Szerintetek mit lehetett volna tenni ebben a helyzetben? Kéregető, idős nénin segítettünk, de további segítséget várt volna.
Figyelt kérdés
Megsajnáltunk egy kéregető, idős nénit az egyik bevásárlóközpontban, és mivel nem volt nálunk kisebb pénz, 1000 Ft-ot adtunk neki. Nagyon megköszönte, el is tette, de utána ragaszkodott hozzá, hogy jön velünk, és vegyünk neki a boltban még néhány dolgot, mert 4 árvát nevel otthon, és nem tudja ellátni őket. Arra gondoltunk, hogy kenyeret, felvágottat, ilyesmit szívesen vennénk, de út közben tételesen felsorolta, hogy 4-5 kg sertés oldalast, 5 liter étolajat, több kg lisztet, cukrot, 5 kg kávét. Azt is mondta, hogy minél többet, hogy egész hónapra legyen mit főznie. Szerencsére sikerült rábeszélnünk, hogy üljön le egy padra, és nélküle mentünk be a boltba. Kezdetben akartam volna venni neki néhány dolgot (nyilván nem annyit, amennyit mondott, mert nem túl magas a fizetésünk, és nekünk is alig maradt a hónapra), de megláttuk az árakat, és azt beszéltük, hogy ha kevesebbet vennénk, akkor az lenne a baj, úgyhogy kiosontunk a boltból ott, ahol nem látott minket. Azóta nem tudom, hogy jól csináltuk-e, vagy nem… 1000 Ft-ot adtunk neki, de ez a sok dolog legalább 25000 Ft lett volna, ha nem több… Szerintetek mit lehetett volna tenni ebben a helyzetben?2022. máj. 22. 22:04
11/12 anonim válasza:
Én bunkó lettem volna és szóltam volna az áruházba a biztonságiaknak nem kiosontam volna előle
12/12 anonim válasza:
Én semmit nem adok, mert a 99%-uk bunkó lehúzós majom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!