Tényleg jobb lett volna neki, ha gyerekkorában tanulok vele? 58ff

A gyerek anyjával hamar szétmentünk, óvoda elején járhatott a lányom. Utána ment a huza-vona. Eleinte nála volt hét közben, nálam hétvégén, majd nálam hét közben és nála hétégén, mert az óvodában azt mondták, hogy az anyjától nyugtalanul és idegesen jött. Valamin mindig össze tudtak veszni, a gyerek nem csinálta azt, amit mondott, én egyszer szóltam és azonnal. Végül csak nálam volt, mert a gyerek anyjának "nem ment", és élte az életét különösebb érdeklődés nélkül. Akkoriban jól fizető állásom volt egy bútorcégnél, havi netto 400-500 ezer ft, egészségügyi gondjaim sem voltak úgy, akadályoztak volna. Saját lakásban éltem, de én csak tulajdonos voltam, néhai anyám második férje volt a haszonélvező. Azután, hogy szétmentünk a gyerek anyjával, odaköltöztem a másik szobába, ők maradtak az albérletben. Megvolt az anyagi biztonság, hivatalosan 8 órában dolgoztam, de ha nagyritkán vagy szükség szerint azt mondtam, hogy előbb elmegyek, előbb elmentem. Simulékonyan ment.

3 évvel azután, hogy a lányom véglegesen hozzám került, akkor már általános iskolát elkezdte, a céget bezárták, érszűkületem lett, cukorbeteg lettem, vérnyomás gondjaim lettek. Szívemmel mindig is gondok voltak, de addig nem különösebben volt semmi. Ha jön a baj, csőstül jön... jött is. Kerestem munkát, nem csak a szakmámban, de szégyenszemre közel három évig a nevelőfater nyugdíjából éltünk. Mi ketten a nevelőfaterrel kimondatlanul, de mindig is rühelltük a másikat, mint ahogy anyám sem szerette, mert buta volt és a higiénia ellensége. Inkább elástam volna magam, minthogy rá legyek utalva, tinédzserként már dolgoztam, 18 évesen elköltöztem otthonról, hogy a saját életemet éljem. Némi pénz laptopjavítással bejött, de nem vagyok szakember, nincs végzettségem, csak eltanultam ezt-azt, hogy legyen valamennyi hozzáértésem. Főztem, mostam, bevásároltam, takarítottam, intéztem a csekket és a a nevelőfater dolgait, és minden mást is, és persze ott volt a gyereknevelés is. Sehova nem kellettem a betegségeim vagy a nem megfelelő képzettségem miatt. Ami összejött, az egy 4 órában bejelentett 12 órás munka volt netto 90 ezer forintért + néhány éjszakázás, hogy pár tízezerrel több legyen + jött a családi + vagy nem jött a gyerek anyjától 10 ezer forint, mert évekig nem utalta, vagy jött. A munka lófax volt, de fix munka, kilenc évet lehúztam ott, mást nem találtam, pláne ami tényleg biztos, mert olyan reatrdált gyökerekkel dolgoztam ott, hogy miután felmondtam, hónapokkal később be is zártak.

Beismerem, hirtelen haragú tudtam lenni, a puszta létezésből elegem volt, mert semmi nem jött össze, nem volt segítségem, nem volt szerencsém, csak nyomorom. A gyerek négyig az iskolában ült, ott megcsinálta a leckét, elvileg elkezdte tanulni a másnapit, de otthon is kell, vagy kellett volna. De ő csak nagyritkán tanult itthon, utálta és nem érdekelte. Voltak veszekedéseink erről, de nem változott semmi. Angolból és történelemből háromszor-négyszer pótvizsgázott, az utolsó napokban tanulta meg az éves tananyagot a kettesért. Néhányszor jött hozzám, hogy segítsek tanulni, de én azt mondtam neki, hogy mit segítsek a történelemben, nem tudom helyette megtanulni. Mert a történelem csak seggelés, én is seggeltem. Szívesen kikérdeztem, de azzal meg "ő törölheti ki". Matekból is kért segítséget, de annál meg én olyan türelmetlen voltam, hogy ha háromszor nem értette meg a magyarázatomat, kiabáltam, hogy mit nem ért ezen, ennél szebben nem tudom elmagyarázni. 12 óra munka + 1 óra oda-vissza út után időm sem volt már. Hazaértem, megfőztem, takarítottam, ettem, aludni mentem és kezdődött a nap. Ennek ellenére igyekeztem mindent megtenni érte, amikor szólt, hogy kellenék valahova, megpróbáltam elintézni, próbáltam támogatni anyagiakat érintően is, iskolaváltásnál is mentem, hogy jó, csináljuk, csak nézzen egyet ki. Amit tudtam, megoldottam helyette. Kihez máshoz, mindennel hozzám fordult segítségért. Amit tudtam, megtettem, mert mindig is imádtam a lányomat és gyűlölöm, hogy így alakultak a dolgaink.

A kérdés onnan jött, hogy egyre több helyről hallom, hogy a gyerekkel akár estig tanulnak. Az egy dolog, hogy ahol anyuka és apuka is van, könnyen megoldható, de ahol csak anyuka van, ott is azt hallom, hogy amikor gyerek volt a fia vagy lánya, leült vele tanulni és szép eredményeket produkált. De én ezt még mindig nem értem. Mit lehet segíteni? Ott ül mellette és nézi, aztán kikérdezi? Ehhez miért kell mellette ülni, miért segítség a gyereknek? És hogyan fér bele az egyedül nevelő szülőnek? 12 órában dolgozó anyától is ugyanezt tudom, két ismerősöm is egyedül nevelték fel a lányaikat, egyiküknek több munkahelyük volt, vezették a háztartást, mindent ők intéztek, mégis leültek a gyerekkel tanulni, a gyerekeikből pedig diplomások lettek, az én lányom pedig gyorsétteremben dolgozik teljes munkaidőben, mert az általa választott szakmát nem szereti, csak az anyaga minimálisan érdekelte. Semmit nem tett és nem is akar tenni a tanulásba, mert semmi nem érdekli, hogy kitartást vigyen bele. Valaki úgy nézett emiatt rám emiatt, hogy ha megmondtam, én nem ültem le vele tanulni, mert... mint azt fentebb írtam, mintha ezzel mindent el**esztem a gyerek életében.