"Egyetemi evek az eleted legszebb evei" Ti egyetertetek ezzel?

Abból a szempontból igen, hogy általában akkor van a legszabadabb és akkor kell a legkevesebb kötelezettséget vállalnod másokért.

Én is "tanulós" szakon voltam (és besülettel tanultam is), de nálunk sok terepgyakorlat volt, így sok helyen jártam Magyarországon, de párszor a határon túl is (ezek fakultatív gyakorlatok voltak). Nyáron ugye szabad az ember, akkor is sokat utaztam (nem drága utakra kell gondolni, hátizsákos-buszos-gyaloglós túrákra, de életre szóló élményt jelentettek)

Egyetemi évek alatt ezen kívül sokmindenben kipróbálhatod magad, sokféle embert megismerhetsz stb.

Nekem pl. volt egy klassz diákmunkám, amivel hivatásszerűen nem foglalkoznék, de akkoriban nagyon élveztem és szép színfoltja lett az életemnek.

Persze, nagyban függ attól, hogy állsz hozzá az egész korszakhoz.

Nekem nem volt az. Közgázra jártam, 90-es években. Beadandóval nem lehetett megúszni dolgokat, inkább úgy mondanám, hogy a beadandó volt a beugró ahhoz, hogy egyáltalán lehessen menni vizsgázni.

Nekem nem volt még csak szép sem, nem hogy a legszebb évek.

Akkor lettem étkezési zavaros, depressziós - súlyos családi problémák miatt -, kétszer majdnem meghaltam az étkezési zavaromban...

Ja, életem évei :D

Én is nehéz, mérnöki szakra jártam a BME-n, a csodálatos gimis évek után hatalmas pofára esés volt az egyetem. Gyűlöltem minden percét, konkrétan már attól gyomoridegem lett, ha felért a vonat Budapestre. Az elején persze buli volt, hogy megkezdődik egy önálló életszakasz a fővárosban, de ez az izgalom kb.1-2 hónap után véget is ért, jöttek a ZH-k, beadandók, vizsgák, esélye és ideje sem volt az embernek igazán jól érezni magát.

Ugyanakkor voltak ismerőseim, akik más egyetemen/szakokon (pl.:BGE) a vizsgaidőszak pár hetét leszámítva egész évben tudtak bulizni, menni ide-oda. Akkor kicsit megbántam, hogy én nem ilyen szakot választottam, de ma már nem.

Összességében nem értek egyet a fenti kijelentéssel, sőt.