyekre, de egyszerűen nem megy az ismerkedés, nem tudom magamat extrovertáltnak mutatni, amikor nem az vagyok. Voltam már koncerteken, voltam irodalmi rendezvényeken, sétálgatok egyedül, ültem be kávézóba, stb, de nem megy az ismerkedés.

Annyira magányosan érzem magamat. Társkeresőzöm, de ott sem írnak vissza egy idő után a pasik, és nem a külsőm miatt. A belsőmmel van a baj. Jártam pszichológushoz is, most is járok.

Egyszerűen nem megy. Olyan szinten kivoltam, hogy szombaton egyedül kiültem egy padra és sírtam. Nem élvezik többnyire az emberek a társaságomat, és én nem pasizni akarok, meg semmi ilyet, csak hogy sétálgassak vaalkivel csendben, vagy csak nézzük a csillagokat, együnk egy süteményt, és ne kelljen erőltetetten a lelki problémáit hallgatnom.

Mert ez a másik: azért találkoznak velem, hogy rám zúdítsák a lelki bajaikat. Múltkor megkérdeztem az egyik barátnőmet, hogy milyen az új munkahelye, és 20!!!! percnyi hangüzenetet küldött, amiben 1 perc volt a lényeg. Nekem erre nincs időm és energiám.

Szeretnék olyan barátokat, akikkel lehet nevetni, élvezni az életet, de kiskorom óta ezek eltűnnek mellőlem. Iszonyatosan magányos vagyok.