Mikor fogja elfogadni az emberek többsége, hogy valakinek a neme az nem a nemiszervek kinézetétől függ, hanem fejben dől el, illetve, hogy nem csak férfi és női nemi identitás létezik, hanem több is van?
És még valami, ha már említetted a torokgyíkot. A kedves, okos, véletlen sem infantilis orvosok beharapnak mindent a manipulált egyetemeken, ennél fogva fel se merül a legtöbbjükben, hogy a kemoterápia módszeres emberkínzás és gyilkosság, és sorolhatnám...
Valamint... évek teltek el, mire rájöttek arra, hogy a higany árt az embernek (atttttamindenit... de okosak!), és hogy az amalgámtömések ártalmasak, hiszen relatíve erősen higanytartalmúak.
Csak két dolgot említettem, pedig százával lehetne; erről sokkal hosszabban nem kívánok itt és most nyilatkozni, mert
nem tekintelek vitapartnernek.
Gyenge a logikád, ahogy látom, de a szád annál nagyobb.
Remélem orvos vagy, és majd kipukkad a dülleszkedő melled a beképzelt presztízsedtől, hogy
kreativitás nélkül
szorgalmasan tudsz utánozni, másolni, magolni az orvosi egyetemi manipulatív tananyagból, aminek a fele se reális.
További kellemes kemoterápiás szadista gyilkolászást kívánok neked. Ti döntetek ilyen hozzáállás mellett , meghagyom nektek. Meg a pácienseknek, hogy dönthessenek önmaguk. (Aki elájul a puszta presztízstől az ő baja.)
És egyébként szólásszabadság van.
Az általam írtam márpedig _M_E_G_ALAPOZOTT véleményem.
Remélem, még mindig az amalgámtömések hasznosságánál tartasz, pedig már a legtöbb őskövület szemléletű orvos kezd rájönni, hogy az is ártalmas.
További jókat kívánok neked, drága tudományhívő
november 5, 10:46-os, és kérlek, igazítsd meg a szemellenzőt a cuki kis nózidon.
El ne felejtsd bevenni továbbra is a korlátolt "rosszindulat" nevű tablettát. Én nem akadályozlak meg ebben a hozzáállásodban továbbra se. Nyugodtan vágd magad alatt a fát továbbra is.
És szóltam, hogy segítsek felnyitni a szemed. Nem tetszik? Buksisimikécskével tegyem? Ne haragudj, az nem feltétlen hatékony segítségnyújtás. De ha akarod: puszika, kicsim, légy jó és okos! :)
A nemiség kapcsán meg itt már a napokban nyilatkoztam, amibe belekötöttél, kis drágaságmaszat tudományhívő.
„Előző, neked is elmondhatom, hogy öngólt rúgtál. Te tippelgetsz, én viszont reális kifejtést írtam.”
Hol? Én nem látom.
”Tippelgetsz, mert nem tudod, mik a tapasztalataim. Éltem erdőn mezőn, és más szitukban is kiszolgáltatottan, egyedül is.”
Mi ebben a tippelés? Talán nem számítógépről írod, amit írsz?
”Azt sose állítottam, hogy minden rossz és téves volna a tudományban, mindenesetre javarészt téveszmés az akadémikusság. Fekete-fehér módon a tudósok és orvosok többsége hajlamos gondolkodni, nem én.”
Mégis önmagadnak mondasz ellent, amikor valami „tudományhívő összeesküvésről” hablatyolsz.
”Az alapvető megközelítés az, ami téves a tudomány részéről, mert az érzékszerveiknek hisznek, infantilis módon. A logikát is beszűkült módon használják, így aztán újra és újra felülírják korábbi (merev) meglátásaikat.”
Az ismeretek bővülnek, ahogy bővül a technológia. Mi ebben a nagy meglepetés?
„És még valami, ha már említetted a torokgyíkot. A kedves, okos, véletlen sem infantilis orvosok beharapnak mindent a manipulált egyetemeken, ennél fogva fel se merül a legtöbbjükben, hogy a kemoterápia módszeres emberkínzás és gyilkosság, és sorolhatnám”
Mi köze a torokgyíknak a kemoterápiához? :DD Logikáról beszéltél előző hozzászólásodban. Oké, várom a logikai kapcsot a kettő között :D
”Valamint... évek teltek el, mire rájöttek arra, hogy a higany árt az embernek (atttttamindenit... de okosak!), és hogy az amalgámtömések ártalmasak, hiszen relatíve erősen higanytartalmúak.”
