Miért tartozom a szeretteimnek a szenvedéssel?

Mert ha megölöd őket, mielőtt maguktól meghalnának, akkor mész a börtönbe. Ezt hogy nem sikerült magadtól kitalálni?

Miért itt keresel segítséget? Neked szakszerű és nagyon gyors segítséget kell kapnod. Tehát nem itt a sok önjelölt pszichológus között.

Sokan nem mennek el oda ahova kéne. Sok helyen meg hiába van képesitésük ha nem értenek az emberek nyelvén. Sajnos diploma van de empátia 0. Az itteni emberek nyilván nem a legjobb segítség, de a semminél jobb. A legjobb azért ha elmész segítséget kérni és adsz neki egy próbát.

25 éves vagy, lassan el kellene kezdeni felnőni. Tudom, hogy nem divat, mindenki az örök fiatalságot szajkózza, de ez egy baromság. Kezdj el felelősséget vállalni önmagadért. Ha normális életet szeretnél, indulj el végre valamerre. Nem hibáztathatod a szüleidet életed végéig.

Asperger szindrómás autista nő vagyok. Ovitól az okj végéig, azaz 16 évig folyamatosan bántalmaztak, megaláztak a többiek. Nem mindig csak szóban. Volt hogy eltépték a kabátomat, beverték az orromat, gyomron rúgtak. Az volt a bűnöm, hogy kicsit furcsán beszélek, mozgok és nehezen nyílok meg. Szerintem ez nem elég ok arra, amit velem műveltek. Gyűlöltem őket, többször is megpróbáltam öngyilkos lenni. Harmincas éveimig fogalmam nem volt miért vagyok más. Sem diagnózist nem kaptam senkitől, sem pedig segítséget. Nagyon sokan vagyunk ilyen helyzetben. Az aspik kb. 80 %-a. Rólunk mondják, hogy nem vagyunk képesek empátiára, holott nem mi szemétkedünk, hajszolunk öngyilkosságba másokat, hanem az úgymond egészségesek. Én is sokáig kilátástalannak éreztem az életem, véget akartam vetni a gyötrelmeimnek. Aztán három dolog történt. Megismertem hasonló sorsú embereket, és ebből erőt merítettem. Olyan embereket is megismertem, akik nem bántalmazzák azokat, akik valamilyen értelemben eltérnek az átlagtól. Így rájöttem, hogy nemcsak a családomtól és az állatoktól remélhetek kedvességet. Végül belegondoltam, hogy megérdemlik-e azok a szánalmas, bunkó patkányok, hogy miattuk eldobjam az életem, nagy szenvedést okozva azoknak, akik hozzám ragaszkodnak. A válasz természetesen NEM. Nem érdemlik meg. Annyit sem, hogy rájuk gondoljak. Jó, tudom nehéz eltörölni több, mint 20 évet, de hátra van még minimum 40, ha egészségünk engedi. Ezt a 40+ évet nem azzal szándékozom tölteni, hogy a múlt miatt sírok és sajnálom magam. Próbálok fejlődni, hisz az autizmus fejleszthető, főleg ha nem társul mellé értelmi fogyatékosság. Valamint azzal töltöm a szabad óráimat, ami örömöt okoz, megnyugtat. Jelen esetben Japánról, az USA tagállamairól vagy orvosi témákról olvasok. Szerintem neked is van speciális érdeklődési köröd, te is imádsz információt gyűjteni és rendszerezni bizonyos témákról, hisz diagnosztikai kritérium. Javaslom inkább ezekkel foglalkozz a hülyeségek helyett. Ha másképp nem tudsz lenyugodni, akkor igyál citromfű teát. Az idő majd megold mindent, tapasztalatból tudom. Csak tarts ki. Az a baj, hogy autistához jól értő szakember nem sok van az országban, az is igen leterhelt. Javaslom csatlakozz az aspis facebook csoporthoz (privát). A saját fajtád nem ítél el, meghallgat. Velünk is voltak és vannak is még problémák. Tudjuk mit érzel, min mész keresztül. Szerintem nincs is köztünk olyan, aki ne gondolt volna az öngyilkosságra. Nehéz nekünk ebben a világban élni. Főleg úgy, hogy a nem autisták minimum értelmi fogyatékos kettyósnak hisznek mindannyiunkat. Holott csak 20-30 % -unk az. Valamelyik nap is megkaptam, hogy én nem lehetek autista, mert van eszem a munkámhoz és tudok beszélni. No comment.

Én a helyedben megpróbálnám Tündérhegyet vagy a Thalassa házat. Nekem nagyon sokat segített.

Én is csak azért élek, hogy a rokkant anyámat életben tartsam, semmi más értelme nincs a létezésemnek. Ha ő meghalt, én is már 50-60 éves leszek, akkor már nincs értelme semminek, én is meghalhatok végre.