Miért zavar egyeseket, hogy albérletben lakunk, miközben jobban és szabadabban élünk?
30-as éveink elején járunk a párommal, nincs gyerek és nem is tervezzük. Visszahallottam egy haveri társaságban, hogy milyen, gáz, hogy mi albérletben lakunk a párommal, ennyire vittük és nincs saját házunk. Illetve néhány családtag is csípős megjegyzéseket szokott tenni, hogy: "Illene már saját ingatlanban lakni".
Őszintén nem értem ezt a hozzáállást, el tudná valaki magyarázni? Mintha ettől lenne ember az ember, ettől lenne értékes.
Igen, mi albérletben lakunk, viszont magasabb minőségben élünk, mint az ismerősök, rokonok, akik a saját ingatlannal jönnek (amit hitelre vettek és igazából a banké a ház).
A legtöbb korunkbeli 20-40 milliós hitelre vett egy lepusztult kertesházat az agglomerációban, amit aztán ő maga újítgat (pénze már nincs szakemberre) és 1-2 órát ingázik a munkahelyére, amit nem szeret.
Sokaknak nincs ideje semmire, csak panaszkodik, hogy hitelt kell fizetni, kevés a szabi, nincs ideje edzeni, magára, nincs megtakarítás, hó végén már nincs pénz a számlán, stb.
Mindeközben mi ugyan albérletben lakunk, de saját vállalkozásunk van a párommal amit önerőből, az évek alatt építettünk fel, sok-sok tanulással. (Előtte alkalmazottak voltunk).
A többszörösét keressük havi szinten, mint a saját ingatlannal csesztető emberek, sokkal több időnk és lehetőségünk van, mint általában az embernek vagy mint amikor alkalmazottak voltunk.
Például a munka mellett akkor utazunk el belföldre és külföldre is hetekre, amikor akarunk, nincs főnök aki elenged-e vagy sem, minden reggel 1 órát sétálunk, van időnk edzeni, sportolni, olvasni, saját hobbikat űzni, önfejleszteni, egészséges ételeket főzni, minimális a stressz, több megtakarításunk van mint a csesztetőknek összesen, stb. T
Ez csak pár példa, összességében mi irányítjuk az életünket és úgy élünk, ahogy szerintem sokan szeretnének. Mindezt nem hencegésből írom, csak a teljesség kedvéért.
Összességében felépíteni és fenntartani ezt az életet nehezebb, több mentális munkát, szokások kiépítését, stb. jelent/jelentett, mint alkalmazottként dolgozni. Tudom, mert évekig alkalmazott voltam, voltunk.
Ráadásul nulla háttérrel, munka mellett. Tehát nem, nem a *eggünk alá lett rakva, nem vagyunk NER közeliek, munka mellett, évek alatt mi építettük fel ezt az életet, felesleges hasonló kommenteket írni.
A lényeg, hogy teljesen feleslegesnek érezzük a saját ingatlant, amikor egyáltalán nem megterhelő kifizetni az albérleti díjat. Ha nem szimpi a szomszéd könnyebben költözünk, ha hónapokat külföldön akarunk élni könnyebb dolgunk van, ha elromlik valami a tulaj intézi, stb. Nekünk teljesen ok és kényelmes.
Tehát ha összességében idő és financiális szempontból is szabadabb életet élünk, mint a megjegyzést tevő emberek, akkor ki a francot érdekel, hogy saját-e az ingatlan- vagy sem?
Ráadásul nem is saját pénzből vették az ingatlant, hanem hitelből, ergo nem is az övék az ingatlan, amíg 20-30 év alatt ki nem fizették a hitelt.
Szóval miért ennyire meghatározó az emberek fejében, hogy csak az lehet boldog és sikeres akinek saját ingatlanja van, miért ez a kiindulópont?
Igazából nem zavarnak ezek a megjegyzések, mindenki a saját életéért vállal felelősséget, csak kíváncsi vagyok, hogy ilyenkor mi van a másik ember fejében.
Ui.: Tudom, hogy egyeseknél ki fogja verni a biztosítékot a kérdés, de nem érdekel, én a kérdésre szeretnék választ kapni. Köszönöm szépen.
31 F
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

70-es vagyok
én nem azt mondtam, hogy fosni kell és emiatt nem kell saját ingatlant venni. Hanem azt, hogy így III. világháború küszöbén én annyira nem lennél biztos abban a saját vagyonban.
Pl. anyám meg apám úgy lett tulajdonosa egy belvárosi nagy polgári lakásnak, hogy a zsidőkat akiket elhurcoltak onnan, beköltöztek oda és ennyi. Egy fillért nem fizettek érte. Csináltak egy kamu adásvételit és övé volt a lakás. A háború utáni káoszban a kerületi földhivatal zokszó nélkül átírta...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát nem tudom. Én egyáltalán nem szeretnék úgy élni, hogy egyszercsak szól a tulaj, hogy öcsi, két hónap múlva költözzetek már ki lecci, mert valunk az asszonnyal és én akarok ide bekoltozni.
Ha hirtelen nem találtok akkor hova mentek? Haza anyuékhoz, vagy panzióba?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem volt olyan a tulaj megjelent minden előzetes egyeztetés nélkül. Vasárnap reggel 7kor, meg ilyen finomságok. Minden hónapban jött a pénzért és szúrós szemmel végig nézett a lakáson. Azért is szólt a banya, ha nem volt elmosogatva, vagy ha szaros volt a WC. :D
Egyszer meguntam elküldtem a jó büdös k.va anyjába.
Na nekem az ilyenek nem hiányoznak ezért lakok inkább anyámmal, mert nettó 400ból csak így tudok spórolni valami saját lukra
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az, hogy most nem terhelő az albérleti díjat kifizetni, az egy dolog. Ez így marad 30 év múlva is?
Számtalan gazdag embert láttunk egy pillanat alatt tönkremenni.
Az én főnököm is így járt. Elég volt egymás után két rossz üzleti döntés.
Most albérletben el 71 évesen Budaörsön. A nyugdíja nem fedezi a kis garzon fenntartását, bérleti díjat és a megélhetéset. Így dolgozik 71 évesen.
Kérdem én. Mi lesz vele, ha tartósan beteg lesz?
És ha tudnátok, micsoda luxusban éltek előtte! 15 évig voltam a beosztottja.
Az élet elég nagy forgatókönyv író. Az egy dolog, hogy ti most ketten könnyedén kifizetitek a bérleti díjat.
Mindez egy pillanat alatt semmivé válhat.

30cas pár vagyunk, albérletben gyerekkel. Vésztartalékunk van, de lakásra, önerőre nem tudunk félre rakni. Van egy baráti házaspár a társaságunkban akik nettó 400 ezres bevételre felvettek hitelt aminek a törlesztője 230 havonta. Mi rezsivel eggyütt fizetünk ennyit egy új építésű lakásért. Ők viszont vettek egy 1930-as években épült, vizes romhalmazt, amit természetesen nem tudnak rendbe hozni. A penészes, egészségtelen házban élnek a 3 éves gyerekkel, aki emiett kruppos lett.
És visszahallottam a haveroktól, hogy minket szidnak, mekkora felelőtlenség albérletbe gyerekekt vállalni.
Nem is tudom mi a nagyobb felelőtlenség, 25 évre aldósodni és oda kötni magad egy romhalmazhoz, ami legközelebbi buszmegállótól is 20p sétára van és még onnan 1,5 óra BKV-zás a munkahelyük....
Döntse el mindenki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!