Én egy csődtömeg vagyo?
Már a 20as éveim közepén járok, de nem értem el semmit, nem kaptam társat magamnak(sosem volt párkapcsolatom), nincs saját lakhelyem, barátaim is kevesen.
Még mindig az egyetemmel nyűglődök, amit azt hiszem soha nem fogok befejzni. Állandó gyomorideg kísérget mindenhova. Érzem, hogy bizonyítanom kell, de nem sikerül. Egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam. Lesz ez valaha jobb?
Ne legyél ennyire szigorú magaddal.
Nem mindenki villában élő dúsgazdag playboy húszon évesen, amit az intsgrammon meg a neten lehet látni. :D
Vegyük sorba:
1. Társat nem kapni kell, hanem szerezni. Csak úgy az ölébe senkinek nem pottyan egy szerető társ, vagy ha mégis, akkor az rohadtul ritka, és nem szabad rá alapozni.
2. Nagyon sok 20-as éveiben járó fiatalnak nincs saját lakása, ezzel nincs gond, az lakásárak nagyon magasak, a fizetések már nem annyira. Akiknek ilyen idősen saját házuk/lakásuk van, ott többnyire szüllői támogatás áll a háttérben. Én is ismerek párat, kivétel nélkül a szülők vették nekik.
3. Barátokra is ugyan azt tudom mondani mint a párkapcsolatra, csak úgy nem fog az öledbe pottyanni. Barátból amúgysem kell sok, inkább legyen kevés, de normális.
4. egyetem: Valakik 30-40 évesen is tanulnak még, inkább annak örülj hogy van lehetőséged továbbtanulni. Nagyon sokan vannak akik hiába szeretnánek, nem tudnak egyetemre menni.
Szóval egyáltalán nem vagy csődtömeg, egy teljesen átlagos fiatal vagy. Ne az újgazdag instacelebekből indulj ki.
Igen, en biztos vagyok benne, hogy au életed lehetne jobb, és szerintem ott ronrod el,hogy nem tervezel előre. Bar ez nem derül ki a leírásból, de nalunk egyetemen azok szenvedtek akik azt sem tudtak hogy kell tanulni, vagy kell e, vagy meg lehet e úszni puskazassal is...
Párod hamarabb lesz ha nem gyomorideggel fogsz együttélni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!