Visszamennétek 2010-ben, ha erre lenne lehetőség?

Életem legrosszabb döntését hoztam 2010-ben, azóta is szívok miatta.

Visszamennék és helyrehoznám.

Nem. Fiatal vagyok még, mégis már megvolt jó néhány olyan dolog, amire a körülöttem lévő felnőttek is csak néztek. Sokat gondolkodtam, mi lenne, ha újrakezdhetném, ha változtathatnék néhány dolgon a múltban, de... mivel mai fejjel mennék vissza kiskoromba, végső soron anyám akkor se lenne, ha gyerekként felkeresném és az életem része lenne, hiszen felnőttem nélküle. Merthogy óvodás korom vége felé elhagyott és így apámmal maradtam. Apám nevelőapját még egyszer nem vállalnám be, hogy olyan förmedvény emberrel éljek. Szociális gondozó és ápoló végzettséggel, a gyakorlatokon sokat láttam, égéséi sérülésektől kezdve a sok pelenkányi xarig és az idősek flakonkában mászkáló csótányok sem idegenek egy idősek otthonában, mégis az az undorító állat a dobogós. Nem fürdött, nem mosott kezet, wc után hűtő, összetojta magát, idősek otthonába nem akart menni és nem is lehetett betenni. Kádba pisilt, ott mosta ki zuhannyal a hátsóját, amit nem törölt le, és egyszer az egész közlekedőt, járólapot, ajtót, szekrényt, tapétát, mindent összekent. A vége felé már az egész lakás húgy szagú volt... és sorolhatnám. Ha vissza mennék se tudnék hatni apámra, hogy igenis próbálja meg idősek otthonába betenni az öreget, így újra kéne éreznem meg látnom az egészet, ami odáig vezetett, hogy csak gyűlölni és várni tudtam a halálát. Az öreg 2015 vagy 16-ban halt meg, azt hiszem, de addig is sok évig éltünk egy fedél alatt, kicsivel több mint 10 évig. Azért sem mennék vissza, mert akkoriban nem tudtam, mi az ami lehúz engem. Vagyis tudtam, tudat alatt. Az apám. Rossz tulajdonsága, hogy bár ő szeret a legjobban, mégis ő miatt mentem lelkileg tropává. Más miatt is, piszkáltak általánosban, viszont apám adta az igazi löketet a sok hülyeségével, a sok kritizálással és hülyézéssel, amiket mérgében vágott a fejemhez. Aztán, mire a mostani iskolámba jutottam, ahol meglett a szakmám, kettő szakiskolát jártam meg, egyikben egy évet végig, másodikban egy hónapot voltam. Első szakiskolában a nyári gyakorlaton szereztem életem legnagyobb megszégyenítését, amikor a főnővér összehívott mindenkit a szárnyból, minden tanulót és gondozót, hogy aztán ott téves vádakat hozzám vágva alázzon meg. Közben a valódi ludasok, akikről nem tudott, mert végig se hallgatott engem, csak álltak és nézték ahogy szid mindenki előtt mind a bokrot. Akkor lehettem 15 éves, torkomig se jutott el szó, teljesen leblokkoltam.

Tudnám még sorolni, miért nem akarnék visszamenni, de ennyi elég is volt, nekem legalábbis. Olykor elfog a nosztalgia, mert szép percek is voltak, sok jó embert ismertem meg, és most nézve, a régi gyermeki kötelességek kevésbé tűnnek nehéznek, de nem, semmiképp nem csinálnám újra végig. Bizonyos dolgokat elkerülhetnék, megváltoztathatnék, de sok mindent nem.

19/l