"Egyetemi evek az eleted legszebb evei" Ti egyetertetek ezzel?

Határeset.

Gimi utolsó két évében kezdtem magamra találni, és akkor éreztem magam végre igazán boldognak és jól is a bőrömben, és a szociális életem is pörgött, illetve sportjaimban is remekül teljesítettem. Ez a jó széria nem tartott ki sokáig, sajnos, bár azért meg talán inkább a Covid és az akkori szürreális elvárások okolhatóak.

Az online vizsgák alatt, egyetemen, úgy néztek ki a tesztek, hogy 1 oldalra 1 kérdést tettek, amire ha már egyszer válaszoltál, többször nem mehettél vissza. Csakis előre. A pontozás is szigorúbb volt, illetve az időhatár is. Volt olyan vizsgám, nem is egy, ahol 10-20 mp jutott egy kérdésre, amennyiben az összesre szerettél volna válaszolni. Alapból is izgulósabb voltam, szintúgy teljesítménykényszeres, így az az időszak nagyon nem tett nekem jót. Főleg, mert az első évem teljesen online ment, a 3. félév pedig hibridben, de az elvárások nem csökkentek sokat.

Mikor visszamentünk végre egyetemre, már erős szorongás volt bennem, és a depresszió jeleit is produkáltam. 4. és 5. félévben értem el a legdurvább mélypontom, ott már komoly depresszióm is volt, illetve addigra elhaltak a barátságaim is, szóval nem volt valami jó időszak. Utána viszont, apránként ugyan, de kezdett tisztulni is a helyzet, és szépen kezdtem visszatalálni a gimi végei magamhoz. Az az időszak viszont kifejezetten szuper volt; rengeteg egyetemi rendezvényen vettem részt, szervezői oldalról is, csoporttársakkal is nagyon jóban lettem, talán még barátságok is születtek és sokat fejlődtem, szóval végül szuperül zárult.