Gyerekként féltetek képzeletbeli szörnyektől?

Én nagyon sok mindentől féltem gyerekként. Talán a legnagyobb félelmem az volt, hogy a sötétben előjön egy csápos szörny és elkap.

Ez onnan jött, hogy amikor talán elsős lehettem, átmentem a barátnőmhöz játszani, akinek az anyja természetesen előttünk nézett valami horrorfilmet. Fogalmam sincs milyen film volt az, de a mai napig az agyamba vésődött a jelenet, hogy egy sötét szobában egy csápos szörnyeteg elkap, megöl és magával ráncigál egy embert. Utána egy jó darabig féltem a sötéttől, a csápos szörnytől, a kazánházunktól meg a bevásárlóközpontoktól (mert a film ott játszódott).

Illetve nem szörny, de apukám régen nagyon sokat nézte az ID-et, és szerette ezeket a rejtélyes eltűnéses-gyilkosságos műsorokat, szóval én meg attól féltem, hogy valaki az éjszaka közepén jön és megöl minket.

Ja, meg a Rejtélyes Igazságok jó párszor a frászt hozta rám kicsiként. Apukám szerette azt is nagyon. Pl. a mai napig ódzkodok a sötétben világító piros pontoktól :D Volt egy rész ugyanis, ahol egy nő meg a gyereke a konyhájukban egy pirosan világító szempárt láttak, de rajtuk kívül senki. A rész végén ez a szempár (gondolom valami démon) megszállta a család nagymamáját.

Szintén a Rejtélyes Igazságok egyik részében volt, hogy egy kislánynak volt valami doboza, ami folyton magától mozgott. Én meg évekig féltem a wc-nkben lévő kiskukától, mert azt hittem, hogy az is elkezd majd magától mozogni.

Illetve idősebb voltam, szerintem 13 év körüli, amikor (tudva magamról hogy félek a horrorfilmektől) végignéztem egy gameplay-t youtubeon az Until Dawn nevű horrorjátékról. Na én utána hónapokig alig bírtam aludni, úgy féltem, hogy a sötétben megtámad egy wendigo :D

A kazánházunktól egyébként a mai napig tartok éjszakánként, de nemtudom, hogy miért. Onnan nyílik egy kijárat az udvarra is meg a padlásfeljáró is ott van, és sötétben valahogy olyan ijesztőnek hat.

Ja, és azt kihagytam, hogy alsós koromban olvastam egy horrortörténetet, ami arról szólt, hogy egy kisgyereket egyedül hagynak a szülei éjszakára, és mikor aludni akar, folyton furcsa csöpögest hall. Elmegy megnézni mi volt az, és mire visszaért a szobába, valami szörny megölte a kutyáját és felakasztotta a szekrényre. Na én utána elkezdtem félni, hogy a sötétben nehogy meghalljak bármiféle csöpögést.

Meg kicsikoromban a saját szívverésemtől is féltem. Ha úgy feküdtem hogy hallottam a szívverésemet, attól féltem, hogy megáll a szívem és meghalok.

(#11 voltam)

Én sokakkal ellentétben nem féltem (na jó, nagyon ritkán igen) a vaksötétben, egyáltalán nem zavart, na de a félhomály... vagy akár a világos. Nagyon élénk a fantáziám, és ha olyan hangulatom volt, olyanokat képzeltem bele, hogy csak na! Meg volt egy visszatérő rémálmom...: egy strucc nyalogatott, ha nem értettem vele egyet XDDD. Micsoda fenyítés, igen, de én rettegtem tőle :D.

Most 16 éves vagyok, és azt kell mondjam, nem nőttem ki ezeket teljesen. Félálomban minden formába belelátok valamit, akár szörnyet, akár teljesen mást. Pl. elalvás előtt, vagy néha napközben csak úgy, kinézek magamnak egy pontot, ráfókuszálok, és (mondjuk a villanykapcsolóban xD) megnyílik benne egy másik világ... néha színes, vagy épp fekete-fehér, mozgó, folyton megújuló "mozifilm", amit képes vagyok irányítani is, de nem szoktam, mert ha hagyom, hogy önmagát változtassa, sokkal izgalmasabb. Ez működik vaksötétben, csukott szemmel is. Nem tudom, pontosan mióta szórakoztatom magam ezzel, de remélem, hogy nem vesztem el ezt a "képességet" :D.

