Bullyingoló/bántalmazó emberek! Ti bánjátok, hogy a suliban bántottátok/cseszegettétek osztálytársotokat?

Én általános iskolában bántottam egy barátomat (beszóltam, kinevettem, gúnyoltam) a fogai miatt. Barátok voltunk egyébként, tehát ez nem amolyan "kiközösítő, szálljunk rá, tegyük tönkre" bullying volt, hanem inkább viccnek fogtuk fel a társaságon belül, oda-vissza mentek ezek a poénok. Viszont később realizálódott bennem, hogy ettől még biztosan rosszul esett neki és ő valószínűleg nem találta ezt annyira viccesnek. Engem is sokan bántottak többek között a külsőm miatt is, tehát magam is megtapasztaltam milyen érzés csak akkor valahogyan ebbe nem gondoltam bele, hogy én gyakorlatilag úgy viselkedtem vele mint mások velem és ő is úgy érezhet mint én. Mai napig jó a kapcsolatunk és barátok vagyunk, semmiféle harag nincsen köztünk ebből adódóan sem stb., viszont nekem néha eszembe jut, hogy miket mondtam neki és már nagyon bánom. Ettől függetlenül nem hoztam még fel, mert nem igazán tudom, hogy ezzel kellene előhozakodni vagy érdemes lenne-e egyáltalán, hiszen a múlté stb., de azért elgondolkoztat.

Valamint volt egy másik osztálytársam, akit kiközösítettek az osztályon belül, őt tényleg szinte mindenki csúfolta, megdobálták, ellopták a cuccait, tönkretették a holmiját stb., tehát őt tényleg elég keményen bántották. Én sosem bántottam őt és emiatt mindig én voltam a padtársa, illetve én próbáltam vele normálisan bánni, beszélgetni stb., mert nekem nem volt vele szemben semmiféle negatív ellenérzésem, egy teljesen normális, átlagos lány volt. Viszont többen engem is cseszegettek azzal, hogy miért barátkozom vele és féltem attól, hogy esetleg engem is hasonlóképpen bántani fognak vagy ilyesmi és emiatt nem mertem jobban mellé állni. Ez picit más sztori, de ezt is bánom utólag, hogy nem álltam ki mellette jobban.

Mint említettem engem is bántottak, fizikálisan és verbálisan is (szóval beszóltak, hecceltek, leköptek, megütöttek stb.) és ezzel nagyon nehéz volt együtt élni, a mai napig vannak nyomat mint önbizalomhiány, gátlások, szorongás stb. Már nem haragszom rájuk és nincsenek bennem ilyen érzések, illetve nem érzem úgy, hogy bármiben is segítene nekem az, ha mondjuk ma az egyikőjük idejönne hozzám és megbeszélnénk, bocsánatot kérne. Lehet értékelném mint gesztus, de a nap végén nem számítana. Szerintem inkább nekik lenne ez egy megkönnyebbülés talán, ha mondjuk ők azóta megbánták és rosszul érzik magukat miatta.