Mit tegyek?

Egyre jobban kezd kisiklani a lábam alól a talaj... Úgyérzem jó lenne meghalnom. Mikor a halálra gondolok akkor mosolyogni szoktam.

De ugyanakkor a családomnak nem akarok fájdalmat okozni. Bár nekik elég közömbös vagyok úgyérzem... Soha nem érdeklődnek felőlem hogy milyen napom volt, vagy hogy vagyok... Igazából már gyerekkorom óta kiközösítenek, más vagyok... A természetem ebből akadt, nem igazán akarok magam mellé senkit, csak egyedül lenni... A fiúk soha nem érdekeltek, ők is csak fikázni tudtak engem. Rengeteget sportolok, futás, torna. Ilyenkor egy picit elfeledem a gondjaim, de ma is meg tegnap is erdő mellett futottam és elgondolkodtam hogy felkötöm magam... Csak aztán eszembe jutott a "család"... Volt már a családunkban öngyilkosság egyébként. Sokszor eszembe jut a nyomorult életem, olyankor kiráz a hideg, nem tudom leírni... Egyszer nagyon kitörtem. Anyukámmal összevesztem és ő azt mondta bárcsak meg se születtem volna :(. Elfutottam otthonról, és sírtam... Kb 1 órán át folyamatosan.

Hogy mondhatott ilyet... Nem drogozok, nem iszok, nem pasizok, nem kurv @zok... Segítek a házimunkában stb.

Azóta gondolom hogy közömbös vagyok nekik, miután ezt mondta... Nem is hiányoznék senkinek ? Amikor ebbe belegondolok akkor nagyon szomorú leszek, és felerősödik az érzés hogy megakarok halni... Nem panaszkodni akarok, csak hogy valaki próbáljon megérteni, vagy bármi... Egyébként 22 éves vagyok, szóval már nem tini... De tinikorom sem volt, amit nem bánok. Mert látom milyen lányok vannak...

Mit tegyek hogy eltudjam fogadni ?