Mi a véleményetek azokról az emberekről, akik nem mennek el osztálytalálkozókra? Ez jellemzően amiatt lehet, mert ezek az emberek nem értek el semmit az életben?

Soha nem mentem el egyikre sem, aki érdekel azzal tartom a kapcsolatot, a többiekre nem vagyok kíváncsi. A legtöbb ember nevére nem is emlékszem, pedig csak 35 vagyok.

Nincs ebben semmi, ha valaki el akar menni az elmegy, ha nem az nem

Eddigi megfigyeléseim ezzel kapcsolatban, hogy kik nem járnak osztálytalálkozóra:

1. Neki a középiskolás osztálya nem jelent semmit, az osztálytalálkozó is csak egy felesleges időpazarlás. Már az elsőre sem megy el, és következetesen a többire sem, és azon kívül sem tartja a kapcsolatot.

2. Nem érezte magát túl jól az osztályban, pl mert piszkálták, és marhára nem vágyik vissza abba a közösségbe, pláne nem jópofizni. Maximuk akkor megy el, ha extra jól megy a sora, és a többiek orra alá akarja dörgölni.

3. Egyszerűen nem ér rá. Pl nagyon messze, külföldön él, és abban az időszakban nincs idehaza.

4. Nincs rendben az élete aktuális állapotával, és nem akar szembesülni azzal, hogy vele egy rajtkőről indulók többre vitték, mint ő. Illetve megalázónak érezné, hogy kiálljon, és elmesélje, milyen béna - mármint szerinte. Ő az, akire a kérdező gondol.

Ezek amúgy egyszerre is meglehetnek bizonyos arányban. Pl lenne dolgod az adott hétvégén, és nincs kedved azért átrendezni az egész hónapot, hogy kiállj azok elé az emberek elé, akiket nem szeretsz, elmesélni, hogy közalkalmazott vagy, egyedülálló, és jól meg is híztál.

A másik érdekesség, hogy általában úgy a tízéves osztálytalálkozóra kialakul, hogy ki jár el. Addig aki nem ment, már nem is fog, viszont a 15 éves találkozóra már el-elkopik a verseny, és a villantáskényszer, szóval nincs miért nem menni, ha rosszul áll a szekér.

Amúgy eddig három érettségi találkozón vagyok túl, ezek hangulata szummázva:

Az ötévesen még szinte osztálytársak voltunk. Nem is szóródtunk még szét olyan nagyon, igazából BP és egy megyeszékhely szerintem befoglalta az osztály 75%-át. A karierolló sem nyílt túlzottan, volt aki már dolgozott, volt aki még tanult, volt aki épp újrakezdte az egyetemet, de ugyanabban a témakörben mozogtunk mindannyian. A találkozó végén ugyanúgy beb.sztunk, mint gimiben, és kb ugyanazok a témák voltak terítéken.

A tízévesen voltak a legkomolyabbak a különbségek. Volt, akinek a többedik gyereke volt útban, meg volt akinek házasságból volt annyi, mint másnak gyerek. Volt, aki banki felsővezető lett, volt brüsszeli diplomata, marketingigazgató egy multinál, menő kutató, volt aki tanyát vett magának és kecskéket tartott, volt aki angolt tanított a távolkeleten muszlim diákoknak, meg aki egy kis kommunában helyezkedett el és spiritualitásban utazott. Minden, mi szem szájnak ingere. Ez volt a "villantós" találkozó. Utána ismét becsűrtünk hajnalig.

A tizenöt évesen meg mintha megint csukódna egy picit az olló. Kicsit mintha mindenki rájött volna, hogy oké, ez munka, oszt jóvan. Megint közösek a témák: gyerek, hitel, a mindannapi dolgok. Őszintébben beszélnek az emberek a nyűgjeikről, nem akarnak villantani. Ha valaki marketingigazgató, az egy munka, nem egy státusz, és inkább beszélünk arról, hogyan telnek a mindennapjai marketingigazgatással, mint azt néznénk, hogy mennyire menő. Egyre többen költöznek vissza a szülővárosunkba is, mert a család közelsége meg a gyökerek fontosabbak, mint a karrier. Az ivászat visszafogottabbab telt a végén, és a helyszín már az egyik osztálytársunk saját kocsmája volt.

Két év múlva kíváncsi vagyok, milyen lesz a húszéves.