Korai gyerekkori emlékeitek Budapestről? Milyennek éreztétek az atmoszféráját naiv, rácsodálkozó gyerekként?

Érdekes, mi is jártunk a Dagályba, az állatkertbe, a vidámparkba, a Margit szigetre, de a legmarkánsabb emlékeim Budapestről mindig a hétköznapi mozdulatok. A kolduló énekesek, a hal és csalamádészag a lehel-piacon, a villamosok és trolik zúgása, a kék buszok dallamos ajtónyitogatása, meg az a kettősség, hogy a fő látványosságok mindig szépen pompáznak, de a félreeső sikátorok, mellékutcák olyan rettentő koszosak, és leamortizáltak, mintha egy másik világba kerülnék, pedig egy utcával mentünk odébb. Ezek sokkal jobban megragadtak bennem. Biztos röhögnének ezen a budapestiek, mert nekik ezek a hétköznapjaik, és nekik ez természetes, de egy alapvetően kisvárosban felnőtt, és hébe-hóba Pestre utazó kisgyerek óriási ingerbefogadóképességű agyára teljesen más élmény. Felnőttként már számomra se jelent semmiféle csodát pesten lófrálni, de akkor különleges hangulata volt. Ezt a hangulatot legjobban talán a Vili a Veréb című magyar rajzfilm tudta visszaadni, passzoló aláfestőzenével. Mert a rajzfilm nem a látványosságokra fókuszál, hanem a rideg részeire a fővárosnak. Padlások, elhagyatott kupolák, tetők, ereszcsatornák, stb. Nagyon jó a hangulata annak a mesének.

7-en, szívesen :) nemrég néztem újra én is a mesét, és felnőttként talán még jobban tetszik, mint gyerekként. Annak idején rengeteg dolgot nem értettem benne, jó volt érett fejjel újranézni, és összeállt végre a fejemben teljesen. És a dalok benne, főleg a legvégén a stáblistánál azért felnőttként üt igazán :)