Igen, és most már Te sem kapsz higanytömést emiatt. Ugye, milyen rossz ez a tudomány :) Tud tanulni a hibáiból :) Az istállát neki.
”Csak két dolgot említettem, pedig százával lehetne; erről sokkal hosszabban nem kívánok itt és most nyilatkozni, mert
nem tekintelek vitapartnernek.”
Akkor nemes egyszerűséggel infantilis vagy. Értem.
”Gyenge a logikád, ahogy látom, de a szád annál nagyobb.”
Hát, ha tükörbe mondtad ezt volna, még igazad is lenne :)
”Remélem orvos vagy, és majd kipukkad a dülleszkedő melled a beképzelt presztízsedtől, hogy
kreativitás nélkül
szorgalmasan tudsz utánozni, másolni, magolni az orvosi egyetemi manipulatív tananyagból, aminek a fele se reális.”
Mi a manipulatív ebben? Valami súlyos trauma ért ami az orvosláshoz köthető? Nem tökéletes az orvoslás, de jobb alternatív egyelőre nincs nála.
”További kellemes kemoterápiás szadista gyilkolászást kívánok neked. Ti döntetek ilyen hozzáállás mellett , meghagyom nektek. Meg a pácienseknek, hogy dönthessenek önmaguk. (Aki elájul a puszta presztízstől az ő baja.) „
Jézusom, neked valami óriási nagy bajod van. Az orvoslás nem pusztán kemoterápiából áll :D Tényleg ennyire szörnyen végletes lennél? Annak ellenére hogy állítólag realista vagy?
”És egyébként szólásszabadság van.”
És? Mondtam én, hogy menjél börtönbe? Nem.
”Az általam írtam márpedig _M_E_G_ALAPOZOTT véleményem.”
Jólvan. Ez meg az én véleményem, úgyhogy fogadd el szépen. Nem csak téged illet meg a szólászszabadság, még mielőtt azt képzeled.
”Remélem, még mindig az amalgámtömések hasznosságánál tartasz, pedig már a legtöbb őskövület szemléletű orvos kezd rájönni, hogy az is ártalmas.”
No comment :D
”További jókat kívánok neked, drága tudományhívő
november 5, 10:46-os, és kérlek, igazítsd meg a szemellenzőt a cuki kis nózidon.”
Teljesen gyerekes vagy.
”El ne felejtsd bevenni továbbra is a korlátolt "rosszindulat" nevű tablettát. Én nem akadályozlak meg ebben a hozzáállásodban továbbra se. Nyugodtan vágd magad alatt a fát továbbra is.”
A hozzáállásommal nincs semmi baj, mindössze a szórakoztató (bár ugyanakkor eléggé hajmeresztő) tévképzeteidre hívem fel a figyelmed.
”És szóltam, hogy segítsek felnyitni a szemed. Nem tetszik? Buksisimikécskével tegyem? Ne haragudj, az nem feltétlen hatékony segítségnyújtás. De ha akarod: puszika, kicsim, légy jó és okos!”
Nos, ha fiziológiailag nem is, de mentálisan tuti 18 év alatt ragadtál le ilyen pökhendi, arrogáns stílussal. Azt hiszem, nem okozok meglepetés, ha azt mondom, ilyen attitűddel senki sem fog téged komolyan venni az életben.
”A nemiség kapcsán meg itt már a napokban nyilatkoztam, amibe belekötöttél, kis drágaságmaszat tudományhívő.”
Tartom magam a véleményemhez. Az infantilis személyeskedést pedig erős költői túlzással nevezném én nyilatkozatnak.
Előzőt idézem:
"Biológiailag van hím, nőstény és beteg."
Aha... Nocsak... És a kétneműek, a transgenderek, akik mindkét nemi szervvel rendelkeznek? Mégis mitől volnának betegek? Van köztük, akinek mindkét nemi szerve szexuálisan érzékeny, sőt, van méhe, petefészke, babát ki tud hordani!
