Van olyan ismerősöd, aki büszke a traumáira, lelki bajaira és kérkedik, már-már henceg velük?
Hogy így gyűjtsön magának "sajnálat-zsetonokat" és energiát szívjon el a többi embertől.
Aztán ha valaki nem sajnálja, nem megy bele a játszmájába, akkor halálosan vérig van sértődve és elkezd ordibálni, toporzékolni, ocsmány szavakkal szidni mindenkit.
válasza:
válasza: válasza:Itt a GYK-n is rengeteg ilyen energiavámpír ember van.
Kétnaponta kiírják ugyanazt a szívfájdalmukat (legtöbbször hipochondriás "betegség"), és bármilyen tanácsot kapnak, csak a kifogásaikat sorolják. És panaszkodnak tovább. :(
Ezek az "ordítsuk ki a világnak, mekkora traumám van" típusú emberek mindig is nagyon ellenszenvesek voltak nekem. Persze sajnálja őket az ember, de szerintem főként a figyelemért csinálják ezt, vagy az energiáért.
Arról nem beszélve, hogy a sztori felét általában kiszínezik, vagy megmásítják, beletoldanak valamit, csak hogy eladhatóbbá válhasson a sztorijuk. Mert tudják, hogy a való életben egy pont nulla senkik és így próbálnak meg érvényesülni.
válasza: válasza: válasza:Nagyon igazat adok a #6-nak.
Teljesen bagatellizálódnak a _valódi_ problémák, mert 20-30 "álprobléma/álpanasz" végighallgatása után az emberek már csak legyintenek, hogy na megint egy világfájdalmas unatkozó ember. Pedig pont az a huszonsokadik lehet egy valódi beteg, akinek nagy szüksége lenne valódi segítségre. :-(
Régen ilyen panaszáradatot legfeljebb az SZTK-ban az unatkozó nyugdíjasoktól hallottunk, akik a várakozás alatt egymásra tromfoltak, hogy kinek a nagyobb a baja. :)
A neten hatványozódik ez a jelenség, sajnos itt a GYK-n is naponta olvasható.
válasza:Gimiben volt egy ilyen osztálytársam. Sajnáltam, tényleg nem lehetett egyszerű neki, de párperces beszélgetésnél sosem bírtam vele többet. Minden téma a lelki gondjaival zárult, és (bár semmi rosszindulat nincsen bennem) egy ponton már szinte az érződött, hogy büszke az állapotára.
Egy másik lány pedig még ovistársam volt. Nem volt egyszerű élete, ő sem találja a helyét, kudarcai voltak, viszont ezeket mindig úgy osztogatta meg a közösségi oldalakon (helyenként többezer követővel), mintha valami anonim blog lenne. Valaki állítólag megírta neki a véleményét erről a helyzetről, aminek az lett a vége, hogy nagybetűkkel teleírt pár sztorit és szidta az illetőt.
(Ezeket a sérelmeket ki kell magunkból írni/adni, de lennie kellene egy határnak, mert vannak dolgok, amik azért nem tartoznak mindenkire.)
#6 írásával teljes mértékben egyetértek. Sajnos pont az ilyen, kérdésben leírt, emberek miatt szorulnak háttérbe az olyanok, akik tényleg bajban vannak, illetve komoly(abb) segítségre szorulnának. Sajnos az osztályunkban, gimiben, erre is volt példa. Mindenki az elsőnek írt lánnyal volt elfoglalva, és rajtam kívül senki nem vette észre azt a lányt, aki azoktól a gondoktól szenvedett, amitől a másik osztálytársunk is, csak ő nem verte nagydobra.
Nem szabad bedőlni az ilyen embereknek. Akiknek valódi problémájuk van, azok szakemberhez fordulnak és vele beszélik meg, nem ország-világ előtt teregetik ki a szennyest.
Az ilyenek csak figyelmet és hírnevet akarnak, illetve feltűnési viszketekségük van. Arról nem beszélve, hogy rohadt fárasztóak is, energiavámpírok.
Néhány ember olyan büszke a traumáira, hogy még dicsekszik is velük. Sosem értettem, hogy Facebookon pl miért teregeti ki valaki a magánéletét.
Mindenki csak a saját problémáját tudja megoldani, azt a másik emberre kiprojektálni nagyon önző dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!