Tényleg ilyen nagy baj, hogy az exem után érdeklődtem miután megtudtam, hogy súlyos beteg?
Két éve nem vagyunk együtt, de előtte hat évig kapcsolatban éltünk. Bevallom a mai napig bánom, hogy elváltak útjaink.. Számtalanszor próbáltam békülni, de most nem is ez a lényeg.
Nemrég megtudtam, hogy súlyos beteg és az se biztos, hogy megmarad. Minden profilját felfüggesztette így őt nem tudtam megkeresni. Ezért hívtam fel a nővérét, de nem tettem zsebre amit tőle kaptam. Azt mondta jó lenne ha már békén hagynám az exemet, nem fáj még eléggé a mostani párjának ez a helyzet még én is fel akarom dúlni stb stb. Borzasztó rosszul esett. Tényleg olyan nagy baj, hogy tudni szeretném hogy van aki még most is különleges helyet foglal el a szívemben? 😣
Majd idővel kiderül, várd meg.
Te most bármilyen információt is szereznél, NINCS jogod bármit tenni!
Még csak ne is írj sajnálkozó üzenetet, semmit!
Hagyd békén őket, főleg ebben a nehéz időben!



































Igen, olyan nagy baj. Nem véletlenül nem akar veled beszélni 2 éve, nem véletlenül függesztette fel a profiljait.
segítek, azétr, mert nem akarja, hogy tudj róla, nem akar veled semmiféle interakcióba lépni.
Hagyd békén végre és kész.










És a két év alatt hányszor kerested kéretlenül?
Mert bocs, de ha egyszer sem, akkor egy udvarias érdeklődésről neheze tudom elképzelni, hogy ilyen reakciót vált ki a nővérénél. Hacsak nem utált téged kifejezetten.
De a lényeg, hogy ha az exed mindenhonnan törölte magát, akkor ezek szerint nem szeretne beszélni az állapotáról senkinek a hozzá legközelebb állókon kívül. Te ebbe exként nem tartozol bele és ezt illene tiszteletben tartanod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!