Ezt kb bármelyik korra rá lehet húzni, hülye elektromosság, már senki sem használ gőzgépet pedig az az igazi jó, a fiúk nem segítenek a szüleiknek a kapálásban helyette OLVASNAK, micsoda haszontalan dolog, elpazarolják az életüket.
Azért egy mondatnál megállnék. "A problémák elől gyakran menekülnek a biztonságot adó virtuális világba." Ezt úgy állítják be mintha csak a gyerek tehet róla. Nem a srác aki zaklatja az iskolában. Nem a tanár aki nem hajlandó semmit tenni ez ellen. De legfőképpen semmiképp sem a szülő, akinek lelki támogatást kellene adnia a gyerekének, segítenie neki a problémamegoldásban de ezt valószínűleg nem teszi, helyette elintézi annyival hogy "ne is figyelj rá fiam majd abbahagyja" aztán ha rossz jegyet hoz haza közli vele hogy nem lesz belőle semmi. Ezért a gyerek fogja a magát és az egyetlen dologhoz fordul ahol sikerélményt ér el és nem köpik szembe csak mert létezik. Igen, a rohadt hülye semmirekellő gyerek folyton csak a gép előtt ül, ugyan vajon miért tesz ilyet?
Illetve a másik hogy jaj nincs apa sok gyerek életében. Arra valahogy nem tér ki a cikk hogy igen, ez rossz, de az talán mégtöbb kárral jár ha két ember aki amúgy már utálja egymást együtt marad a "gyerek érdekében" így a szülők stresszesek mert nem szeretik egymást de ezt el kell játsazni a gyerek előtt aki azonban érzi hogy miatta van az egész és ezért hibásnak érzi magát.
A másik "A fiúk szobájából kikerülhetnének az új technikai vívmányok, hogy korlátozódjon a használatuk." Vagy akár a család találhatna neki elfoglaltságot hogy ne is AKARJON a gép előtt ülni ahelyett hogy szigszalagozzuk a problémát annyival hogy eltiltjuk a géptől mert jaj így nem gépezik, igaz a problémák amik elől menekül nem szűnnek meg, nem kap segítséget de legalább anyuciék mostmár el tudják rejteni a problémát saját maguk elől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!