Mikor fog a huszonéves korosztály végre leszokni a nagy önmegvalósításról?

Ha tényleg így gondolod, akkor mutass példát, mert a szavak senkit nem fognak meggyőzni.

Egyébként ez is az önmegvalósítás egy formája, de ez nem baj :)

A párkeresés a mai világ nagy problémája, szerintem. Régen szerintem csak azért nem volt probléma, mert a női önrendelkezés előtt kb. mindenki megházasodott, ha akart, ha nem, ahhoz, akit a család kinézett, jó esetben szerelemből, de kb. társadalmi elvárás volt a házasság, és egyedül nehéz volt egy nőnek boldogulni, továbbá a férfiaktól is elvárták az utódot. Most már nincsenek ennyire erős társadalmi kötöttségek, az ember nem foglalkozik a szomszédjával (max kisebb vidéki helyen), kitágult maga a társadalom is. Aztán a szocializmusban a legtöbben nem tanul(hat)tak, így 20 évesen már téma volt a házasság, gyerek, mert nagyjából addigra mindenki elvégezte a szakmájába illő képzést, és onnantól nem volt hova tovább képezni magukat az embereknek. Nyilván akkor is volt mérnök, orvos, akiknél ez kitolódhatott, de a nagy többség azért szakmunkás volt, az érettségi gimnáziumban is nagy dolognak számított, szóval nem volt akkora önmegvalósítási lehetőség. A gyerekektől is kevesebb volt az elvárás, meg az emberektől is később, lassabb volt az élet. Aztán, most meg ott tartunk, hogy a technológiának köszönhetően gyakorlatilag akár 0-24-ben lehetne dolgozni, mindenkinek van is gépe, telefonja, a munkahelyek ezt ki is használják, távolságok is rövidültek. 24 éves vagyok, nekem kellett először 50 óra közösségi szolgálatot végeznem az érettségihez, amit múzeumban töltöttem, és ott mesélte nekem az egyik nő, hogy amikor ő érettségizett, kijöttek közvetítőktől az iskolájába az embereknek ajánlatot tenni, hogy hová is kellene mennie érettségi után dolgozni, és egyesek már akkor szerződést is kötöttek. Lehet, hogy ez nem volt bevett szokás, de volt ilyen, manapság meg ki nemsz*rja le az érettségit? Az emberek egyetemre mennek, képezik magukat össze-vissza, akár teljesen független területeken is, mert nem tudnak boldogulni, vagy nem olyan megélhetésért, amit szeretnének, minden tömegáru lett, tömegképzés, az ember is csak egy a tömegből, hát persze, hogy mindenki "önmegvalósítást" akar, egy olyan egyéni egzisztenciát, amivel nem is elsődlegesen büszke lehet, de eléri azt, hogy biztonságosan fenntartsa magát, sőt, továbbmegyek, szeretne minőségi dolgokat magának, jó utazásokat, amik drágák, és nem a tömegben akar elveszni és nyomorogni. Ma is persze vannak szakmák, de azért a vízszerelőnek meg építkezési munkásnak többnyire nem a gyenge izomzatú lányok fognak menni, férfiaknál meg talán idősebb családtagjai, az öregek példája lebeg előttük, amiért nem választják a fizikai szakmákat, hogy pl. tönkrement a térde, sérve lett, meghúzta, stb. ... (de én nő vagyok és nem éltek már kicsi koromban a nagyszüleim, de ismerőseimtől hallottam ilyeneket, szóval ezt csak feltételezem) - sokan mondják, hogy a mai fiatalok lusták, és azért, de ezt egyáltalán nem így gondolom, egy egyetemhez is sok akaraterő és kitartás kell, hogy az ember elvégezze. Én is most 24 évesen hamarosan diplomázom, de szerintem idővel szeretnék mást tanulni, mert nem biztos, hogy a szakmámban jól fogok tudni elhelyezkedni, mivel nincsenek extra kapcsolataim, sem pénzem, sem olyan hatalmas koponyám, mint ami az igazán jó helyekhez kellene a szakmámban, sajnos. Lehet, hogy csak én vagyok kiábrándult, és ez majd megváltozik, de nagyon sokan vannak, akik befejeznek egy szakot, ha már elkezdték, és utána elkezdenek egy másikat, sőt, egyre több ismerősöm párhuzamosan végez képzéseket. Így meg aztán leértékelődik a társkeresés, az embereknek magukra sincs elég idejük, nemhogy egy másik emberre.

Igazából, a törődést, segítést, nem tudom hogyan értelmezed. Egyetemen belül mémekből is ismert a gyakori jegyzetkérés, katalógusos felírás, bulik. A közösségeknek sajnos betett a covid, de szerintem mindig is általában kisebb baráti társaságok voltak a tartósak. Ha a társadalmi felelősségvállalást érted az egymás segítésén, mint pl. menhelyi, öregotthoni, stb. besegítést, hát, ilyesmit csak az végez, akinek ez nagyon szívügye, de ez mindig is így volt.

De, arról szól az élet hogy TE boldog legyél. Hogy elérd a céljaid. Egy egészséges, boldog ember a közösség számára is a legnagyobb érték. Hiszen ha megtalálom mi érdekel és magas szinten kitanulom, "önző karrieristaként" a szakmai tudásommal hozzájárulok a közösség építéséhez. És ha a testi és pszichés egészségem megengedi, ezt sokáig tudom csinálni.

Ellenben ha "falkaöntudattal" és mások elvárásainak kereszttüzében élek és nem az "ÉN"-re helyezem a hangsúlyt, egy boldogtalan ember leszek.

Valósítsuk csak meg magunkat, egészséges, boldog emberként vagyunk a legértékesebbek magunk és mások számára is!