Hogyan tegyen le a két lábamat a földre sok romantikus film után? Más is sivárnak érzi ezek után az életét/kapcsolatát?

“ Ez pszichoterápia. Nem érted egyszerűen, hogy élhetsz úgy te is.”

Nem, úgy nem. Boldogan igen, filmesen nem.

“És mi van akkor ha azt mondom: Az én életem attól mindtől sokkal jobb?“

A jó szubjektív. Lehet számomra szar lenne, ami neked jó.

“Miért ne szólhatna randizgatásokból is az életed? Hisz nincs senkid, és ha szeretnél, akkor tegyél érte. A hétköznapi teendőkből nem lesz senkid.”

Mert már próbáltam, és az is unalmas. Nem olyan, mint a filmek. Nem érdekesek a férfiak, pedig nem butákkal vagy szerencsétlenekkel randiztam.

Sokszor kiábrándítóak, nincs szikra, gyerekesek, nem tudok odáig lenni értük. Stb.

Olyan randim volt, hogy például egy orvostanhallgatóval randiztam, a vacsora végén kifújta az orrát, majd a tányér közepére dobta a taknyos zsebkendőt, utána még fel akart hívni magához. 🤡🤡

Volt olyan, hogy velem akart fizettetni mindent a pasi, pedig nem volt leégve.

Olyan, aki teljesen normálisnak tűnt, majd amikor felmentem hozzà, állt a retektől az albérlete.

Meg sok más ilyen. Most őszintén, ezek nem kiábrándítóak? Pedig mind jobban szituált, egyetemet végző vagy végzett, értelmiségi réteg volt.

“Szerintem először nézz tükörbe és keresd magadban először a hibát. Nem a többiekkel van elsősorban probléma, ha neked egyáltalán nem jön össze a párkeresés.”

Ez egy nagyon buta cliché. Amikor alig ismered a másikat még nem tudod eldönteni, hogy hasonló-e hozzád. Pont ezért randizol, hogy megismerd.

Én nem vagyok sem undorító, sem buta, sem szerencsétlen az életben, kivéve a férfiak terén.

“És a legfőbb problémád: ne hasonlítgasd a való életet a filmekhez. A film egy kitalált maszlag. Ezért nem a jó a hasonlítgatás.”

Pont ezt mondtam. Hogy egy kitalált maszlag, de olyan jól van tálalva, hogy azt büntetni kéne. Többet nem nézek romantikus filmet, aztán majd biztos megelégszek azzal, ami van.