Mások is úgy gondolják, hogy az a mondás, hogy "a pénz nem boldogít" nettó baromság?

Egy bizonyos életszínvonal kell ahhoz, hogy az ember boldog lehessen. Ha folyton idegeskedni kell az anyagiak miatt, ha nincs pénz nyaralni, hobbizni, szórakozni, nincs anyagi biztonságod, akkor nehéz boldognak lenni…

Egy bizonyos szint felett, tehát egy középosztály szint felett már nem a pénzen múlik, hogy boldog vagy-e. Ismerek boldogtalan panaszkodós milliárdost. Én meg sokkal kevesebbel is boldog vagyok. Ez innentől már döntés kérdése, lehet örökké elégedetlenkedni vagy örülni annak, ami van.

"Egy bizonyos szint felett igen."

És amúgy ez a szint még annál is sokkal alacsonyabb, mint gondolnánk.

Egyik haverom: meseházban lakik, egy kis hegyi faluban, a kert végében szinte már az erdő. A ház is nagyon szép, mélygarázs, hatalmas fák a kertben. Ráadásul 20 perc alatt beér a fővárosba. A haveromtól csak a panaszt hallottam: nem halad a felújítás, a kocsit is cserélni kéne, mert az is 10 éves, de a felújítás viszi a pénzt, elege van, eladná az egészet.

Másik haverom: vett egy egyszobás bányászputrit egy isten háta mögötti zsákfaluban. Büszkén mutogatta, hogy nem nagy, de ez bizony az övé. Hangosan nevetve mesélték, milyen vicces volt, amikor zuhanyzás közben ment el az áram a faluban, és hogyan kellett meztelenül, vizesen kapkodni ki az égő fahasábokat a kályhából, hogy a leállt szivattyú miatt ne durranjon el a fűtéscső - de eldurrant.

Miért lehet, hogy a második haverom sokkal elégedettebb, a sokkal alacsonyabb életszínvonalával?

Csak részben:

A pénzzel való érzés olyan, mint egy diagram. Amíg emelkedik a pénzmennyiség, addig jó-szuper, de lesz egy pont, amikor már azt érzi az ember, hogy hiába is van sok pénze, ettől az élete már nem változik jobb irányba.