Amikor tűzoltónak, rendőrnek megy valaki fiatalon, azaz rászánja magát arra hogy ez lesz a hivatása, akkor vajon számol-e avval, hogy a munkája során borzasztó dolgokkal kell naponta foglalkoznia?
Gondolok konkrétan arra, hogy a napi számtalan horrorisztikus autóbalesetekben széttrancsírozódott emberi testrészek, vagy szétszakadt haldoklók stb. látványát hogyan képesek ezek az emberek minden áldott nap feldolgozni? Hazamenni este a családhoz és nyugodtan élni.
Ennek alapján mindkettő valami szörnyűséges szakma.
Nem az a romantikus mese amit ovisok, kisiskolások remélnek, piros tűzoltóautóról, szirénázva siető kék rendőrségről, életmentő hősökkel.
Én onnan tudtam hogy jó leszek rendőrnek, hogy annak idején, mikor még az eü-ben dolgoztam, láttam pár halottat, boncolást is.
Volt, hogy a prosecturan ettem meg a tízóraim, vagy a krónikus bel.-en az ebédem. Ott se szebb a látvány (decubitus és hasonlók), csak még élnek az emberek. Többsége.
Sajnos annyi tragédia is történt már az életben velem, hogy se kisgyerek, se fiatal halála nem ráz meg. Ebből következik, hogy felnőtté, idős emberé pláne nem vált ki belőlem semmit.
Ettől nem vagyok pszichopata, vannak érzéseim, empatikus is vagyok, szeretnek az emberek is, de a látvány engem abszolút nem foglalkoztat.
Sőt, egyik szabadidős tevékenységem egy instás boncmester hölgy követése.
Tudományos szempontból érdekes, néha még kvízt is rak ki boncfotókkal. :D
Egyébként nehogy azt hidd, hogy a rendőr, tűzoltó egész nap személyi sérüléses vagy halálos baleseteket néz, és ilyen helyszínre megy csak. Ezek nem túl gyakoriak. Tudom, a média szinte mindig ezeket hangoztatja, de ezeken kívül van 100 másik küldés is. Nem ebből áll az egész nap.
Attól, hogy valaki el tudja vonatkoztatni az érzelmeit a munkája tárgyától, nem pszichopata lesz, hanem szakmai.
10-es, neked sem kell propagálnod, hogy mindenki egy gyenge idegzetű fos legyen, aki belédcsepegteti a könnyeit műtét közben.
Igen nyuszifül, képzeld, tudja. Először is te nem vagy itt senki, hogy bármit is számon kérjél rajtam, mit állítok meg mit nem.
Másodszor. Lévén, hogy egy 14 éves bőven kinőtt már az ovis korból, mikor csak azt látja, hogy a rendőrök menőn száguldoznak meg a tűzoltók csak tüzet oltanak könnyedén és kész, igen, képes felfogni, hogy vannak súlyos balesetek, vannak halálos tüzek ésatöbbi. Tudod, tud pl híreket olvasni. Nyilván lehet, hogy azt hiszi csak, hogy ő képes lesz ezeket elviselni és mégsem, de a rendészeti szakközepet pl otthagyhatja simán, elmehet másik iskolába. Tűzoltónak meg nem középiskolában tanul az ember.
Én csak két dologra vagyok kíváncsi.
"A rendőrség egy hivatalnoki pozíció hazánkban, a hatalom kutyái a szó minden értelmében."
Ez mindig foglalkoztat. Ez miben nyilvánul meg? Ezt hogyan kell értelmezni?
"Akiknek van gyomruk ártatlanokat letartóztatni"
Erre is ugyan az a kérdésem. Egy rendőr, hogy tud ártatlanul letartóztatni, miközben a letartóztatás az nem rendőrségi feladat, egy rendőr nem tud senkit letartóztatni. Akkor, hogy tud valaki ártatlanul letartóztatni?
Azt jelenti, hogy úgy táncolnak, ahogy az állam vezetősége fütyül.
Úgy tud ártatlanul letartóztatni, hogy a nyakadra térdel, a csuklódon pedig kattan a bilincs. Azt majd ráér a fogdán kikérdezni, hogy elkövettél-e valamit ténylegesen, vagy csak egy jó ismerős küldte rád őket.
18# Vagy esetleg egy rendőri hiba miatt, - hiányos adatfelvétel - este tízkor lehívnak a kapuhoz, hogy beszélni szeretnének veled és amikor kinyitod a kaput készségesen, közlik veled hogy most rád fogják tenni a bilincset és bevisznek a rendőrségre adatokat pótolni.
És amikor odaértek, levisznek az ódon épület leges legmélyebb bugyrába és "ott felejtenek" hajnalig......
Adat egyeztetés után pedig kicsapnak a kapun az éjszakába (sötét hajnal) mehetsz haza gyalog kilométereken keresztül.
Mindez azért mert hibáztak. Pffff. Kb. 10 évvel ezelőtt.
"Úgy tud ártatlanul letartóztatni, hogy a nyakadra térdel, a csuklódon pedig kattan a bilincs. Azt majd ráér a fogdán kikérdezni, hogy elkövettél-e valamit ténylegesen, vagy csak egy jó ismerős küldte rád őket."
Értem. Csak ez nem letartóztatás. Még mindig nem tudom, hogy egy rendőr, hogy tud ártatlanul letartóztatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!