Elképzelhető, hogy incel közösséghez való hozzáállás változzon a közeljövőben?
Itt van az az egyre szélesedő réteg aki magányos, nem érzi férfinak magát, nem tapasztalja meg a női melegséget stb és emiatt súlyos mentális és önértékelési zavarok állnak be náluk. Szenvednek. Nem élvezik az életet mivel nem tudnak önmaguk lenni és nem tudják vágyaik elérni. Tragikus és szomorú sorsok.
Most itt ezen a fórumon is legalább harmada a hozzászólóknak incel vagy valamilyen ismerkedési traumákat szenvedett el, rengeteg visszautasítás stb.
Ez a közösség létező és meglehetősen méretes.
Az utóbbi időben változás látszott beállni már csak az itteni hozzászólásokban is, és a többség beismerni látszik, hogy igenis a külső nagyjából az egyetlen tényező az ismerkedés elején, ahhoz, hogy megkapd a beugrót meg kell ütnöd egy szintet.
Kezd valamiféle hozzáállásbeli változás bekövetkezni az emberekben feléjük és elképzelhetünk egy BLM vagy LMBTQ mozgalomszerű dolgok amely végső soron elvezet majd egy például testi fogyatékkal élőkhöz való viszonyuláshoz?
119
“Ezt csak tervezed, vagy valóban mész?“
Komoly. Nem tudom tovább elviselni, új erőforrásra kell magamban lelni, valamit találni amiért érdemes élni még. És ebben remélem egy jó pszichológus tud segíteni. Meg abban, hogy elfelejtsem a nőket, embereket stb. Másképp tényleg csak az életből való kivonulás az egyetlen alternatíva.
“Ezen kívül a modern pszichológiai irányzatok úgy gondolják, hogy ha valamiben eltérsz az átlagtól, az mindaddig nem probléma, amíg az nem lesz hátrányos neked, vagy nekik.“
Nyilván hátrányos ez nekünk, inceleknek.
“Például az, hogy a nőket, de a többi embert is csak tárgynak tekinted, akinek a feladata a TE igényeidnek a kiszolgálása, nagyon káros. Ezen biztos, hogy változtatni kell.”
Megint rosszul közelíted meg, és erre a hárításra utalok. Teljesen figyelmen kívül hagyod (disznó mód) az ok-okozatot, holott az a legfontosabb tényező ebben az esetben. Tehát, hogy az incelek miért lettek incelek, melyek voltak azok a folyamatok amelyek ide vezettek. Hogy ebben egyes egyedül ők a hibásak vagy a társadalom termeli ki őket? Nyilván senki nem akarja azt magának amin az incelek átmennek, ebben remélem egyetértünk. Az, hogy tárgynak tekintik az nem mindenikre jellemző. Leggyakrabban inkább felszínes ösztönlényeknek tekintik őket akik oda húznak ahol az erőt, népszerűséget, menőséget érzik stb. Legalábbis ez jellemző rám például, én így látom őket. De az súlyos vád, hogy tárgynak tekintjük őket, rágalom, és csakis az incelekkel szembeni gyűlölet miatt van ez, már mindent rájuk lehet kenni amit éppen nem szégyell az ember. Pedig az incelek szerintem simán csak görbe tükröt mutatnak a társadalomnak, amely kitermelte őket. E tekintetben egy pszichológus önmaga nem sokat tud tenni, meg tudja esetleg tanítani az áldozatot megbirkózni a realitással, de teljes értékű, boldog emberré nincs ahogy tegye őket mert a társadalom blokkolná minden próbálkozásukat a változásra!!
“Például az, hogy MINDEN nő kirekesztő, és kizárólag az alfahímeket keresi, illetve fogadja el. A nők többsége nem így működik.“
Ha ezt látod akkor egyszerűen csak ne higgy a szemednek? Oké.
120
Lásd 121!
"melyek voltak azok a folyamatok amelyek ide vezettek"
Ez lehet a részedről egyszerű hárítás is, hogy ugye nem te vagy a hibás.
Ez annyiban nem szerencsés, hogy változnod neked kell. Nem fog világ megváltozni a kedvedért.
VISZONT, ha te képes vagy a jobb oldaladat mutatni felé, akkor megismerheted az ő jobb oldalát is.
Szerintem ezért kéne küzdeni.
Neked.
123
Az az érzésem, hogy te azt sugallod, hogy mi incelek is legyünk olyanok mint mások akiknek van jó és rossz oldaluk is. Mert szerinted rossz dolog lehet az, hogy valakiben a jóság feltétel nélküli és te azt szeretnéd, hogy mi is lealacsonyodjunk arra a szintre, ahol feltételhez kötjük a jóindulatot és legyünk rosszindulatúak ha rosszindulat ér minket. Az tiszta sor, hogy az emberek többsége így működik, de nem várhatod el, hogy mi is lesüllyedjünk erre a szinte. Ez már spirituális harcnak tűnik nekem inkább és megint visszajutunk az ősi és mindenkori jó és rossz közötti háborúhoz.
"Nem fog világ megváltozni a kedvedért"
Ezt mondtak a Szufrazsett-mozgalomnak is, nem is olyan regen....
37F incel
"a Szufrazsett-mozgalomnak is"
Ők valóban küzdöttek, közösség is volt, és még igazuk is van, tehát erkölcsileg is támogatandó. Ja, és gazdasági súlyuk is van. Ezen kívül annyira nem aberráltak, hogy például gyilkoljanak.
Ez négy (vagy öt) dolog, amiben különböznek tőletek.
"legyünk rosszindulatúak ha rosszindulat ér minket"
Ezt ki mondta?
Te találtad ki. Benned elég sok rosszindulat van, az igaz. Ezen sem ártana változtatni.
"a jóság feltétel nélküli"
Erre mondhatnál példát.
126
Példa: nem azért vagyok jó mert jó volt hozzám hanem mert hiszek a jóságban!
"igazuk is van"
Az igazsag szubjektiv :)
37F incel
Az igazság nem szubjektiv.
Az erkölcs szubjektív.
Azonban az adott körülmények között van egy társadalmi vélemény arról, hogy ott mi helyes, és mi nem.
Ha te ezt mondjuk önzőségből nem fogadod el - AZ a szubjektív.
126
“Ezt ki mondta?
Te találtad ki. Benned elég sok rosszindulat van, az igaz. Ezen sem ártana változtatni.”
Te írtál valami olyasmit, hogy legyek jóindulatú azokkal akik előtte elutasítóak voltak velem szemben és más reakciót kapok majd. Ebből az következik, hogy jóindulat a részükről is feltételekhez kötött, magyarán “FAKE”, hamis. Ha valaki tényleg jóindulatú az minden szituációban az. Ergo nem az én hozzáállásommal van a baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!