Vannak itt olyanok akik nem akarnak párkapcsolatot?

Nálam kb. ugyanez, mint amit leírtál, annyi különbséggel, hogy nekem volt két komoly párkapcsolatom, és ezután döntöttem úgy, hogy nekem ez nem való.

Elég hektikus az életstílusom, sokkal több órát dolgozok, mint ami az átlag, és azt is hülye időpontokban. Ebből következik, hogy hülye időpontokban alszok, és a szűkre szabott szabadidőmben szükségem van arra, hogy egyedül legyek: akár a lakásban háborítatlanul főzzek a következő hétre, akár elmenjek horgászni, vagy túrázni, vagy futni egy nagyot. És hiába szerettem az exeimet, úgy éreztem, mikor ezekre el akartak jönni velem, hogy a kis lopott énidőmet is el akarják venni. Ők meg úgy voltak vele, hogy végre együtt lehetnénk, és nem vagyunk, nem értették meg, hogy nekem erre szükségem van, hogy levezessem azt, ami a héten történt, és normálisan tudjak funkcionálni, illetve még vannak barátaim is, akikkel szintén próbálok kb. havonta összefutni/ember.

Illetve 6 év kollégium, meg 4 év albérletezés után imádom, hogy végre egyedül élek, és senkire se kell tekintettel lenni (szomszédokon kívül nyilván, de az csak annyi, hogy nem zörgök éjjel), illetve itthon végre egyedül lehetek. Agyf.szt kaptam, mikor covid alatt még együtt éltem az exemmel, aki otthonról dolgozott, és minden egyes nap minden egyes percében otthon volt.

Illetve olyan nagy igényem nincs a dologra, sosem hiányoltam az életemből a párkapcsolatot, mikor épp egyedül voltam, nem is kerestem aktívan a szerelmet, ez a kettő is úgy jött össze, hogy megismertem valakit valahol, összebarátkoztunk, egyre jobban kinyíltunk egymásnak, és egyszer csak valami fellángolt bennem. De ez a láng el is aludt egy pár hónap múlva, és akkor úgy éreztem, hogy csapdába estem - mert jó emberek voltak, jót érdemeltek, emberként nagyon szerettem őket, de közben azt éreztem, hogy vége az életemnek, itt ragadtam, mert szakítani képtelen vagyok, megbántani őket, összetörni a szívüket nem szeretném, de közben meg megfulladok ebben az élethelyzetben.

Jelen pillanatban én sem szeretnék, ez valószínűleg idővel változni fog, de nem érezem azt, hogy ez a közeljövőben lenne. Bár sosem tudni.

Úgy 19 éves koromig abszolút nem is volt ilyenre igényem, komolyan, el sem tudtam magam képzelni egy kapcsolatban. Nem is álmodoztam róla. Pedig sok osztálytárs azon nevetett, hogy gimi végén csak 4-en voltunk kapcsolat nélkül (közülük én voltam az egyik, akinek sosem volt). Akkor nem is bántott. Ballagás után viszont nagyon erősen megcsapott a kapcsolat hiánya, részben emiatt is volt utána egy nem túl jó időszakom, ami azóta, szerencsére, majdnem teljesen el is múlt. Bár azért szeretnék már szeretni valakit úgy igazán, és szeretve lenni is, meg úgy odabújni valakihez, ölelést adni/kapni, lelkizni kicsit néha.. együtt megöregedni, ilyenek.

Csak közben nem szeretnék fejest ugrani egy kapcsolatba (nem mintha lenne kiszemelt a láthatáron, vagy lett volna valaki, aki kezdeményezett volna az irányomba az elmúlt időben), hogy tudom, hogy ahhoz előtte nekem még dolgoznom kell magamon (szeretethiány, önbizalomhiány, szorongás kapásból) elég szépen. Vele szemben nem lenne fair. Meg életem (egyik, ha nem a) leghektikusabb időszaka is jön, és tudom, hogy nem lenne elég időm egy kapcsolatra.

Közben meg mindig ott motoszkál bennem, hogy nem is tudok kellően bízni az emberekben: ismerősök körében egyre többet látok megcsalást (barátoknál szerencsére nem, remélem így is marad), látom mennyire könnyen cserélnek partnert, akár hosszabb idő után is.. és ilyenkor attól tartok, hogy velem is ez lenne. Meg.. sajnos a legtöbb barátom nem tudtam megtartani (távolság, vagy találtak izgalmasabb embereket), akkor miért egy fiút tudnék..? (ez is gyakori gondolatom)

Szóval igen.. így állok most. Ismerősöktől, rokonoktól rendre megkapom a kérdést, hogy *szemöldök húzogatás* "mi a helyzet a fiúkkal? Biztos szép számmal sorakoznak!". Eleinte majdnem elsírtam magam, amikor az a rosszabb időszak volt, most már csak mosolyogva mondom, hogy jön, amikor jönnie kell.

Nem azt mondom, hogy mindig rózsás álom szinglinek lenni, de már teljesen megbékéltem vele, és elvagyok egymagam is. Fejlesztem magam, odafigyelek a(z) (mentális) egészségemre, és igyekszem önmagam jobb verziója lenni.

22/L

Én sem igazán szeretnék, legalábbis mostanság. Szeretek szabad lenni és azt, hogy így több férfi is érdeklődik felém, több opcióm akad, és azzal beszélek feszélyezés nélkül akivel csak akarok. Másrészt, ahány megcsalást látok a környezetemben kivülállóként, az épp elrettentő példa számomra.

Harmadrészt, ahogy írták itt már mások, számomra is fontos az énidő és kifejezetten introvertált vagyok. Néha természetesen jól jönne egy társ, de még időben vagyok úgyis.

20/L