Az emberek a külsőddel azonosítanak?

Ennek semmi köze a nácihoz.

Kezdjük azzal, hogy a nácik hátravisznek és tarkón lőnek.

Miért vállalnád magadra mások munkáját? Szóból ért az ember, ha meg nem, akkor lesz egy kis csetepaté. Ki kell harcolni a helyed, főleg ha nem a főnök mondja, hanem a kollég(in)ád ugráltat. Problem? Akkor főnivel is megbeszéljük, esetleg team, majd lesz valami.

Miért gondolod, hogy csak az über szépnek jár a megtiszteltetés?

A világ nem ennyire fekete vagy fehér.

"Míg a szép embereknek semmit nem kell tenniük, alanyi jogon kijár nekik a tisztelet, befogadás."

Ha ennyire beteges módon gondolkodsz, akkor nem csoda hogy nem találsz senkit.

Normális közösségekben a tisztelet eleve egy alap dolog, az senkinek nem a külsejéért jár.

"Ezek szerint elég ritka a normális környezet."

Nem az. 80-90%-ban ilyenekkel találkoztam, pedig elég sokfelé megfordultam már.

Évekkel ezelőtt ismertem egy fickót. Mikor először találkoztunk utána kissé ittasan elpanaszolta, hogy őt egyébként az összes barátja cserbenhagyta, senkire se számíthat, bla bla bla... Még kicsit meg is sajnáltam hogy ilyen helyzetbe van.

Én különösebben mély barátságba nem kerültem vele, de külső szemlélőként láttam milyen. Egoista akaratos energiavámpír, rádzúdítja magát és csak leszív. Ha valami nem úgy történik ahogy elképzelte, akkor megsértődik, egyből előadja hogy "őt cserbenhagyják a barátai". Aki kicsit befolyásolhatóbb, arra rátelepszik, elszeparálja a normális barátaitól, hogy csak ő szálhasson rá, és élősködhessen rajta energiavámpírként.

Ott esett le, hogy az az önsajnáltatás amit előad, az nem más emberek hibája, hanem saját maga taszítja el magát az emberektől a kiálhatatlanságával, de ezt ő úgy festi le, mintha mindenki más hibája lenne, nem az övé.

Na nálad is valami hasonlót érzek, hogy annyira sújkolod magadba ezeket a negatív dolgokat, hogy lehetséges, hogy az erre való túlzott rágörcsöléssel hívsz életre valami olyat magadból, ami miatt az emberek inkább kerülni akarnak.