Mely tulajdonság idegesít titeket egy pénztárosban? Illetve minek örültök?
Csak hogy tudjak fejlődni.:)
Nyugodtan, amit gondolsz.
Tavaly egy újpesti dohányboltban volt egy bácsival egy incidensem.
Bemegyek, ezt-azt veszek, fizetek, rámolok el, kicsit lassabban, mert kutyával voltam, rá is figyeltem. (Kutyabarát hely)
Bácsi odamorogta nekem bunkó stílusban, hogy már zárna (ekkor volt kereken fél 7, bolt hétig volt nyitva) és ő meg ráadásul hat óta dolgozik (ami kamu, mert 8 körül volt a nyitás, max néha hétkor kinyitottak).
Megmondtam, hogy ilyet nem mondunk egy vásárlónak, és nem érdekel, mióta dolgozik, mert én is húztam le 12 órás műszakokat, de azért tudtam normális lenni másokkal. (Plusz, ha ilyet mondtam volna az ügyfélnek, akkora írásbelit kaptam volna, mint a csuda).
Levegőnek nézett, úgy tett, mintha nem hallana.
Onnantól kezdve nem csak be nem tettem a lábam, de az ismerősöknek is elmeséltem, milyen köcsög ez a pasi.
Most bezárták a dohányboltot. El tudom képzelni, hogy ilyen elbüvölő lehetett másokkal is, többen mentek inkább a másik két kicsivel távolabbi boltba mint hozzá.
Amúgy az icidens előtt utáltam, ha ő van bent, mert mindig telitüdőből fütyülgetett, amíg azon gondolkodtam, hogy mit szeretnék venni a hűtőből, hány napra lell víz, energiaital, nem lehetett tőle koncentrálni, ha kutyával mentem, undorodva nézett rám, pedig a kutyám jobban nevelt és ápoltabb mint ő. A kiszolgálásnál meg mindig vágta a pofákat.
Szóval nem, nem egy szerencsétlen eladót fogtam ki a legrosszabb napján, ilyen volt ez a pasi. Ő van nekem a mérce legalján, ilyen ne legyen egy eladó.
Szerintem abba nem lehet belekötni, ha udvarias és visszafogott vagy. Köszönsz, lehúzod a cuccokat, mondod az árat, fizet a vásárló és elköszönsz. Ennél többet személy szerint nem várok el egy pénztárostól. Nem kell vigyorogni meg semmi, ha már nem azt látom rajta, hogy magában az anyámat alázza csak azért, mert merészeltem betenni a lábam a boltba és vásárolni, akkor minden oké.
Ami idegesíteni szokott:
- ha termékeket, akciókat ajánlgat, bár ez bizonyos fokig érthető, mert gondolom ki van adva nekik, hogy xy dolgot ajánlgassanak a vásárlóknak (de attól még irritáló)
- ha kommentálja, amit vásárolok (hmm, ez az alma nagyon finom)
- ha bájolog, beszélget a vásárlókkal (= húzza az időt) úgy, hogy 500 méteres sor áll a kasszánál
- ha nincs is sor, csak mondjuk ketten állunk ott, de az előttem lévő vásárló mondjuk a barátja/barátnője/ismerőse és hosszú percekig beszélgetnek, viháncolnak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!