Miért tartozom a szeretteimnek a szenvedéssel?

Az aspi vagyok.

Sok autistát ismerek, szinte mindannyian gondoltunk az öngyilkosságra legalább egyszer. Egyikünk élete sem könnyű, nem is volt, nem is lesz soha. Én magam is utálok élni sokszor. Félek és szorongok. Gyerekkoromban földönkívülinek (is) csúfoltak a többiek, de utólag belegondolva ez jogos is volt. Tényleg úgy érzem magam, mintha nem e világon lenne a helyem. Sajnos ez jellemző ránk autistákra. Kaphatóak vagyunk a depresszióra, szorongásra, kilátástalanság érzésére. Azért mondtam ezt el, hogy lásd egyáltalán nem vagy egyedül.

Úgy látom nagyon ki vagy zökkenve. A szép szó már nem elég. Keress fel szakembert, ha ért az autistákhoz, ha nem. A begyógyszerezést meg felejtsd el. Úgyis túléled, csak igen nagy fájdalomban lesz részed, meg egy gyomormosásban és hosszú pszichiátriai kezelésben. Egyik rokonom így járt. Van egy autista nő, Oravecz Lizanka a neve. Ajánlom a könyvét. Ő többször is megpróbált öngyilkos lenni, súlyos depresszióban szenvedett. A pszichiátria szinte a második otthona volt. Már összeszedte magát.