Amikor történik valami a világban, miért emelik ki, hogy "NŐK és GYEREKEK" is érintettek? Az ő életük többet ér?
Furcsa lesz, de én is nő vagyok, 30-as éveim közepén.
Viszont amikor még gyerek voltam, már akkor sem értettem ezt, főleg ugye tragédiáknál lehet ezt hallani, hogy nők és gyerekek is vannak az áldozatok között.
De miért kell ezt így kiemelni?
Ha egy férfi hal meg, az kisebb veszteség?
Egy család számára az nem tragédia, ha a családfenntartót megölik?
Csúnyán hangozhat, de egy nőnek lehet másik gyereke. Egy férfinak lehet másik gyereke.
De egy gyereknek nem lehet másik apja, ha meghal!
(Félreértés ne essék, nem az elhunytat lehet pótolni, nem ezt írtam!)
Tudom, hogy szörnyűség egy anyának eltemetni a gyerekét, na de egy nőnek nem ugyanakkora fájdalom eltemetni a férjét, élete szerelmét? Vagy egy gyereknek az apját?
Mi a francért kell kiemelni, hogy nők és gyerekek haltak meg, mintha az ő életük többet érne?
Kedves kérdező!
teljesen egyetértek veled.
A nők egész életükben harcolnak az egyenlőségért.
Viszont ha baj van rögtön arra hivatkoznak, hogy ők nők és menekülnek mint a patkányok.
(Akkor is így vannak, ha pl. étteremben közeledik a fizetőpincér.
A tv híradókban is mindig elhallgatják, ha nő üt el valakit.
Nehogy sérüljön a hamis kép a női tökéletességről.
(Majd figyeld meg.)
A gyík egyébként tele van olyan férfigyűlölő nőkkel akiket még bottal sem piszkálnának meg, ezért haragszanak minden hímneműre.
(Na de kinek is kell olyan elhízott primitív nőnemű, aki hátul narancsbőrös, elől hü velygombás, felül meg agyatlan...?!)
Ez a felfogás egy biológiailag belénk kódolt dolog: minden egészséges felnőttben (férfi vagy nő) benne van egy védelmező ösztön a kisgyerekek iránt (még ha ő maga nem is akar gyereket), ezért visel meg sokakat jobban ha gyerekekkel (vagy aranyos állatokkal) történik valami szörnyűség mint ha felnőttekkel (még akkor is ha vadidegenekről van szó). Ez pedig azért alakult ki mert ez kellett a faj fennmaradásához hiszen a gyerekek a jövő letéteményesei.
A nők pedig azért élveztek előnyt mindig is ilyen szempontból mert az ő létszámuk határozta meg hány gyerek születhetett adott idő alatt. Egy törzs ahol mondjuk 2 férfira jut 20 nő sokkal gyorsabban tud növekedni mint ha az arány fordított lenne. A születési rátát pedig maximalizálni kellett mert soha nem lehetett tudni mikor jön egy külső fenyegetés (vadállatok, ellenséges törzsek, természeti katasztrófák) amelyek megtizedelhetik a populációt. A termékeny nőket még az ellenséges törzs is inkább beolvasztotta maguk közé (hogy szüljön gyereket az ő törzsükbe) minthogy megöljék őket.
És persze mindezt manapság sokan szeretik felhasználni nézettség- vagy népszerűséghajhászatra.
Egyetértek a kérdezővel.
Kedvencem a “Babakocsit toló nőt gázoltak el” című hír. :)
#10
Nem feltétlenül erőszakos bűncselekményről és az azok áldozatául esettekről van szó (nem mintha ők kizárólag nők lehetnének, az elkövetők meg kizárólag férfiak...), egy baleset vagy természeti katasztrófa esetében pl. senki nem él vissza semmilyen erőfölényével.
A 14-es válaszoló leírta a lényeget. Annyit hozzátennék az én részemről, hogy az a hú de nagy egyenlőség még mindig nem létezik, amit a média vagy bármilyen más szervezet hangoztat. Alig ismerek olyan családot ahol a nő/lány ne szenvedett volna a nemi megkülönböztetésből sérelmet. A valóság az, hogy a jó magyaros családok még mindig csak kifelé mutatják a mintapolgári arcukat, de otthon a jellemző férfi-női szerepek játszanak. A másik kézről: most nem a híreket fogom alapul venni hanem a valóságot. Kisebb eléggé jól urbánosodott városban élek, tele környező falvakkaly tehát a tipikus mindenki ismer mindenkit felállás valamilyen szinten fennmaradt. Bármilyen bűncselekmény, baleset történik, tudja a fél város. Volt itt olyan, hogy nő mérgezte meg a férjét vagy késelte meg, volt olyan hogy gyerek megölte az apját, és számtalan más kombináció... A lényeg az, hogy számszerűsítve a férfi tettlegességek sokkal gyakoribbak mint a gyerek vagy női megfelelői, és az utóbbiak a legtöbb esetben pont a férj/apa zsarnoksága miatt történik. Tehát ki kellene lépjél abból a kis burokból, és élni, tájékozodni. Persze egy nagyobb városban másabb a megoszlás és könyebben érezheti magát védve, felvilágosultnak, egyenlőnek az ember, ameddig olyan kerületekre nem téved...
