Miért baj, ha valakinek a testmozgás, sport legnagyobbrészt szükséges rossz?
40
Azért írtam, hogy egész nap azt kell csinálnunk, ami nyűg, mert hangsúlyozni akartam, hogy a sport is ilyen sokunknak. Ez a felnőtt élet, jó, ha napi fél - 1 óra igazi szórakozás, én-idő jut.
Egyébként neked javaslom: WMN Beszélnünk kell! - A toxikus pozitivitásról
Én Spotify premium-on hallgattam meg, nem tudom, máshol merre lelhető fel.
Egyébként ez is feldolgozási stratégia kérdése.
Az egyik ember tagadja és nem hagyja, hogy kimondják előtte.
A másik tárgyilagosan kimondja néha, majd pontot tesz a mondat végére és továbbhalad.
Az első vagy te, a második én.
Egyébként ti mennyit és mit sportoltok, hogy számotokra (nem ilyen-olyan cikkek szerint, hanem számotokra!!!!) a SÉTÁNAK van sportértéke? Nem a teljesítménytúrának, hanem a félóra sétának.
Miután a harmadik emeletre felérve fél perc múlva tudok csak beszélni, azt hittem, gyenge vagyok, de ha valakiknek a séta sport, akkor mégse.
"Pedig ha nem nézed meg, hol tart a másik, akkor fogalmad sincs, kell-e fejlődni, kell-e változtatnod valamin, van-e valami gond, betegség esetleg."
Kérdező, te komolyan el is hiszed azt a sok sületlenséget, amit ide vakarsz?
Ki nem sz..rja le, hogy a másik hol tart, úgy őszintén? Mit érdekel engem teljesen vadidegen emberek teljesítménye?
TE MAGAD VAGY A MÉRCE, AZ, HOGY TAVALY PL. HOL TARTOTTÁL, ÉS MOST HOL TARTASZ! Magadhoz kell viszonyítanod saját teljesítményedet.
Gondolom egy eszement srác vagy. Na, le tudsz futni egyszerre megállás nélkül 25 km-t majd 37 évesen (mivel nem tudom, hogy jelenleg hány éves vagy)? Párom 3 hete lefutotta. Na, hajrá, csináld utána, ha neked mindenképpen ez a versenyszellem kell, meg a másikhoz méricskélés.
A 36-os válaszoló belinkelt egy SZAKoldal cikkét a gyaloglásról. Milyen végzettséged van, hogy meg mered kérdőjelezni az ott leírtakat?
Nemcsak a futást, úszást, kerékpározást..stb. nevezzük sportnak. Tájékozódj!
"Egyébként ti mennyit és mit sportoltok, hogy számotokra (nem ilyen-olyan cikkek szerint, hanem számotokra!!!!) a SÉTÁNAK van sportértéke? "
Nos, 31 éves nőként én ezeket csinálom:
- tavasz, nyár, ősz (tehát, amikor elviselhető meleg van): 10 km futás egyhuzamba
- nyáron a strandon: 2 km úszás egyszerre
Egyébként itthon van egy 10 kg-s, meg 2x-szer 2 kg-s súlyzóm, azokkal edzem legalább fél órát, egy időben újra visszatértem az ugrálókötelezéshez és megállás nélkül 5 percig ugráltam, minimum 30 perc hullahoppkarikázás.
159 centihez vagyok 46 kg, vékony, enyhén izmos.
"Miután a harmadik emeletre felérve fél perc múlva tudok csak beszélni,"
Sz..r ügy, én a harmadik emeleten lakom. Nekem ez meg se kottyan.
Mivel autóm nincs, a munkahelyem 25 percnyire van tőlem, ezért napi szinten 50 percet gyalogolok gyors tempóban. Nem andalogni szoktam, hanem gyors tempót diktálok magamnak.
Én is linkelek neked valamit, kérlek olvasd el, hátha megvilágosulsz:
"Ha folyton másokhoz hasonlítgatod magad…"
"24 ok, amiért ne hasonlítgasd magad másokhoz"
"Ne hasonlítsd magad másokhoz!"
Ha nem hasonlítanám magam másokhoz, akkor honnan tudnám, hogy a harmadik emeletre felérve nem természetes dolog kifulladni??
Ha gyalogolnék sport gyanánt, hogyan tudnék fejlődni a fentiben???
Én a legtöbbször otthon edzek, hasra, hátra gyógytesis gyakorlatokat, karizomra súlyzók, 1-2 gyakorlat nagy labdával, ezen kívül guggolások, stepperezés, futópadon emelkedőn gyaloglás (miután párszor megállt alattam, inkább gyaloglok rajta). A következők időszakosak: úszás uszodában (nem kitett fejes mell, hanem nagyrészt gyors), futás 4-5 km, bicaj (olykor melóba is, olyankor visszafelé sokszor teszek direkt kitérőt), túrázás, falmászás (boulder), squash (na ez abszolút nem mozgat át).
A COVID óta jobban van időm, így heti 3-4-5 óra ez, előtte heti 1-2 óra időm ha volt. Alvás rovására azért nem sportoltam.
Rám jellemző, hogy nem szeretek ugyanazzal a tevékenységgel foglalkozni huzamosabban. Szóval szerintem nem lenne. De jót tesz így is.
Egyébként aki szereti, annak ez egy hobbi. Nincs olyan hobbi, amit mindenki szeret.
Akkor mindig válts sportot, lehet, hogy te azt szereted.
Nincs olyan hobbi, amit mindenki szeret, de mindenkinek van hobbija.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!