Vajon mi baj lehet a kisugárzásommal, hogy senki nem kezdeményez?

Beválik, ráadásul csak az elején kell ezzel "bajlódni", mert mindig beugrik közben a magadról alkotott kép ahogy szerinted mások látnak, de idővel ez már nem lesz, mert automatikusan fogsz úgy tekinteni a világra.

Hogy miért, pontosan én sem tudom csak sejtem, hogy olyankor vagy igazából önmagad, amikor nem takarod el magad, a magadról alkotott képekkel, mert ezekkel a gondolati képekkel nem csak takarod magad, hanem sugárzod is, az emberek érzékelik, és arra reagálnak negatívan, vagy egyáltalán sehogy.

Viszont amikor már ezekkel nem takarod magad, és hagyod hogy önmagad sugárzódjon ki, akkor másokból is kiváltod ezt automatikusan, és a téged, vagyis a lényedet látják meg, és maguk is a saját lényükként érzékelnek, ott pedig nem a forma, vagy a szín, vagy ilyesmi számít, hanem a lényed, ami igazán vagy, az elképzeléseid nélkül. Azt is észreveheted majd hogy nem lesz mindenki olyan bátor hogy így "egyberezonáljon" vagy "egybeessen" veled, ők nagyon erősen jelentartják az elképzeléseiket önmagukról, és a világról, ennek csak annyi az oka hogy félnek, mert egy kicsit tud ez félelmetesnek is tűnni, amikor így egybefojsz egy másik emberrel, neked persze nem lesz az mert te tudatosan fogod csinálni. Az ilyen emberek közül sokat megszólítással fel tudsz oldani, de nem muszáj ezt tenned, lesz elég aki nem fél.

A nagyon dekoratív férfiak, és nők gyakran panaszkodnak hogy senki sem hozzájuk szólni, pedig ők szeretnék ezt, azt is mondják nem kell hogy olyan dekoratív legyen mint én, nem az a lényeg, csak mernének rámnézni legalább, ha leszólítani nem is mernek, sok szép szinte szenved ettől. Ennek az egésznek az "elkorcsosult" verziója mikor olyan kapcsolatok jönnek létre, amikor a 2 emberből egyik sem önmaga, hanem mindkettő egy önkép alapján tekint a másikra, na ezek a kapcsolatok szenvedéssel teliek, mert az önkép sérülékeny, változékony, nem stabil, nem kell rosszabb az ilyen kapcsolatoktól, ezeket a megszokás, a rossz megszokása, és félelmek tartják össze. Amire én utalok az más, csak kihagysz a játékból bármi elképzelést magadról és másokról, úgy nézel a szemükbe, mintha a lényét akarnád meglátni. Ugyanez történik mikor az ember szerelmes lesz. Majd ne csodálkozz hogy bár nem igazán tudják magyarázni miért, de a közeledben akarnak lenni.

Hogy hogy érzed magad attól függ hány és milyen önképed van, minden embernek ettől függ hogy érzi magát. Mikor 2 ember összetalálkozik, a másik szemébe néz, akkor mindkettő egy pillanat alatt látja hogy a másiké jobb vagy rosszabb mint a sajátja, ahogy érzi magát, onnan tudja, hogy nem kedveli a társaságát ha rosszabb, és kedveli a társaságát ha jobb. Ez nem függ a kinézettől (habár sokszor úgy tűnik hogy függ, ez csak azért van mert sokunk még nem tudja hogy nem függ).

Ez csak attól függ képesek vagyunk-e meglátni a valóságot, és nem pedig a képzeletünkben élni, csak azért, mert senki sem szólt, hogy így is lehet. A valóság pedig nem az hogy nem vagyok elég jó ehhez és ehhez, mert észre kell venni hogy ezek a képzeletben vannak, és azok takarják ki azt ami önmagad vagy.