Egyébként ha valamilyen katasztrófa történik, akkor is a nőket és gyerekeket mentik ki először és nem véletlenül. Ültessük át gyakorlatba: a férfiakat és gyerekeket mentik ki- hány apuka fogja felnevelni a gyermekét? Most hány olyan férfi van aki inkább gyesre megy mintsem dolgozzon? Ez is általában csak akkor valósul meg, ha nő lényegesen többet keres a férfinél... A másik, hogy csecsemőknél az anya az ami fejlődésükhöz lényegesebb pont, mint az apa, persze modern eszközökkel kiváltható az anyaszerep.
Sok ember itt nagyon el van tévedve, és nyugaton se annyival jobb a helyzet. Általában az emberek szégyellik a tettüket/velük történteket így vannak olyan családok akik a sírig magukban tartják azt, hogy pl erőszak áldozatai lettek vagy azt okoztak. És még nem tértem ki a drogokra, legfőképpen az alkoholra...
És ha globálisan nézzük a tényeket és belevesszük a lemaradott országokat pl Ázsiából, Afrikából csal mégjobban romlik az arány.
Igen, nem szép dolog, hogy ezt a marketing meg egyéb üzleti fogások kiakarják használni, de már ott tart az emberiség többsége (ahogy én is), hogy meglát egy több ember áldozatot követelő bűncselekményről szóló hírt: ah már megint? *Görgeteg tovább* kb semmilyen érzelmet nem vált ki, sőt... Emlékszem gyerekként amikor néztük a híreket, ha történt vmi ilyen kaliberű dolog, mindenki felkapta a fejét. Ennyit erről, érzéktelenné teszi az embert a média, aki jót akar magának kerüli.
Na és amit kifelejtettem, hogy gyerekkortól kezdve a lányokra/nőkre ha csak passzívan is, mindig ott lesz az, hogy gyengébb vagy és tsai... A lányokat jobban féltik és merik elengedni általában a szülők, az utcán több intrikát kap egy nő/lány mint férfi, az hogy bármelyik pillanatban megerőszakolhatnak is ott lebeg a szemük alatt, akkor gyakoribb a munkahelyeken is az hogy szopsz vagy kocc... Tehát minden téren szembesülnek vele, este is nem hiába hogy a legtöbb nő nem mozdul ki egyedül, ami ugye nem egészséges egy individualiumra nézve. És ezt még sorolhatnám...
Gondolom ez nagyon szexistának hangozott, de én most csak azt akartam szemléltetni, hogy a női nem nem hiába van kiemelve. Majd ha más úgy érzi, nyugodtan írja le a férfi oldalát is.
„de igenis nyújt az vigaszt, ha van még másik 2-3 gyereked, akiket felnevelhetsz!”
Mond ezt rokonomnak, akinek a 2 gyereke fürdeni volt kijelölt szakaszon a Dunánál, de egy örvény elkapta őket, és az apjuk bement értük, az egyiket kimentette, a másikat már nem tudta. Mindketten meghaltak, az apa is meg a gyerek is. A nő hogy van? Jó kérdés, az utolsó információm alapján a pszichiátrián volt, a gyereket meg nagyszülők nevelték, mára felnőtt.
Egy ismerős: 3 gyereke volt, az egyik kamasz korára több betegséget és állapotot is magáénak tudhatot. Az egyik epilepsziás roham elvitte a karrierje kezdetén (egyetemista korában), úgy hogy a nagymamája talált rá holtan. A nő hogy van? Nem beszél senkivel, összeroppant, intézet. Az apjukról nem tudok semmit mert elváltak.
Közeli rokonságomban történk két gyermekhalál. Az egyik balesetből kifolyolag, a másik egyszer csak meghalt. Mindkettő pár hónapos volt. A szülőknek sosem sikerült teljes mértékben feldolgozni, hiába lett utána két gyermekük, így is sokszor kísérte őket álmatlan éjszaka és amiről nem beszéltek.
Szerinted egy másik emberi élet kiválthatja bármelyik elhunytét? Ez nem így megy, jó hát ott van a másik aki megvígasztal... Na ezt is pont ez a mai érzéketlen társadalom eredményezi, már az emberek is csak eszközei az embernek, amíg nem vele történik meg a tragédia.
Ugye minden élet egyenlő, de akkor is, ha helyetted egy erőszaktevőt mentenek ki a vízből, aki valószínűleg folytatja ott, ahol abbahagyta? Csak merteglegyen az a nagy egyenlőség amit majd megtudjanak mutatni az aktivistáknak? Na ez történik most kb Európa szerte, terror. Muszáj a megkülönböztetés mert anélkül nem megy, az emberiségnek volt ideje arra hogy ezt megcáfolja, de nem ment neki...
Azért, mert társadalmilag a nők és a gyerekek élete többet ér. (Fúbasszus, már látom előre a 0%-ot :D )
Emberileg hiszem, hogy egyenlőek vagyunk, de egy gyerekben és egy nőben több a "potenciál", ami a társadalmat illeti.
"Kedvencem a “Babakocsit toló nőt gázoltak el” című hír. :)"
Meg "a gyerekét az emésztőbe dobta az édesanya" szinte c. napi hír.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!