Miért sajnálják azt a hegymászót az emberek?

"Csak annak fogalmazódik meg ilyen a fejében, aki maga is ilyen."

Kérlek, áruld el a korod, hogy tudjam, hány évesen használod az "az aki mondja!" visszavágást.

#23

🤦🤔

Hányszor oltott vagy félős kisember?

#21

Ne általánosíts te itt senkit :)

Arról volt szó , hogy alapvető empátia tisztelettel felnézni Szilárdra , s nem kimutatni azt az érzéketlenséget amit a kérdezőt is illeti.

ma 20:25

Gondolom apukád nem ért el olyan eredményt, ami miatt írnának róla, pl nem mászta meg első magyarként a K2-t. Ettől még a környezete biztos sajnálja, sőt ismeretlenül is részvétem. Nem attól lesz valaki értékes ember, hogy írnak róla az újságok, érthető, hogy átlagemberekről nem írnak. Én nem követem a hegymászást túlságosan, de róla és az eredményeiről még én is hallottam. Aki eredményeket ért el pl sportban, hegymászásban, művészetben stb, arról írni szoktak. Aki csak élte az egyszerű kis életét, arról nem. De attól még ugyanolyan veszteség mindenkinek a halála, főleg ha korán történik.

Őszinte leszek. Most hagyjuk ki a szóban forgó illetőt és hivatkozzunk általánosságban a hozzá hasonló emberekre. Az emberek ilyenkor nincsenek tisztában az érzéseikkel. Jobban mondva az érzéseik olyan mélyek, hogy azt már társítani próbálják az illetőhöz aki kiváltotta belőlük.

Mondok egy példát: valaki balesetben meghal. Mi az első reakció? Azonnal mindenkinek fontos lesz az elhunyt, gyertyát gyújt érte, elkezd kötődést kialakítani. Közben az emberből egyszerűen csak a halál fogalma váltotta ezt ki, hogy valaki, aki annyi idős mint ő maga vagy mint a kedves rokona meghalt. Az ember szembesül ezzel, mennyire gyorsan felfordulhat az életünk, egy pillanat alatt akármikor véget érhet stb. és ezt mind kivetíti az eltávozott illetőre.

Amíg az emberben ez tudatosul és emésztgeti eltart 1-2 hétig és utána ezen heves érzelmek elhalványodnak, eltűnni nem tűnnek el, de nem lesznek olyan erősek, hogy a teljes figyelmünket lekösse.

Ezért látszik annyi, hogy egy haláleset után mindenki az elhunytat báványozza majd elfelejti 2 hét múlva.

Én csak a családját sajnálom, az, hogy fel akart menni arra a hegyre, úgy hogy tudta mennyire veszélyes dolog, felnőtt emberként egyedül a saját felelőssége volt.

Persze, mindenkinek saját döntése és joga ez, de azért ha valakinek családja van szerintem átrendeződnek kicsit a fontossági sorrendek, és ez úgymond a mostani eset személyétől független, ha a harmadik szomszédommal történt volna ez aki mondjuk nem szerepel a médiában abban az esetben is ugyanezt gondolnám.

Felhajtás. A médiában foglalkoztatottak hülyére keresik magukat azzal, ha rátelepednek valamire, ami x ideig fizet nekik. Érthető, hogy egy eltűnt sportember sorsa foglalkoztatja valamilyen szinten az eltűnt szűk családi, baráti körét, - nincs ezzel semmi baj, - de én nem tudom a körmeimet rágni, ha valaki "becsvágyból" (, ami gyakran nem több szimpla idiotizmusnál) túl vállalja magát és belepusztul. Azt sem értem, értettem soha, hogy minek kell idiótákat "megmenteni", - amikor a Napnál világosabb, hogy nem kerülhettek volna szorult helyzetbe, ha normálisan élik az életüket emberi életre alkalmas környezetben, közegben. Ő életük (volt), de én nem tudok zokogni, amikor egy idióta belehal a saját hülyeségébe. Az meg ki szokta verni nálam rendesen a biztosítékot, amikor (a példa kedvéért) egy bolond a levegőbe repíti a saját házát vagy az általa megpiszkált, házilag "javított" konvektorral sikerül kiirtania a saját családját és utána a médián keresztül kunyerál segítséget...

Van a baleset és az emberi hülyeség, - amely között képtelenek az emberek különbséget tenni!

Tessék, a gyengébbek kedvéért kimásoltam a cikkből (amit 0%-ra leszavazzátok, 15. válasz, - mi van, fáj az igazság?) azt a részt, azoknak a rosszindulatú embereknek, akik kérdezik, hogy miért ment oda, miért nem a családja az első.

"Sterczer Hilda most nagyon határozottan, ugyanakkor megindító és elgondolkodtató szavakkal válaszol a sokak által feltett "Minek ment oda?" kérdésre.

"Mi is az élet?

Suhajda Szilárd már nem jön haza a Mount Everestről, ezzel sok kérdést hagyva maga után. Az egyik ismétlődő kérdés: Miért megy oda? E mögött valójában vád húzódik: Micsoda felelőtlenség! Meghalni egy hegyért! Álljunk meg itt egy pillanatra és gondoljunk bele: Mi itt élünk, vagy inkább mindennap meghalunk?

Hajtunk a mókuskerékben, nap, mint nap, rohanuk, gürizünk, szaladunk, csináljuk, ami hasznos. Miközben észre se vesszük, hogy közben épp az Életünket veszítjük el. Napról, napra, és még csak nem is tudunk róla.

Nem jut idő az egészségre, a családra, a kultúrára, a kedvelt hobbira, a barátokra, a közösségre, önmagamra. Fizikailag ugyan élünk, de azt életet éljük, amit élni szeretnénk? A hegymászó él. Igazán él. Tudja, mire hivatott, és ezt felvállalva mindennap valóságos életet él. Valós kihívásokkal szembesül, tisztában van a kockázattal és számol vele. Suhajda Szilárd halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban" - írja Erőss Zsolt özvegye."

A ti kis életetekben mennyire éltek vajon szívből? Szeretitek a munkátokat? Elismernek benne titeket? Értek el sikereket benne? Van szerető párotok, gyereketek? Van hobbitok, amivel foglalkoztok? Jártok kirándulni?...

Miért nem hagyjátok végre nyugodni a holtat? Miért nem egy hegymászó fejével gondolkodtok? Ja, mert ti nem vagytok azok, ezért fingotok sincs az egészről, csak osztjátok itt azt észt. A saját éleletekkel kapcsolatban is ennyire okosak vagytok?

És mivel tudom mennyire alacsony szinten vagytok, ezért nem fogok meglepődni, ha csak a leszavazó gombot fogjátok nyomogatni rám, mivel máshoz úgysem értetek.

29-es

Vége a teóriádnak?