Volt már olyan vicces szituációban részetek, amikor sokkal fiatalabbnak néztek a korotoknál?
Ilyenek nekem is voltak. Nemntudom higy számít-e de nő vagyok, mindig fiatalabbnak néztem ki a koromnál ezért sehol sem adtak cigit személyi nélkül, meg is szoktam. 26 évesen már elkezdett zavarni. Aztán amikor még 30-as éveim elején is el kérték a személyimet azt már durvának tartottam, semmi vicces nem volt benne. Sok ilyen volt, egy idő után már kifelyezetten zavaró volt. Dolgozok 14 éve és nem vásárokhatok még mindig? Egyszer nem volt nálam a személyi ezért nem tudtam elvinni amit akartam venni, voltam vagy 32. Bár tudom hogy semmi értelme nem volt mégis kimutattam a nemtetszésemet úgy felment bennem a pumpa. Az eladó úgy nézett rám mintha ki akartam volva rabolni a helyet.
Szerintem ez már csak arról szól hogy megmutassák hogy rajtuk múlik hogy adnak-e. Hiszen egy 30+ embert lehetetlenség 17- nek nézni még akkor is ha nincsenek ráncai.
Ha valaki megjegyzi hogy fiatalabbnak nézek ki annak viszont örülök.
Külföldön élek: A buszon nem akart felnőtt jegyet adni a sofőr, merthogy nekem gyerekjegy kell (15 éves korig van). Úgy kellett megmutatnom a személyimet, hogy 28 éves vagyok.
A boltban mindig elkérik a személyimet ha alkoholt veszek, még ha alkoholmentes sört akkor is.
Az étteremben ahol dolgoztam az egyik vendég ki akarta hívni a rendőröket a főnökömre, hogy kiskorút dolgoztat. Úgy kellett neki is bebizonyítanom, hogy elmúltam 18 (26 voltam ekkor).
Hozzám odajöttek egy plázába 7 éve, amikor vártam a páromat és néztem a kirakatokat, hogy keresnek szereplőket 18-21 éves kor között (vmi klippet említettek, meg nem mondom már mi volt) és, hogy elmúltam-e 21 éves, mert nem tudják megítélni, hogy elmúltam már vagy sem, mondtam, hogy már jó régen, mert 29 vagyok :D
36/Nő
24-es vagyok. Ja és múzeumba is 26 év alatti jegyet adtak mindig, hiába mondtam, hogy rég elmúltam :D, mondták nem baj, úgyse fogják nézni. Most olyan 30 körülinek mondanak, pontos koromat nem tudják megtippelni, holott mindjárt 37 vagyok.
Még arra emlékszem, hogy volt egy olyan eset, hogy ismerkedtem az exemmel (akivel a plázás eset is történt) és mentünk a baráti társaságába és ott az egyik lány mondja, hogy Te .... (név) jó fiatalt csajszi vagy, jó nagy korkülönbség van köztetek, mennyi vagy 21-22? Mondom 29, mindjárt 30 :D, 7 év van köztünk csak, azt mondta, hogy nem hiszi el (ő is 30 volt és sokkal idősebbnek tűnt, mint én, de ezt nem mondtam neki nyilván).
35 vagyok, de még mindig elkérik a személyimet egy csomó helyen, amikor sört veszek.
29 voltam, amikor egy buli közepén elfogyott az ital, és kimentünk az egyik lakótársammal venni még (ő 26 volt.) Mondja a pénztáros nem adja oda, mutassa meg a srác a személyijét. Kérdezem, az én személyim nem jó? A pénztáros meg kizavart minket, hogy ne szórakozzunk.
Nem életkoros, de volt egy olyan eset is, hogy az egyik munkahelyemen mindig hetente kaptuk a fizetésről az ívet, és menni kellett személyesen felvenni a bankba. Én akkor 27 voltam, és húszévesen csináltattam tíz évre szóló személyit. Na hát már totál máshogy néztem ki, mint 20 évesen, lefogytam, más hajviselet, szemüveges lettem, és a kézírásom is másmilyen lett - nyilván más egy diáké, mint azé, aki már egy csomó nyomtatványt aláírt -, és nem akarták odaadni, mondván, hogy valaki más személyiével jöttem, nem az enyém. Az ott nagyon gáz volt.
Múzeumban én is kaptam már diákjegyet, amikor régen voltam diák, meg vonaton is húzogatta a szemöldökét a kaller, hogy miért nem diákjegyet vettem. (Na, akkor 32 voltam.)
Meg van egy vicces sztori, az nem velem esett, hanem az egyik ismerősömmel, aki kaszinóba jelentkezett, behívták interjúra, a recepciós viszont nem akarta felengedni, lévén, hogy nincs még 18. Ő akkor 24 volt.
Nekem a jelenlegi munkahelyemen.egy 23 éves lány 30-35 nek nézett pedig nyár közepén leszek 50!
Meg is haragudott!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!