A transgender se pszichésen, te testileg nem beteg, hanem sajátos testtel született. (Esetleg egy részük testileg nem funkcionál tökéletesen, de pszichésen ők SEM betegek.)
A CSIGA szerinted BETEG? A növények között is rengeteg a kétnemű. Hermafroditizmus.
Ezek után megkérdezlek: A csigák, növények és transgender emberek a betegek, vagy pedig a te gondolkodásmódod és előítéletességed, inhumánus hozzáállásod vajon...?
"ha... Nocsak... És a kétneműek, a transgenderek, akik mindkét nemi szervvel rendelkeznek? Mégis mitől volnának betegek? Van köztük, akinek mindkét nemi szerve szexuálisan érzékeny, sőt, van méhe, petefészke, babát ki tud hordani!"
Nem betegek, ez erős szóhasználat, de rendellenesek. Akkor jön létre kétneműség, ha az egyedfejlődés folyamán nem kapcsolódnak be a nemi jellegek kialakulásáért felelős gének, vagy hormonháztartásbeli problémák jönnek létre. Ennyi. Ez tény. De hogy ezt miért kell politikailag erőltetni, mint normalitás, mikor egyértelműen nem az, azt soha nem fogom tudni felfogni.
"A CSIGA szerinted BETEG? A növények között is rengeteg a kétnemű. Hermafroditizmus."
Az ember viszont nem csiga, és nem növény, soha nem is volt az, soha nem is lesz az. Te jóságos Isten...
Valóban te jóságos isten? Hatásos volt, kedves ákkkkkkádémikus. Akkor most tanulj meg szépen olvasni, és mondatot értelmezni. Idézem az ominózus sort, amivel az illető azt bizonyította, hogy még a féligazságokkal és hazugságokkal teli akadémikus tudományokhoz sincs különösebb köze, hogy finoman fogalmazzak. Idézem őt:
"Biológiailag van hím, nőstény és beteg."
Az ember mióta nőstény és hím? Ha már a tudomány nevében folyik a szempilla rebegtető traccsparti...
A csiga pedig -amelyet kétnemű egyedei jellemeznek-, képzeld, az állatvilág része... Nahát...
Várom a további csűrést-csavarást tőletek. Tehát nem beteg szerintetek a kétnemű, hanem rendellenes... Áhháá... Érdekes. A lényeg, hogy aki nem a többségi birkacsapathoz tartozik, azt megrugdossátok, minimum képzeletben... A z akadémikus tudomány nevében.
Ennyi erővel akkor azt is rendellenesnek kellene tekinteni, amely minden egészséges emberre jellemző:
minden emberben ott vannak a kopoltyúívek - lásd pl az embrionális fejlődést.
Ja, és várom továbbá tőletek a szokásos hatásvadász, ALAPTALAN, ám de annál cukibb infantilis megfogalmazásotokat ("te szimlán beteg vagy, meee azt mondom, miééé, meee csak, meee akadémikus vajjóóók"), valódi érvelés helyett.
(Nem vagy te beteg, csak beteg vagy, vagy annak egy szinonimája vagy, hú de aztán megmondtam, én, a akadémikus, ki a világ közepe infantilis szemellenzős vagyok...)
Íme, én logikus érveket fektettem le. Parancsoljatok. ...Avagy rájöttetek, hogy milyen hihetetlenül briliánsak vagytok? Akkor szerintem se forszírozzuk. Vagy igen? Parancsolj.
(Csúnya rossz ideíró, ki e sorokat írta, csak mert logikus merészel lenni, szemben az akadémikusok csúsztatásaival, féligazságaival. Ejnye...)
Nézzünk körül a világban: szerinted az ember nem állat... Kacagnom kell...
Tisztelet a kivételnek.
Gerinces emlős állat az ember, anatómiailag. Agyilag és erkölcsileg nem is szólva... sőt.... tanulhatnánk az állatoktól lényeges dolgokat, mert az állatok között is alacsonyrendű állat a legtöbb ember.
Bocsika, a nemi szervek is az anatómia része? Úúúúú, megtudtam valami újat. :) Vagy mégse...? Nocsak, nocsak... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!