Ha látnátok egy öngyilkosságra készülő embert, megmentenétek?

Igen, megmenteném, ha tudnám és ezzel nem kerül más veszélybe.

Az okokat feljebb jól kifejtették. Én nagyra becsülöm az életet.

Egy kivétel van:

Ha valaki olyat mond nekem hogy "ha nem teszed meg X dolgot, akkor öngyilkos leszek", akkor nem vagyok egyáltalán megértő. Erre az a válaszom, hogy "ne zsarolj!" Vagy azt, hogy "úgysem teszed meg". És kizárom az életemből. Eddig még senki nem lett öngyilkos, akik ezt mondták nekem.

Abban a helyzetben, azonnali spontán reakcióként egyértelműen igen.

Azonban ako eljut öngyilkosságig, olyan szinten hogy nem csak fenyegetőzik vele meg sajnáltatja magát, hanem valóban képes megtenni, annak nem segít a "hatnék a lelkére" beszélgetés.

Mindenki a saját döntéseinek hatása alatt áll (mielőtt belém kötnétek, a fejlett országokra gondolok, és nem ott ahol éhenhalsz 2 évesen, illetve általánosságban beszélek). Ha ő meghozta azt a döntést hogy elég ebből, azt tiszteletben tartom, nyilván megvan rá az oka.

Nem. Ha nem avatkozom be, semleges vagyok. Ha próbálnék rá hatni, és mégis megteszi, bűntudatom lenne.

Amúgy meg hiszek az öngyilkossághoz való jogban. Úgy értem, mindenkinek joga van eldönteni, mikor hal meg.

Volt öngyilkos rokonom, nem tudtam megmenteni. Nem tudtam, hogy képes lenne megtenni, de azt tudtam, hogy nincs jól. Próbáltam közel kerülni hozzá, de falat emelt. Visszapörgettem, amikor utoljára láttam közvetlen a halála előtt, egy kis ajándékot adott nekem. Egy hívő újságcikk volt, odadobta elém azzal, hogy tessék, nekem nem kell. Kb. azzal a stílussal, hogy nesze. Épp gyerekekre vigyáztam, felkaptam a fejem és félretettem az újságot. Ha visszamehetnék az időbe, jobban odafigyelnék utólag marha okosan, de akkor nem figyeltem, mit matat a konyhaszekrénynél a hátam mögött. Szerintem akkor tankolt be anyám nyugtatóiból, de ez nem biztos, csak utólag villant be az emlék. Mivel ő ezt eldöntötte, akkor már nem adott konkrét jeleket. Csak elköszönt úgy, hogy ne foghassak semmi gyanút. Szerintem mosolygott is hozzá. Talán ha akkor épp nem a gyerekekkel vagyok elfoglalva, adott volna több jelet is, de nem biztos. Korábban volt jel, akkor egy időre közel engedett magához, aztán bezárult.

Közel 20 év telt el azóta és nemrég valakit nagyon elkezdtem félteni, mert felfedeztem benne ugyanazt a dühöt, mint ami benne volt. A sima depressziós nem lesz öngyilkos, legalábbis abban a periódusban nem hiszem, amikor az is nehezére esik, hogy egy teát elkészítsen saját magának. Ha viszont düh és lázadás van benne, akkor azt az erőt bármikor maga ellen fordíthatja. Ilyenkor a halálon sokat gondolkoznak, nem feltétlen az öngyilkosságon, hanem a halál körül forognak a gondolataik. És mellé a düh. Iszonyatosan megijedtem, amikor ezt felfedeztem abban az emberben. Próbáltam utána nyúlni, de az a baj, hogy én nem teszek jót neki.

11-es, 15-ös okosakat mondott.

Én megpróbálnám megmenteni.

Mindig van esély arra, hogy az ember élete jobbra foduljon, enyhüljön a szenvedése. Én a magam példájából tudom, mennyit segíthet valakinek a valódi figyelme.

Igen természetesen.

Nem kedevelem az embereket, köztük lenni sem szeretek..de azért ember vagyok és az elesettbe nem belerúgok.