Mit tegyek? Egy csődtömegnek érzem magam, úgy érzem, csak csalódást okozok mindenkinek.

Érettségiző lány vagyok. Sajnos nem sikerültek túl jól. Négyesek, ötösök lettek, de ahhoz nem elég, hogy felvegyenek arra az egyetemre, ahova jelentkeztem(pécsi jog), maximum fizetősre. Gimi alatt is négyes, ötös tanuló voltam, matekból sajnos hármas. Azért lett volna jó, ha felvesznek arra az egyetemre, mert talán a memóriám az egyetlen erősségem(bár most elbizonytalanodtam).Semmire nem vagyok valószínűleg alkalmas, a szókincsemmel állítólag nincs gond, de sajnos nem rendelkezem megfelelő kommunikációs készséggel, nem vagyok magabiztos, talpraesett, gyakorlatias, és elég félénk is vagyok. A megfelelő nyelvtudásom sincs meg, az emelt angol érettségim egy gyenge négyes lett, nyelvvizsgám nincs. Töriből voltam a legjobb eddigi tanulmányaim során, de abból is egy csalódás volt az érettségi. Jelen pillanatban nagyon ostobának, értéktelennek és kudarcosnak érzem magam.A szüleim rengeteget segítettek, kikérdezték a tananyagot, magán tanárokhoz járattak,belőlem pedig mindezek ellenére ez lett. Én készültem, tanultam rendesen, de érettségin teljesen rosszul értelmeztem a kérdéseket, illetve semmi lényeglátásom nem volt. De nem csak a tanulás, hanem egyéb területeken is sikertelennek érzem magam. A szociális életem szinte egyenlő a nullával(Asperger szindrómás vagyok) , összesen 3 barátom van, akiket már gyerekkorom óta ismerek, de ők jelenleg távol vannak tőlem.Próbáltam barátkozni, de soha nem sültek el jól. Nagyon különös érdeklődési köreim vannak, és sajnos kényszert érzek arra, hogy azokról beszéljek. Könnyed, hétköznapi csevegésre alkalmatlan vagyok. Összegezve tehát, bolond vagyok,gyenge képességű is, és ráadásul szerintem csúnya is.A két nővérem közül mindegyik sikeres, egyikük már orvosként dolgozik, a másik most szerzi a jogi diplomáját. Nekik minden sokkal könnyebben ment, ők sose akasztották ki ennyire a szüleimet, mint én.A szüleim sosem kezeltek engem megkülönböztetve a nővéreimtől, de ezen az érettségin nagyon elkeseredtek. Szeretnek, de szerintem titkon mindig is egy csalódás voltam számukra. Állandóan volt velem valami gond, pedig szándékosan sosem akartam semmi rosszat tenni. Amikor például próbáltam barátkozni az iskolában, az egyik osztálytársam olyan szinten tolakodónak érezte, hogy folyton beszélgetni akartam vele az érdeklődési köreimről, hogy felnyomott az ofőnknél zaklatásért. Nekem nem szólt arról, hogy zavarom, én pedig magamtól nem jöttem rá. Természetesen ezidő alatt is mellettem állt a családom. Konkrétan minden támogatást, illetve minden sikert, minden jót, ami valaha is ért ebben az életben, azt nekik köszönhetem. Mit tegyek? Hogy hozzam helyre, amit elrontottam? Egyáltalán van bármi esély arra, hogy helyrehozzam?