Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogy lehetnek ilyen rossz...

Hogy lehetnek ilyen rossz indulatúak a pestiek?

Figyelt kérdés
Kb. egy hónapja költöztünk fel a Párom munkája miatt egy vidéki megyeszékhelyről. Én kismama vagyok, úgyhogy most nem dolgozom, szóval elismerem, hogy könnyebb dolgom van, mint azoknak, akik 8-10-12 óra munka után rohannak haza, de amit az utóbbi napokban tapasztaltam, nagyon kiábrándított. Például egy alkalommal a villamoson szerettem volna leszállni, elég nagy tömeg volt, én meg messze ültem az ajtótól, de szép lassan elindultam az ajtó irányába, senkit nem löktem fel, mindenkit illedelmesen megkértem, hogy engedjen át. Mikor a csuklóba értem, az előttem álló lány rámförmedt, hogy ő is leszáll ám. Erre én megálltam és kétségbeesve próbáltam kapaszkodót keresni, mert egyik sem volt elérhető. Láttam a körülöttem állók arcán, hogy látják, hogy kapaszkodót keresek, de eszébe se jutott volna senkinek félrehúzódni, inkább azt olvastam le az arcukról, hogy "Nem tudsz kapaszkodni? Hát ess el! Még beléd is rúgok!" Úgyhogy életveszélyben éreztem a babámat, a villamos még kétszer megállt a piros lámpánál, aztán a megállóban, én meg terpeszbe állva próbáltam egyensúlyozni, hogy ne essek el. Igaz, nem látszik még rajtam kabátban, hogy babát várok, de nem vagyok biztos benne, hogy ha látszik, nagyobb empátiában lett volna részem.Legalábbis nem igazán látom, hogy itt jellemző lenne, hogy az emberek segítenek a terheseknek-babakocsisoknak-időseknek. De szerintem ez már túl van a közönyön, mintha egy csomó emberben merő rosszindulat lenne, és az lenne napja fénypontja, hogy látja, hogy valakinek baja esik. Persze azt értem, hogy itt a nagyobb embertömeg miatt sokkal több a csaló is, és talán ez öli ki az emberekből az empátiát, de azért elég elkeserítő. Egyszer már ájultam el a terhességem alatt, ha esetleg máskor is előfordulna ilyen az utcán...hát nem tudom, itt hány ember menne el mellettem, mire valaki mentőt hívna :( Akire ez nem igaz, kérem ne vegye magára, nyilván én is találkoztam kedves és segítőkész emberekkel, de arányaiban nem sokkal :S

2017. jan. 4. 10:37
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem túlreagálod a dolgot. 10 éve lakom Budapesten, előtte kis faluban éltem, és semmi hasonlót nem tapasztaltam. Terhesen, kisgyerekkel is van tapasztalatom.
2017. jan. 4. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 anonim ***** válasza:
97%

Én elhiszem, hogy eddig egy védelmező burokban élted le az életed, de ennyi tapasztalás után kijelenteni hogy a pestiek rosszindulatúak...butaság.

Van szád, keresel egy hozzád eső kapaszkodót és megkéred az ott lévő embert, hogy kicsit szorítson neked is helyet. Én simán így teszek, ha valahol nem tudok kapaszkodni.

2017. jan. 4. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/42 anonim ***** válasza:
96%

"inkább azt olvastam le az arcukról, hogy "Nem tudsz kapaszkodni? Hát ess el! Még beléd is rúgok!"

?????

"mintha egy csomó emberben merő rosszindulat lenne, és az lenne napja fénypontja, hogy látja, hogy valakinek baja esik"

?????

Hát veled nagy baj van, kérdező.


Pesti vagyok, itt élek, ide születtem, a 3 terhesség alatt végig tömegközlekedtem, nincs autóm.


de SOHA ilyet nem olvastam le egy arcról sem!!!


Azt sem, hogy azt várná, valami baja esik a másiknak.


Ha valaki elesik, bajban van, rohan mindenki segíteni.


Beszéld meg egy lelkivezetővel, mert benned van a hiba.

2017. jan. 4. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
98%

Nem szeretem ezt a sztereotípiát a pestiekről...

Én mindennap utazom villamossal, tudom milyen ott szenvedni, főleg reggel. Az emberek sokszor maguk sem tudnak kapaszkodni, ha pedig nem is látszik rajtad, hogy várandós vagy, nincsen okuk bűntudatra, hogy nem adják át a kapaszkodási lehetőséget. Mindenkinek nagyon frusztráló ott utazni, legközelebb szólj valakinek, hogy legyen szíves odébb állni, mert terhes vagy, és félted a babád.

