Pénztelen fiatalt "MAJD TE TÖBBRE VISZED" -el vigasztalni, nem értik milyen értelmetlen?

Ismerek ilyen küzdős fiatalokat. Olyat aki a középsulis ösztöndíjból utalta a gázszámlát.

Nem is a sanyarúság a legnehezebb ebben, hanem ha értelmetlen oka van: szülői nemtörődömség, alkohol stb. Ha a szülő is erejét bevetve küzd, de mondjuk beteg, vagy megszűnt a munkája és csak rosszabbat kap, akkor ezt dobta az élet, meg kell küzdeni, és büszke lehet magára az olyan fiatal, aki a nulláról az egyre kihozott egy családot.

Ha meg egyedül húzza az igát, nagykorúként lelép, és onnantól ha küzdve is, de többje lesz mint ha az őt kihasználó család nullázná a küzdelme eredményét.

Szülőként szuper az ilyet olvasni, meg hallani is.

Tízévesen már nagyanyámmal ketten műveltük a kertet (5000 nem), el kellett látnom az állatokat. Elvileg azért, hogy megtanuljak dolgozni, gyakorlatilag a mama fizikailag nem volt rá képes, a szüleim dolgoztak. Cserébe mindenféle lusta xarnak el lettem hordva, amiért inkább játszottam volna én is, mint a többiek. Aztán "kaptam" egy kistesót, hogy boldog legyek, magyarul anyám helyett én neveltem fel. 16 évesen már dolgoztam, ha akartam ruhát vagy cipőt, azt abból.

Közben tanultam, leérettségiztem. Úgy, hogy 18 évesen kitettek otthonról, az érettségire már munka mellett tanultam.

Utána munka mellett diplomáztam. Három szak, gyárban.

Többre vittem, mint a szüleim? Szakmailag igen. Anyagilag nem.

Aztán megismertem a férjem, lett két gyerek. Dolgoztunk, orrvérzésig, ha kellett. Igyekeztünk mindent megadni a gyerekeknek. Mindent, ami nekünk nem jutott. Új ruha, minőségi cipő, rendszeresen fodrász, fogorvos. Évi egy nyaralás, normális ajándékot. Zsebpénz, hogy el tudjanak menni a barátokkal ide-oda. Kirándulások, múzeum, állatkert, strand. Nem kellett kertben izzadni nyáron, állatot trágyázni, kistesókra vigyázni egész nap.

És mit kapunk? Gyakorlatilag a jóqurvaanyámat, amiért erre pottyantok gyereket. Nem tudok autót és jogist adni, nem tudok nekik lakást venni, még a miénket is fizetem. Nincs egzotikus nyaralás, nincs luxusélet, drága ruhák, márkás cipő. Azt már elfelejzették, hogy mennyit tanultam velük, hogy egy erős nyolc osztályos gimibe jussanak. De azt hallgathatom, hogy xy gengszter-vállalkozó szülei mire mennyit költenek. Mi meg xarok és csórók vagyunk.

Gyerekként a szüleim rabszolgája voltam, felnőttként a gyerekeimé. Itt vagyok lassan 50 évesen, és nekem egy rohadt év nem jutott, mikor jólét és boldogság lett volna. A jövőm úgy néz ki, hogy két helyen dolgozok, plusz a házimunka, hogy a büdös kölkeimnek csak tanulni kelljen. De nem tanul, mert azt látja, hogy a diploma csak wc papírnak jó, egy celebprosti meg egy adócsaló bűnöző sokszor ennyit keres.

Annyira sokat vitáztunk ezen. Nem így, nem erre neveltem őket. Mi jut nekem? Mikor jövök én? Mikor költhetem magamra, amit megkeresek? Mikor lesz szabadidőm, hogy hobbim legyen? Soha. Soha az életben, mert a vérszívó családomnak a világ pénze nem elég.

Hónapok óta az öngyilkosságon gondolkodok, mert ez nem élet.

Tanulság csak annyi, azoknak, akiknek még nem késő, hogy sose legyen gyereked.