Ha a kiskutyámat akit nagyon imádok nem a gyerekemnek érzem mint sok nő hanem a kis szerelmemnek azt elítélnék az emberek?

Az, hogy az ember valamilyen szinten a "gyerekeként" tekint a kutyára, nem teljesen ördögtől való. Mármint, az evolúciójuk során pont azokra a tulajdonságaikra erősítettek rá, amik úgymond ösztönösen gondoskodást váltanak ki az emberekből. (Hengeres test, nagy szemek, stb. Pont, mint a babáknál.) Ez segített nekik a túlélésben.

Értelmi szinten is megfelelnek egy kétévesnek, simán kommunikálnak veled, szavak nélkül is. A kötődés ami a gazdi és a kutya között kialakul, az nagyon sokban hasonlít egy anya-gyermek kapcsolatra. Ez tudományosan bizonyított dolog, számtalan kísérletet végeztek már ebben a témában.

A szerelem az már egy nagyon más tészta.

#8 Nem, nem arra gondoltam. Amikor az első farkasok megkörnyékezték az embert, nem azok lettek befogadva, amik túlságosan vadak és agresszívak voltak. Hanem azok, amik nem rontottak neki az embernek, és barátságosan közeledtek felénk. Rájöttek, hogy az emberekkel való szocializáció a hasznukra válhat, és a túlélésük egyik eszköze lehet.

Láttál már kutyát ételért kunyizni? Ez a tulajdonság nem a tenyésztésen múlt, genetikailag beléjük van kódolva. Mindegyik csinálja, az ölebektől kezdve a vadászkutyákig. A tenyésztés a kutyafajták megjelenését eredményezte, de ez ebből a szempontból nem sokat jelent. A különböző feladatokra különböző testfelépítésű/képességű kutyákra volt szüksége az embereknek, ám alapjáraton a kutya az kutya maradt.

Legyen szó egy tacskóról vagy egy németjuhászról, mindegyik arra fog játszani, hogy cukinak tartsd és ezáltal gondoskodj róla. Mint egy gyerekről. Cserébe ő meg a legjobb barátod lesz :)

Hát, nem tudom, nekem mindkettő problémás.

Szerintem a háziállat családtag. De sosem tekintettem egyiket se a gyerekemnek, vagy a szerelmemnek. Bár meglepő volt, mennyivel szarabbul érintett a macskám elvesztése, mint a nagyapám halála. Valahogy más volt a kapcsolat, a macskát sokkal ártatlanabb lénynek képzeltem el, nagyfater meg mégis csak egy ember volt, akinél az élete végének a része, hogy meghal. És, mivel ő sokat szenvedett a alála előtt, kb. már megváltás volt, mikor "végre" meghalt és nem szenvedett többé, a macskát meg simán csak elaltattam, mikor azt mondta az állatorvos, hogy ez szükséges, mert már csak szenvedne.

Szerintem kellene legalizálni ezt embereknél is.

Viszont, ha te szerelmes vagy a kutyádva, egészségedre, azt csinálsz, amit akarsz, de én nem tartom ezt egészséges dolognak, ahogy azokat sem, akik gyerekükként kezelik a háziállatot. Családtag, megvan a helye a családb an, de nem ember.