2017. jan. 4. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 anonim válasza:
96%

nem látszik kabátban, hogy terhes vagy. senki nem tudta a villamoson. ennyi. szóval most felejtsük el a terhes vagyok, életveszélyben volt a gyerekem kártyát és induljunk ki abból, ami valóban történt.


egy fiatal nő két megálló között oda akart menni egy túlzsúfolt mozgó villamoson az ajtóhoz. az előtte álló lány nem akarta, hogy átmásszon rajta is, mert ő is a következő megállónál szállt le. a fiatal nő hirtelen nem talált a közelben kapaszkodót (felvetődik a kérdés, hogy miért ugrál mozgó járművön terhesen úgy, hogy nem gondol arra, hogy legyen mibe kapaszkodnia), ezért egyensúlyoznia kellett. mindenki más állt és nem érdekelte a dolog, mert


1. ők megtanultak felnőttkorukra kapaszkodva közlekedni.

2. a nő nem szólt egy szót sem, hogy "elnézést, lenne egy tenyérnyi hely még a kapaszkodón"

3. ha átengedik neked a kapaszkodót, ők mibe kapaszkodjanak?


nem kell túldramatizálni a dolgot. onnantól, hogy nem látszik, hogy terhes vagy, nem vonhatod felelősségre az embereket, hogy ignorálnak egy terhes nőt.

2017. jan. 4. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/42 anonim ***** válasza:
97%
Egyszerűen nincs még rutinod az utazásban. Majd beleszoksz, hová kell helyezkedni, hogy könnyen le tudj szállni, megtanulod elengedni a túlzsúfolt járatot, és a 2 perccel későbbire felszállni, nem ácsorogni olyan helyen, ahol nem lehet kapaszkodni stb.
2017. jan. 4. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/42 anonim ***** válasza:
98%
Mondjuk kijelenteni 1millió emberről, hogy rosszindulatú... az kemény
2017. jan. 4. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 anonim ***** válasza:
94%
Nem ismerem a pestiek, nem ott élek, de nem hiszem, hogy ez az ő hibájuk. Én sem szoktam lesni egész úton, hogy kinek kell segíteni, ki az, aki nem tud várni a felállással, amíg megáll a villamos. Nem érdekel más gondja, felnőtt ember, csak meg tudja már oldani, hogy ne essen el könyörgöm.
2017. jan. 4. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/42 anonim ***** válasza:
97%

Azért a babád messze volt még az életveszélytől...

Ne ess túlzásokba.


Azt hiszem van szád, ki tudod nyitni, és tudsz hangot kiadni. Na, innentől kezdve annyi a dolgod, hogy beszélsz, megkérsz másokat arra, amit szeretnél. Nem képzelődni kell, meg "gondolatolvasni". Beszélni. Kérni.


Hidd el, sokkal hatásosabb.


Nem rosszindulatúak a pestiek.

És te sem lettél aranyból csak mert terhes vagy (főleg, ha ez nem látszik)

2017. jan. 4. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/42 anonim ***** válasza:
15%
6 évig éltem a fővárosban egyetem miatt, és én is azt tapasztaltam, hogy sokkal közönyösebbek az emberek, mint máshol. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ha elesik valaki, "rögtön ugranak segíteni", ahogy itt írta valaki, sőt...Ha szerencséd van, talán igen, ha nincs, elfordítják a fejüket és továbbmennek. Engem majdnem megvertek fényes nappal a nyílt utcán, valami ismeretlen, részeg hülye kinézett magának a villamoson és leszállt utánam, rángatni kezdett, mert nem álltam szóba vele. SZÓLTAM járókelőknek, hogy segítsenek, volt, aki továbbment, egy házaspár pedig megállt kicsit arrébb, és kíváncsian bámult, hogy mi lesz...Barátnőm babakocsiját, benne a gyerekkel majdnem felrúgták a metrón, nagy pocakkal utazva se adták át neki a helyet, kivéve egy alkalmat, amikor egy idős, szemmel láthatóan falusi asszony lerikácsolta az érdekében a fél buszt, hogy nem szégyenlik-e a pofájukat...Úgyhogy van abban bőven igazság, amit a kérdező leírt. Megjegyzem, nem kis faluból, hanem megyeszékhelyről származom, ott se ismer mindenki mindenkit, városi létforma a jellemző, de nem rúgják fel se a babakocsit, se az idős, lassan haladó utast azért, mert sietnek.
2017. jan. 4. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!