Én szörnyektől meg kitalált lényektől nem féltem. De volt egy reklámfilm, amitől igen. Ilyen társadalmi célú reklám volt a '90-es évek elején, így visszagondolva (ha jól emlékszem, hogy mi volt) nettó baromság... sötét háttér, baljós zene... rajta szöveg... vmi ilyesmi volt, hogy XY híres magyar történelmi személyiség (Hunyadi Jánosra vagy Mátyásra emlékszem), ilyen meg olyan fiatal halt meg, és figyeljünk oda a koleszterinszintünkre... o_O... mindegy, én attól a képi világtól, zenétől, és arról, hogy a halálról szólt, annyira be voltam f..va, hogy kimentem a reklámszünetekkor, hogy még véletlenül sem lássam.

Nagyszüleim házában meg volt egy kitömött fácán, és anyukám azzal paráztatott, hogy "Nééézd, téged néz", és attól is eléggé féltem :D.

Amitől legjobban féltem, az mai fejjel átgondolva, démon lehetett és egy alakalommal úgy hiszem, valójában is láthattam.

De így este, egyedül inkább nem eleveníteném fel a történteket.

-Bátyám énekelgette,hogy "Megy a mumus az utcán" én meg elképzeltem,és azon paráztam,hogy feljön a lakásba.

-Unokatesómék ijesztegettek Freddy Krüegerrel,hogy kaparja az ajtót.Éjszaka egyedül aludtam,az ajtón nyitva volt a kis ablak,és a macska kaparta az ajtót miközben bemászott,azt hittem infarktust kapok.

-Éjjel kimentem vizelni,és azt képzeltem,hogy a kis ablakon keresztül néz egy boszorkány.

-Bátyám ágya végében egy farkas volt hanyatt fekve,betakarva,csak a feje volt kint,rám nézett és piros,csillogó szemei voltak

:D:D

Féltem persze, de hát azok nem ,,képzeletbeli'' szörnyek voltak, hanem igaziak.

Mindig tudtam, hogy a sötétben egy szörny lapul mögöttem - csak feje volt, egy hatalmas fej lebegett a levegőben - és épp tátja ki az óriási száját. Tudtam hogy ott van, és épp csak azért nem látom, mert pontosan épp mögöttem van.

A takaró alá lapultam, hogy ne lásson.

A villanyt meg kellett gyújtani, akkor eltakarodtak.

Akkor még a Kádár-korban éjjel a belvárosban nem volt folyamatos az ajtók moraja: kora hajnalban teljes fülsiketítő csend volt még a belvárosi főutakon is. A teljes csend hatására is mindig előszemtelenkedtek a szörnyek a szobában.

Ha meg éppen jött egy autó - nagy ritkán, akkoriban arra a kár félórát is kellett várni - akkor eltakarodtak, de ahogy az autó továbbment, a nagy csendben rendre újra előjöttek.

Szerették a szörnyek az áramszüneteket is. Alig tudtam gyertyát találni, addig folyamatosan ijesztgttek.

Persze ez mindig csak egyedüllét esetén volt igaz, más emberek társaságába ugyebár nem jelentek meg.

Kamaszkorom óta felfedezték maguknak a sleep paralysist is, azóta azzal szeretnek beköszönteni. A villanyra és a rádió zajára általában jobban meghúzzák magukat, de néha villany mellett is beköszönnek egy kis sleep paralysis-szel, egyszer-kétszer még nappal is látogattak. A rádiótól kicsit talán jobban félnek, akkor még ha csinálnak is sleep paralysist, de valamivel kevésbé ijesztőre fogják magukat.

Ma is ott vannak valahol. Mostanában nem csinálok nagy ügyet belőlük, LED-es lámpák vannak, nem melegednek, égve hagyom őket éjjel és kész.

Szerencsére a nagyon durva rémálmokat mindig is kerülték, beérik amolyan szokásos alvásparazises pánikkal.

Azért nagyon késő éjjel és nagy csendben ott lapulnak akkor is valahol az utcán meg a szobában, szóval számítok rájuk.

Rémálmokkal hálistennek nem fogalkoznak, éjjelenként egyszerűen az elmúlt napi munkáról szoktam álmodni, vagy képzelt és valós szerelmeimről.

Stétben viszont a sarkokban lapulnak, éreztetik, hogy bármelyik pllanatban elődughatnák ijesztő pofájukat.

Nem

Alftól féltem. Egyszer láttam a tévében utána többször rémálmom volt miatta.