Miért baj, ha valakinek a testmozgás, sport legnagyobbrészt szükséges rossz?
Vannak olyan emberek, akik nem sportolnak, mert "nem érnek rá" de hobbijuk van. És nekem is volt olyan rokonom, aki soha nem sportolt, 90 valahány évesen halt meg, nem betegeskedett, a végén került csak kórházba. Szóval még az sem teljesen egyértelmű, hogy aki sportol, az egészségesebb. Gondolom nagyrészt azért így van, de vannak kivételek. Én sportolok, de szeretem, mondhatom, hogy egyben a hobbim is a sport. Crossfit, úszás, túrázás normál körülmények között és magas hegységben, időnként terepfutás, egy-egy hosszabb kerékpározás, alkalmanként sziklamászás, fallabda, kajakozás, síelés.
Pl egy komolyabb hegymászásra készülni is szoktam és nem annyira szeretek futni, de olyankor a cél érdekében futok, emelkedőket beiktatva. Vagy egy versenyre készülés él is csinálok olyan edzéseket, amiket önmagában nem annyira szeretek.
Szerintem téged sem kényszerít senki, döntsd el, hogy mennyire fontos neked a sport, vagy hagyj ki egy hónapot, próbáld ki mi lesz.
Saját magához képest mindenképp egészségesebb az, aki sportol. Na, ilyen téren nem feltétlen éri meg összehasonlítani másokkal, mert az egyiknek nagyon jó genetikája van és egészséges úgy is, hogy nem figyel oda, a másiknak meg pocsék genetikája. De magához képest mindenki javíthat az életminőségén.
Az a baj, hogy alapból nagyon-nagyon gyenge vagyok, egyrészt izomerőre, másrészt nem bírom a hirtelen terheléseket.
Csak egy példa a gyengeségre, ritkán diákmelózgattam, ugyebár állni kellett. Más diákoknak a végére fájt itt-ott, de ennyi. Én elfáradtam. De olyan szinten, hogy a határán voltam annak, hogy helyben összeessek. A villamosra a két karommal húztam fel, mert a lábamban szinte annyi erő se maradt, hogy fellépjek vele.
Ezen felül annyi egészségügyi gondom van, hogy nem szoktam tudni felsorolni sem, valamit mindig kifelejtek.
Sajnos ezek mellett nagyon kellene az a sport, amiben célkitűzéseim azért vannak.
Ha abbahagyom, előfordulhat, hogy évekig nem tudom újrakezdeni, mert tényleg nem hobbim. Ráadásul időhiányos is vagyok. Pedig úgy néz ki, idén több kihagyás is lesz, bölcsességfogak, egyéb műtét, szteroidkúra.
Tegnap is lenyomtam otthon az egy órás edzést, nem volt rossz, de igazán szabadidőnek azt éreztem, amikor este fél 9-kor leültem végre túl sporton, házimunkán, fürdésen. Viszont már csak punnyadni volt erőm.
Igaziból te nagyon kemény vagy, hogy egyedül végigcsinálsz edzéseket, amihez még kedved sincs. Én szeretek sportolni, de azért járok csoportos edzésre, mert egyedül ezeket nem csinálnám meg.
Az ember izomzata (is) egy idő után elkezd leépülni. Onnan épül le, amilyen állapotban van. Ezért is érdemes foglalkozni vele.
#52
54
Hát köszönöm. :) Bennem hatalmas akaraterő tud lenni, régen csak a tanuláshoz, de ma már több dologhoz, ha célom van.
Igazából én pont, hogy a csoportos edzéstől halnék meg:
- rendszeresség, pl minden hétfő, szerda, péntek (most mondtam valamit) (utálom a rendszerességet)
- eljárni (utazás, időzítés miatt időigényes)
- emberek között, ráadásul félig idegenek között lenni (magamnak való vagyok)
Ha majd már nem tanulok munka mellett és nem robbanok le (tényleg félek az egészségi állapotom miatt!), akkor akarok felügyelet melletti sportolást, de azt is személyi edző mellett képzelem el és csak addig, amíg útmutatásokat ad, felügyel, rámutat dolgokra.
Otthon azon a napon csinálom, amikor jól esik, annyit, ami jól esik (csak futópad vagy csak guggolás és stepper vagy teljes a hasizom, hátizom gyakorlatokkal együtt), egyedül vagyok, nem kell utazni, nem fix napok estéi mennek rá. Zene megy mellette, illetve futópadon, stepperen, guggolás közben nem egyszer videó vagy podcast is.
Szerintem azzal nincsen gond, ha vki nem élvezi a mozgást, sőt még azzal sem, ha nem találja hasznosnak. A probléma akkor van, amikor vki azért csinálja, hogy jobban tudjon nőzni vagy pasizni, nem saját maga miatt vagy az egészsége miatt, gyűlöli, és akkor fortyog meg puffog, hogy "azért kell gyúrnom, mert a nőknek csak izmos pasi a jó" meg "szenvedek a futópadon, mert a pasiknak csak a vékony nő a jó"... mintha bárki fegyvert tartana a fejéhez, hogy csak a lehetségesen esély partnerek halmazát tágítsa. Még az sem gond, ha amúgy ilyen megfontolásból teszi, de akkor ne panaszkodjon és ne kutyázza a másik nemet (vagy ugyanazt a nemet, ha meleg), ne gondolja azt, hogy emiatt KÖTELEZŐ.
Amúgy én eü. okokból edzem már évek óta... nem élvezem, de ahhoz, hogy tovább tudjak tartalmas életét élni, ahhoz kell.
56-os, de miért ne fortyoghatna? Itt is rengeteg ember feltesz kérdéseket, hogy elhízottként hogy lehet modell külsejű párja. Első tanács, hogy fogyjon le. Csak mert nem szívesen csinálja, de csinálja, szerintem fortyoghat.
Én is fortyogok, mikor arra kelek, hogy álmomban véresre vakartam a frissen borotvált vádlim, és elképzelek egy szebb világot. 😅 Hadd adják le a stresszt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!