Ti, akik nehéz szakon vagytok, nem zavar hogy amíg tanultok, addig mások buliznak, meg élik az életüket?

Bár én nem mérnökinfón vagyok, hanem a világ legkönnyebb szakán (matek szak), ezért nem teljesen jogos a belepofázásom.

Viszont azért az időt kitöltöm mert dolgozom, szakkolis vagyok, demonstrátorkodom/gyakorlatot vezetek, versenyekre járok. Ez szerintem bármilyen egyszerű szakon is soknak számít, így gondoltam, hogy azért hozzá tudok szólni ahhoz hogy "irigyled akinek több ideje van?". Rövid válasz: nem.

Én is rendszeresen edzek és még szociális életem is van. Szerintem az a kulcs, hogy szereted amit csinálsz és jól osztod be az időd.

Az meg, hogy ki lesz sikeresebb a munkaerőpiacon azon is múlik, hogy mit csinálsz a tanulás mellett. Mert ugye az az alap, azt mindenki csinálja.

Szerintem egy nehéz szakon is kell a kikapcsolódás, mert utána akkor sokkal hatékonyabb lesz a munka. És ha alkalmanként nekem még a koliban kell ülnöm matekozni amíg a többiek buliznak, nem irigylem őket, mert szeretem csinálni. Senkit nem irigylek tulajdonképpen, mert az én szakom a legkirályabb (számomra), és nem cserélnék senkivel. Akkor sem, ha kétszer annyi szabadidőm lenne, vagy tudnék eleget aludni.

De minden tiszteletem nektek nehéz szakosoknak. Kitartást, remélem sikerül jól beosztani az időd és el tudsz menni kikapcsolódni! Hidd el a jót fog tenni!

Engem zavar, sőt a tanulás is sokkal nehezebben megy így.

Én egy kb. mindenki által büfészaknak titulált szakon tanulok, de valójában ez is egy elég munkás szak. Nehéznek nem nevezném, viszont elég sokat kell készülnöm a tárgyaimról óráról órára, ezért elég időigényes és sok odafigyelést, tervezést igényel. Én tavaly diplomáztam volna, de passziváltam és végül még ez a két félévem hátravan az egyetemből. Szeretem a szakomat, tanulok stb., de az én szememben az egyetem messze nem csak a tanulásról szól. Emiatt az online oktatás is eléggé megviselt, de jelenleg is nagyon nehéznek érzem mert az egyetemi barátaim mind lediplomáztak, máshol tanultak tovább / kezdtek el dolgozni, elköltöztek. Így velük már nem tudom ugyanúgy tartani a kapcsolatot, nagyrészt csak a neten keresztül beszélünk stb., az egyetem városában pedig tulajdonképpen egyedül maradtam. Úgy néz ki egy napom, hogy bemegyek az óráimra, majd utána megyek tanulni vagy esetleg elmegyek sétálni, enni, edzeni stb. ha éppen ráérek, de ezeket is mind egyedül. Ettől pedig nagyon szenvedek, mert így visszagondolva nekem a tanulásban és úgy alapvetően az egyetemi életben rengeteget segített az, hogy ott voltak a barátaim. Mindent meg tudtunk egymással beszélni, támogattuk egymást, segítettünk egymásnak, eljártunk együtt ide-oda stb., teljesen más volt az egész közérzetem, motivációt is adott, ténylegesen ki tudtam kapcsolódni stb. és nagyon jó volt, hogy mindent át tudtam beszélni olyan emberekkel, akik ha nem is teljesen azonos de mindenképpen nagyon hasonló élethelyzetben voltunk. Nagyon hiányzik az az időszak és irigykedve nézek azokra, akiknek most is megvan a lehetőségük, hogy a barátaikkal legyenek, bandázzanak, egyenek, igyanak, bulizzanak, kiránduljanak, együtt tanuljanak stb., vagy egyáltalán csak van kihez szólniuk.

Nem.

Amugy szintén BME Mérnökinfón vagyok és szintén 5. félév.

Nehéz a szakunk, rengeteget kell tanulni, de szerintem még mindig nem a legnehezebbek közé tartozik.

Például a villany sokkal nehezebb és még az sincs szerintem a legdurvábbak között.

Kicsit túl dramatizálja sok mérnökinfós a helyzetet.